A közelmúlt krónikája

Az elmúlt években többször jártam Svájcban. Mindannyiszor elcsodálkoztam, amikor a zürichi, berni, lausanne-i hatalmas gótikus katedrálisokról kiderült: valamennyi úgynevezett „reformierte Kirche” – vagyis protestáns templom.

Annyira furcsa volt az itthon megszokott egyszerű templomépületek, sokszor a puritánságig dísztelen belső terek után az impozáns méretű, többhajós, gótikus boltívekkel, színes ólomüveg ablakokkal díszes épületeket protestáns templomokként látni. Amikor pedig szeptemberben genfi idegenvezetőm a reformáció emlékművéhez közeledve elmesélte, hogy van ott egy híres magyar is, valami „Ockoi”, szégyenszemre csak akkor ugrott be a nagy erdélyi államférfi és reformátor neve, amikor már a szobor előtt álltam.

Elgondolkoztató, hogy milyen keveset, közelebbről szinte semmit sem hallottunk Bocskai Istvánról mostanában – holott idén volt az általa a Habsburgokkal megkötött bécsi béke 400. évfordulója, amely Európában először tette lehetővé a szabad vallásgyakorlást. Ráadásul, csöppet sem mellesleg, Bocskai István halálának is éppen 400 éve.

De ki is volt a reformáció legnagyobbjai között emlegetett Bocskai István? 1557. január 1-jén a „kincses városban”, Kolozsvárott látta meg a napvilágot. A kor szokásainak megfelelően a bécsi udvarban nevelkedett, apródként. Harmincöt évesen már ő volt a nagyváradi várkapitány, legfontosabb feladata Erdély és a magyar végvárak védelme volt a törökkel szemben. Erdély fejedelme, Báthory Zsigmond hamarosan rábízta a törökellenes szövetség létrehozását.

A történelmi idő azonban nem kedvezett sem Bocskainak, sem Erdélynek. A gyenge kezű Báthory Zsigmond lemondott, így Erdély földje hamarosan csatatérré vált. A török mellett a Habsburgok is meg akarták szerezni a mindig is értéket jelentő fejedelemséget. Így Bocskainak, aki korábban a törökkel küzdött, most már a másik ellenséggel is fel kellett vennie a harcot. Mivel szembeszállt a császári megszálló csapatok hírhedt vezérével, Bastával, 1602-ben el kellett hagynia a hazáját, Prágába száműzték.

Kétesztendei kényszerű külhoni tartózkodás után bihari birtokaira vonult vissza, de nem adta fel politikai terveit, népe függetlenségének visszaszerzését, Erdély és a királyi Magyarország egységének megteremtését. Tervének megvalósításához sokak döbbenetére a hajdúkat kezdte toborozni.

A hajdúk a paraszti világ egyik legmegvetettebb rétegét alkották. Közösségtől elvadult, keménykötésű emberek voltak, akik abból éltek, hogy a korabeli Magyarország „exportcikkét”, a szürkemarhagulyát lábon hajtották el – ha kellett – Bécsig vagy Milánóig. Segítségükkel 1604. október 15-én Álmosdnál, majd Diószegnél Bocskaiék szétverték a fejedelem ellen indított császári sereget.

A hajdúk seregéhez csatlakoztak az egyre erősödő ellenreformáció ellen zúgolódó polgárok és hamarosan a független Magyarországot követelő köznemesek is. Egyszerre küzdöttek a török és a Habsburgok ellen – s a meggyökeresedni kívánó protestáns vallásszabadságért.

1. februárjában Bocskai Istvánt erdélyi fejedelemmé, áprilisban – Szerencsen – Magyarország fejedelmévé választotta az országgyűlés.

A fejedelem első intézkedéseivel letelepítette és nemességgel jutalmazta a kálvinista hitű hajdúkat. Ekkor jöttek létre a mai napig is fennálló hajdúvárosok.

Az 1606-ban megkötött bécsi béke elismerte Erdély és a Partium önállóságát.

Hosszas alkudozások után – a fejedelem közbenjárására – Bécs a nemeseknek, a városoknak és a végvárak katonáinak az egész ország területén megengedte, hogy tetszésük szerinti vallást kövessenek. Bocskai István ezzel hosszú időre biztosította nemcsak Erdély függetlenségét, hanem az összes magyar protestáns vallásszabadságát is. 1606 nyara volt ekkor; alig száz évvel korábban hirdette meg tanait Luther Márton; szerte a kontinensen üldözték a protestánsokat.

Bocskai István erdélyi fejedelemnek köszönhetően hazánk ekkor a „modern Európa” kötelékébe tartozott. Az a bizonyos bécsi béke mondta ki először Európában a szabad vallásgyakorlatot. A diadalt jelentő megegyezést a fejedelem csak fél évvel élte túl; 1606 decemberében Kassán meghalt.

Jásdi Beáta