A hét témája

Kemenesalja vallásszociológiai szempontból különleges területnek számít. Jelenlegi határainkon belül az egyetlen olyan sziget, ahol húsz-huszonkétezer evangélikus él egy tömbben.

Az evangélikus falvak lakossága valaha főként önállóan gazdálkodó kisnemesekből állt. A kegyúri szerepkört néhány jelentősebb középnemesi birtokos család tagjai – az Ostffyak, Berzsenyiek, Vidosok, Radók, Bárdossyak, Weöresök – gyakorolták.

Jellemző rájuk a hagyományokhoz való erős ragaszkodás. A felekezeti hovatartozást nem a személyes döntés, hanem elsősorban a családi örökség határozza meg.

Az önálló gazdálkodás átgondolt, ésszerű tevékenységet kíván. Ez a racionális szemléletmód a vallás megélésére is rányomta a bélyegét. A kemenesaljai magyar evangélikus kegyességet jobbára a szélsőségektől való mentesség, az értelem és érzelem kiegyensúlyozottsága jellemzi.

Az igehirdetéstől elvárják a világos gondolatmenetet, a lényegre törő tömörséget. A magyar elbeszélő karakternek megfelelően szívesen veszik, ha az igehirdető történeteket is felhasznál a prédikációban.

Igénylik az érintettséget: ami a szószékről elhangzik, elsősorban ne a teológiai szempontokra, hanem mindennapi életükre legyen tekintettel. Az érzelmi elem fontosságát mutatja, hogy az énekeskönyv nagyobb szerepet játszik kegyességükben, mint a Biblia.

Temetések alkalmával elvárt, hogy hangsúlyt kapjon az elhunyt személyes sorsa. A steril, csak a textusra koncentráló igehirdetés botránkoztató.

Az iskolázottság korai elterjedésével a népi hagyományvilág szinte teljesen eltűnt a vidékről. Ezért jelentett nagy örömet, hogy egy idősebb asszonytól még lejegyezhettünk egy ősi népi imádságot: „Ha lefekszem kiságyamba, / fogadj, Uram, oltalmadba. / Három angyal fejem felett: / egyik megőrzi lelkemet, / másik szememet lezárja, / harmadik lelkemet várja. / Ámen.”

Kovács Imre