Szószóró

Valaki egy evangélizáció után elbeszélte az igehirdetõnek, hogy mit élt át az elsõ világháború alatt az olasz fronton.

„Hosszú ideig voltunk a tûzvonalban. Aztán leváltottak bennünket, és a front mögé vittek egy kis pihenõre. Egy barlangot rendeztek be számunkra szállásnak. A mellettem lévõ ágyoszlop tetején egy hívõ katona lehetett. Amikor este lefekhettünk, ez a katona elõvette a Bibliáját. A többiek gúnyolták, zavarta õket a gyertyafény. Az illetõ egy szót sem szólt, csak olvasott tovább. Én sem szóltam, csendben feküdtem, és bámultam a fölöttünk lévõ sziklatömeget. Ahogy a kis gyertyafény imbolygott, nekem úgy tûnt, mintha mozogna a felettünk lévõ szikla. A körmömmel körülbelül öt centiméterre a mennyezet alatt egy jelet húztam a sziklafalra. Egy idõ múlva azt vettem észre, hogy a mennyezet közelebb van a jelhez. Elordítottam magam: »Alarm!« (Riadó!) Mindenki rohant kifelé, ahogyan csak tudott. Amikor kint voltunk a sötétben, arról kezdtek tanakodni, hogy ki riadózott. Ki ûzött belõlünk ilyen csúf tréfát? Az egész csapat dühöngött, én pedig lapultam, nehogy rám ismerjenek. Már azon voltunk, hogy visszamegyünk, amikor hatalmas robajjal leszakadt a taverna feletti szikla. Oda a biztos menedék… Ha az a hívõ ember akkor lusta, vagy szégyelli, hogy Bibliát olvas, mindnyájan elvesztünk volna.”

„Alarm!” Riadó! Hányszor kellett volna használnunk ezt a szót az elmúlt években! Hányszor kerültünk olyan helyzetbe, amikor riadót kellett volna fújni, mégsem tudtuk megtenni! Sokszor elfelejtjük a kérdést, amelynek a rövidítését számos társam a csuklóján hordozza: WWJD. Azaz: mit tenne Jézus? („What would Jesus do?”) Az emberek inkább azt cselekszik, amit maguk látnak jónak.

Ugyanezt tapasztalom a mai fiataloknál is. Szégyellnek valamit vagy valakit. És szégyellik Istent és a vele való kapcsolatukat is. Azonban ha a történetben szereplõ ember is szégyellte volna hitét és Istent, akkor mindnyájan odavesztek volna.

Alarm! Egy szó, amely megmentette a katonák életét. Mégis akkor, ott milyen nehéz lehetett kimondani. Riadóztatni az embereket: itt valami készül, veszélyben vagyunk. Mennyiszer figyelmeztetnek bennünket is a veszélyre! Az édesanya, aki óvja gyermekét a veszélyektõl, az orvos, aki óv a káros szenvedélyektõl, a közlekedési táblák, amelyek nemcsak informálnak, hanem figyelmeztetnek is bennünket.

Sokszor nem is tudjuk, mekkora csodát tesz velünk az Úr. Olykor igyekszünk ezeket tudományos maszlaggal megmagyarázni vagy magunkat elõtérbe helyezni: igen, ez a mi érdemünk. „Jót tenni jó” – szólt a katolikus egyház szlogenje évekkel ezelõtt a televízióban. Azonban igazán akkor cselekedjük a jót, ha mi eltûnünk mögüle.

Kedves ifimunkások, lelkészek, tanárok! Az új tanévben módunk van rá, hogy riadót fújjunk a ránk bízott fiataloknak! Éljünk ezzel a lehetõséggel!

Györe Balázs