Evangélikusok

Ivott, csövezett, hetekig egy sírboltban éjszakázott a vásárhelyi Kiss Ferenc, aki úgy tartja, eddigi sorsáról leginkább maga tehet. A negyvenöt éves férfi már felcserélte a holtak kényszerű társaságát az élőkére. Az evangélikus gyülekezet hasznos tagjaként ma már dolgozik, szakított az alkohollal, s angolul tanul. Nyelvtudását a legutóbbi szeretetebéden mutatta be egykori sorstársainak.

Kiss Ferenc maga is belátja, rosszul irányította eddig a sorsát, önmaga tehet arról, hogy előbb munkanélkülivé, majd hajléktalanná vált. Szobafestő-mázolónak tanult a vásárhelyi 602-es ipari szakmunkásképzőben, ám az első évnél nem jutott tovább.

– Nem fűlött a fogam az iskolához, ezért az első osztályt meg kellett volna ismételnem, nem tettem. Inkább elmentem segédmunkásnak a Vas- és Fémipari Ktsz-be. Néhány évig bírtam, majd újabb és újabb munkahelyet kerestem. Sosem jutottam többre, mindenhol segédmunkás maradtam. Gyorsan belekerültem viszont a munka – szórakozás – pihenés mókuskerekébe, melyben a szórakozásra fordított idő nyúlt egyre hosszabbra – mondta.

Kiss Ferenc dolgozott a Délépnél, majd a Szegedi Bútoripari Szövetkezet hódmezővásárhelyi üzemében, de állást vállalt a kútvölgyi gyógyintézetben is, ahol karbantartó, portás, de segédápoló is volt. Itt ismerkedett meg élettársával, akitől hét év után végképp elköltözött.

– Nagyon lecsúsztam, csak akkor mentem reggelenként dolgozni, ha volt hozzá kedvem, ezért mindenhonnan elbocsátottak. Ittam rendesen, így nem jutott pénz albérletre. A haveroknál egy ideig meghúzódhattam, ám 2005-ben végleg az utcára kerültem.

Azon a télen Ferenc sokat fagyoskodott, s mert nem volt hová mennie, éjszakára beköltözött az Arany temető egyik kriptájába. November és december egy részét a holtak közt töltötte. Hungarocellel és nejlonnal burkolta be magát, hogy ne fázzon, de mint mondja, volt olyan éjszaka, hogy a hideg miatt le sem tudott feküdni, attól félt, sosem kelne fel többé. Ezért hajnalig járkálgatott fel s alá. A csontjaiba beköltözött hideget napközben az állomás melegében próbálta kiengedni.

Még ekkor is adott magára, ezért ismerőseinél rendszeresen fürdött. Szendvicset, pogácsát pedig az állomáson megfordulóktól kapott.

– Már az első nap megszólított az állomáson a szociális gondozó, de letagadtam, hogy hajléktalan vagyok. A harmadik nap reggelén már nagyon rossz állapotban voltam, aztán bevallottam, fedél nélkül élek – mondta a negyvenöt éves férfi.

Ferenc 2006 elején bekerült a krízisszállóra, majd a nappali melegedőre, felhagyott a fröccsözéssel. Azt viszont 2005-ben maga sem gondolta, hogy a hajléktalanok karácsonyi ebédjén megváltozik az élete.

– Nagyon megfogtak Deák László evangélikus lelkész szavai, aki azt mondta, mindenki előtt nyitva a templom. Komolyan vettem, amit mondott, de napokon keresztül csak a kapuig jutottam, nem mertem bekopogtatni. Aztán erőt vettem magamon…

Ferenc nem tétlenkedett, tavaly már nyelvet kezdett tanulni a gyülekezetben, olyan szép eredménnyel, hogy a hajléktalanok legutóbbi szeretetebédjén ő olvashatott fel angolul verset a Bibliából. Élete megváltozott: állást talált, s az ivással is teljesen felhagyott. Úgy gondolja, mindezek nem „csak úgy” történtek vele. Ő is tett azért, hogy jobbra forduljon a sorsa, s erőfeszítéseiben pedig igaz segítőkre lelt.

Korom András