)
Egyházunk egy-két hete
Új gyülekezeti ház szentelése Debrecenben
|
|
Mikor az ünnepségünkre készültem, és az épületfelújítás folyamatáról kívántam egy rövid beszámolót mondani, az átadás-átvétel során készült fényképek között találtam egyet, mely a pince egykori elrettentő állapotát volt hivatott tükrözni: a salétromos, vizes falakat. Egyszer csak megakadt a szemem egy képen, melyen a Lenin-portré valahogy éppen a kompozíció közepére került. Ennek a szimbolikus jelentésétől nehéz szabadulni. Nagyon sokba került a debreceni gyülekezetnek is véglegesen múlttá változtatni azt a szellemiséget, mely oly felelőtlenül és nemtörődöm módon bánt az anyagi örökséggel. Egy olyan épületet kaptunk vissza, melyből szinte csak az oldalfalak voltak használhatóak, minden egyéb átépítésre, renoválásra szorult.
Az öt évig elhúzódó munka ez év augusztus végére fejeződött be. A gyülekezet több mint hatvanmillió forint összköltséggel a saját erejéből, minden külső segítség nélkül újította fel a házat, és alakított ki benne a földszinten egy nagyobb előadótermet, mely szeretetvendégségek, előadások és ifjúsági rendezvények megtartására egyaránt alkalmas; az első emeleten a másodlelkészi lakás, a padlástérben pedig hét egyetemista befogadására alkalmas otthon kapott helyet. Így az egykori segédlelkészlakást is igénybe véve összesen tizenegy egyetemistának tud gyülekezetünk segítséget nyújtani, mind a lakhatásuk megoldásával, mind lelki értelemben, bízva abban, hogy idővel egyfajta spirituális központtá válhat új gyülekezeti házunk.
A megújult épület felszentelésére szeptember 10-én, vasárnap délelőtt került sor. Az ünnepi alkalmon egyházkerületünk püspöke, dr. Fabiny Tamás szolgált igehirdetéssel. „Legyen békesség falaidon belül…” (Zsolt 122,7) – így szólt a meghívóra választott bibliai részlet. Az igehirdetés is a békesség kérdését járta körül, annak hármas értelmében: békesség önmagunkkal, a felebaráttal és Istennel. Hiszen „egyik sem lehetséges a másik nélkül”. A püspök utalt arra, hogy a békesség életre szóló feladat. Egy mosolyt fakasztó félreértést is felemlegetett: egy hazánkba érkező külföldi, amikor átkelt a határon, nem ismervén a magyar nyelvet, az első magyar település – Hegyeshalom – nevét látva felismerte az ősi héber szó, a shalom betűit, és azt gondolta, milyen szép, hogy egy egész ország tette életformát adó programjává a békességet. Az adhortáció ebbe az irányba haladt tovább: mi magunkon kezdve lehetünk képviselői ennek a békességnek. Először falainkon belül, megerősödve a békesség keresésének jézusi útjában, aztán kilépve az „ember háza” (értsd: gyülekezeti ház) és az „Isten háza” (értsd: templom) falain kívülre.
Elgondolkodtam azon, hogy mi veszélyezteti leginkább ezt a belül megtapasztalt, kifelé közvetített békességet, mely kovász lehet a világban. Mi a békesség ellentéte? Jézusnak az a példázata jutott eszembe, amelyben a meghasonlott országról, a meghasonlott házról beszél (Mt 12,25). Azt mondja, hogy a meghasonlott ház nem maradhat fenn. A ház a közösséget szimbolizálja, és az a szó, melyet használ, eredeti értelmében megosztást, pártokra szakadást jelent. Egy közösség, egy gyülekezet, ha pártokra szakad, még jó ideig őrlődhet a konfliktusok szorításában, de Jézus szerint sorsa meg van pecsételve. Ez egyházunk megmaradásának, jövőjének is a tétje. A pártoskodó, meghasonlott gyülekezeteknek nincs jövőjük.
Istennek hála, vannak olyan gyülekezeteink, melyek megosztottság, pártokra szakadás nélkül léteznek hosszú évtizedek óta: ezek közé tartozik a debreceni is. Ilyennek ismertem meg nyolc éve, és mindeddig sikerült is ilyennek megőrizni. Ezért is olyan fontosak számomra a 122. zsoltárnak ezek a szavai: „Legyen békesség falaidon belül…” Ezért érdemes fáradni és imádkozni. Hiszen minden más ennek már csak következménye, vagy inkább erre az alapra épül rá.
Réz-Nagy Zoltán lelkész
Regionális hozzárendelés: Debreceni Evangélikus Egyházközség