Evangélikusok

Szíven ütött a hír, amelyet éppen most hallottam a rádióban. Olyan erõvel, hogy e publicisztikába szánt, formálódó gondolataimat, tervezett mondataimat is egy csapásra módosította. Arra készültem ugyanis, hogy egyházkerületünk gyülekezeti elnökségeinek hétvégi konferenciájáról írok, de most mégis egészen más téma foglalkoztat kényszerítõ erõvel.

Megdöbbentõ volt a híradás, amely tragikus rekordról tudósított a vasárnapi esti krónikában: huszonnégyen haltak meg a hétvégén az ország útjain. Mint egy tömegszerencsétlenségben, amelynek híre percek alatt körbeszáguld a világban. És most, amikor ezen az árnyékokat elmélyítõ alkonyi órán e sorokat írom, elképzelem, hogy huszonnégy családban, huszonnégy településen, huszonnégy – kisebb-nagyobb – közösségben futótûzként terjed a hír: hallottad, hallottátok? Ismeretlenül is megrendülten, részvéttel gondolok azokra, akiknek életében ez az egyébként olyan csodálatos, napsütéses késõ nyári hétvége a legsötétebb napok listájára került fel. És megjelennek majd a gyászjelentések, a híradások az újságok e célra szolgáló rovataiban, és mindegyikben a visszatérõ kifejezés – „tragikus hirtelenséggel…”

Valami nagyon nincs rendben! És errõl újra és újra beszélni kell! Nem intézhetõ el ez a gyötrelmes kérdés azzal, amit egyébként minden gépkocsi-vezetõi tanfolyamon számtalanszor elmondtak, elmondanak az oktatók: a gépjármû veszélyes üzem. Aki már látott motorkerékpárja, gépkocsija lóerõitõl megszédült, felelõtlenül száguldozó, szabályokra, másokra fittyet hányó országúti brigantit – esetleg éppen csak megúszta az ilyen ámokfutókkal való találkozást –, az pontosan tudja, hogy ezeket a tragédiákat nem kivédhetetlen sorscsapás okozza. A szombati diszkókból mámorosan – s ma már nem ritkán bedrogozva – hazainduló fiataljaink egyre gyakoribb baleseteiért sem a kikerülhetetlen végzetet kell felelõssé tenni. Meggyõzõdésem, hogy a legtöbb esetben a legfõbb felelõsség nem is az áldozattá lett fiatalokat terheli, hanem azokat a felnõtteket, politikusokat, akik ostoba, felelõtlen engedékenységgel – akár elismerik, akár nem – közvetve okozói ezeknek a tragédiáknak. Intenünk és a rájuk leselkedõ veszélyektõl óvnunk kellene fiataljainkat, és fõleg okosan és jobban kellene szeretnünk õket. Az igazi szeretet elképzelhetetlen felelõsség nélkül!

Eszembe jut az a modern fotókkal illusztrált Újszövetség, amelynek egyik fényképén egy száguldó Mercedes sportkocsi látható. A vezetõ láthatólag mindenrõl és mindenkirõl elfeledkezve markolja a kormányt, és a sebesség mámora ül ki arcára. A képhez tartozó ige Mt 5,21-ben így olvasható: „Ne ölj!” Ugye, kedves olvasó, nem kell ehhez külön kommentárt fûznöm!?

A híradások hangsúlyozták, hogy a balesetek nem azokon az útszakaszokon történtek, ahol a rendõrség megerõsített ellenõrzést tartott. Engem ez nem nyugtat meg, inkább elszomorít. Ebbõl ugyanis kiderül az is, hogy csak a büntetéstõl, a lebukástól való félelem fegyelmez bennünket. Ha ilyen veszélytõl nem kell tartani, akkor szabad a vásár – gondolják sokan. És ez még nem is minden!

Az ittasan volánhoz ülõ, a közlekedési szabályokkal nem törõdõ, frusztrált lelkiállapotát országúti száguldással kompenzálni akaró vezetõk egyre növekvõ száma mélyebben meghúzódó gondokra figyelmeztet. A lelkek mélyén felgyülemlõ feszültség, a túlhajszoltság, a napi gondok, a bizonytalanság, a holnaptól való félelem minden bizonnyal nem csak az európai átlagnál sokkal rosszabb betegségi és halálozási statisztikáinkért okolhatók. Általános morális és lelkiállapotunk romlása is összefügg ezzel, de minden olyan helyzet is, amelyben elveszítjük önkontrollunkat, s ha kellõ mennyiségû lóerõ kerül alánk, akár még ön- és közveszélyessé is válhatunk.

Ezeket a folyamatokat, összefüggéseket a legtöbb esetben nem képesek feltárni a rendõrségi vizsgálatok, a közlekedési szakértõk aprólékos elemzései sem. Ennek ellenére aligha kétséges, hogy a veszély valós, a helyzet komoly, és gyors segítségre lenne szükségünk. Lehet, természetesen lehet számtalan jó tanácsot adni, szükség is van rájuk. A közlekedési szabályok betartása, az egymás iránti felelõsség olyan alapkövetelmények, amelyek teljesítése nélkül lassacskán akár ki se merészkedjünk az utcára.

De miért is hallgatnánk el, hogy a jézusi aranyszabály megtartása itt is áttörést hozhatna, hiszen Lk 6,31-ben azt mondja a Mester: „…amint szeretnétek, hogy az emberek veletek bánjanak, ti is úgy bánjatok velük.” S a fekete hétvégére gondolva hozzáteszem – még az országúton is. Hogy egyre kevesebben legyenek, akik elindulnak, de nem érkeznek meg soha többé…

Ittzés János püspök, Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület