Napról napra

Jézus így kiáltott: „Ha valaki szomjazik, jöjjön hozzám, és igyék!” Jn 7,37 (Ézs 44,3; Mt 5,13–16; Ef 5,8b–14; Zsolt 48) Lekonyuló, elszáradó félben lévő cserepes virágaim újjáéledését mindig örömmel és megdöbbenéssel figyelem egy-egy locsolás után. A változás ugyanis óriási. Vajon saját életünkben tapasztaljuk-e, megéljük-e ezt a változást Krisztus életet adó és életet munkáló igéje által?!

Uram, ne haragudj ennyire, ne emlékezzél örökké bűneinkre! Tekints ránk: mindnyájan a te néped vagyunk! Ézs 64,8 (Jn 15,9; Jak 2,14–26; Jn 8,21–30) Sóhaj, kérés, imádság lehet ma is mindaz, amit egykoron Ézsaiás próféta fogalmazott meg – életünkre, családunkra, egyházunkra, hazánkra nézve is, mert rászorulunk Isten irgalmára. Lássuk meg mindezt, hogy meg tudjuk alázni magunkat Istenünk előtt, és egykoron felmagasztaltassunk Jézus Krisztus által.

Az Úr pedig meghallotta szavunkat, és meglátta nyomorúságunkat, gyötrelmünket és sanyarú sorsunkat. 5Móz 26,7 (Ef 1,9–10; 2Kor 6,11–18/7,1/; Jn 8,31–36) Isten – mindnyájunk örömére – nem ismeri az „egyik fülemen be, a másikon ki” magatartást. Ő nemcsak hallgat, de meghallgat. Sőt ő nemcsak lát, de meglátja azt is, ami fáj, ahol sebekkel teli az életünk. Bátran járuljunk hozzá, hiszen Jézus Krisztusban Atyánkká lett!

Jézus ezt mondta Fülöpnek: „Annyi ideje veletek vagyok, és nem ismertél meg engem, Fülöp? Aki engem lát, látja az Atyát.” Jn 14,9 (2Móz 20,3; Jak 3,13–18; Jn 8,37–45) Ki-ki maga tudná igazán megmondani, mennyi ideje ismeri már Jézust. De azt is, hogy örül-e annak, hogy Jézus vezetni szeretné életében. Azt is, hogy egy-egy döntés, szólás, cselekvés előtt megkérdezi-e Jézustól: az ő akarata szerint való-e az, amit szólni és cselekedni akar? Ismerjük-e Jézust? Jézus sokszor szomorúan szól: „Annyi ideje veletek vagyok…”

Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen. Ézs 53,5b (Gal 2,20; Lk 11,33–36/37–41a/; Jn 8,46–59) Gyermekeink hamar megtanulnak háborúsdit játszani egymással, illetve a számítógépes játékok révén. Ezt sugallja a világ számukra. Nekünk, keresztény embereknek Krisztus Jézus az ő Szentlelke által azt mondja: tanuljunk meg békében élni egymással, és erre tanítsuk gyermekeinket is. Mindez csak egyetlen módon lehetséges: Ha „élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus” (Gal 2,20; Károli-fordítás).

Aki hegyeket formál, és szelet teremt, aki tudtára adja szándékát az embernek, annak neve: az Úr, a Seregek Istene. Ám 4,13 (Ef 3,8–9; Jn 18,19–24; Jn 9,1–12) A folyamatosan munkálkodó Isten lép ma elénk igénkből. Isten nemcsak alkotott, de akaratát is megmutatta Krisztus Jézusban, hogy nem a bűnös halálát, hanem megtérését és életét kívánja. Ezt a jó hírt Pál apostol hatalmas erővel és örömmel hirdette. A mi életünkbe viszont mintha beleszorult volna ez a jó hír. Miért nem engedjük, hogy feltörjön belőlünk, és miért nem gondoljuk, hogy nekünk kell továbbadnunk?!

Ne készítsetek ezüstisteneket; aranyisteneket se készítsetek magatoknak. 2Móz 20,23 (ApCsel 19,26; Fil 2,12–18; Jn 9,13–23) Isten – isten! Nagy különbség van a két forma között. Mi mégis sokszor eltévesztjük az írásmódot. Rendet kellene tenni a szívünkben. Arra kell törekednünk, hogy ne kerüljenek bálványok (kisbetűs istenek) Isten elé, mert amivel tele van a szív, azt nemcsak a száj szólja, de azt írja le a kezünk, és a szerint élünk!

Tamásy Tamásné