Keresztutak

Pakstól keletre…

A hitújítás hőskorában igen gyakori volt, hogy egy adott keresztény közösség vagy gyülekezet külső vagy belső hatásra egy másik irányzathoz csatlakozott. A reformáció korszakának lezárultával az ilyen esetek száma minimálisra csökkent, illetve jellemzően egyének szintjére korlátozódott.

Nem így a kis Bács-Kiskun megyei településen, a leginkább az 1919-es vörösterror idején a Szamuely Tibor-féle Lenin-fiúk által véghezvitt tömeggyilkosságról elhíresült Dunapatajon, ahol a reformáció második lépcsője a 20. század harmincas éveiben zajlott le.

A többségében református, kisebb részben katolikus faluban az 1930-as években a reformátusságon belül súlyos személyi ellentétek keletkeztek. Ezek odáig fajultak, hogy a gyülekezet egy része a távozás mellett döntött – sőt ősei vallását is elhagyta: egy másik keresztény felekezethez, az erdélyi eredetű unitáriushoz csatlakozott, mely azon a környéken semmilyen formában nem volt jelen.

1936-ban hivatalosan is megalakult a Dunapataji Unitárius Egyházközség. A lelkészi feladatokat többek között a fővárosban, illetve más gyülekezetekben is szolgáló Barabás István, majd Szolga Ferenc látta el. A közösség életet az 1938-ban Budapesten kiadott, Barabás István által jegyzett, A Dunapataji Unitárius Egyházközség című kötet mutatja be.

A hitélet fellendüléséhez nagyban hozzájárult, hogy a közösség templomot tudott építeni. Egy helyi zsidó kereskedőtől megvásároltak egy gabonaraktárnak használt épületet, majd Szinte László tervei szerint, Erdélyből érkezett mesteremberek segítségével építették át hetven esztendővel ezelőtt, 1937-ben. Mind ez, mind az unitárius vallás szülőföldje meghatározta a végeredményt: egy pazar fatornyos és harangházas, kazettás menynyezetű, transzszilván motívumokkal festett istenháza született; az udvar felőli részen imatermeket alakítottak ki.

Az unitárius egyház súlya ráadásul pont ebben az időszakban, Észak-Erdélynek a Magyarországhoz való visszacsatolása után jelentősen nőtt hazánkban, ami a dunapataji unitáriusoknak a hazai unitárius egyház vérkeringésébe való bekapcsolódására is jótékony hatással volt. Ez a lendület a háborút követően is tartott még egy rövid ideig: az unitárius Brassai Sámuel Ifjúsági Egylet szervezésében országos ifjúsági konferenciát rendeztek a településen 1947-ben.

Dunapataj 1952-ben még mint társegyházközség szerepel, de unitárius közössége sorvadásnak indult; ebben szerepet játszott a kommunista időszak egyházellenes légköre, illetve az, hogy az újbóli területveszteség következtében ismét parányivá zsugorodva visszahúzódni kényszerült a magyarországi unitárius közösség. A templomban az utolsó istentisztelet 1967-ben volt, és abban az évtizedben a gyülekezeti élet is megszűnt. Bár a faluban napjainkban kis létszámban találunk még unitáriusokat, a szervezett hitélet azóta sem éledt újjá.

A templom azonban szerencsés módon a maga szépségében megmaradt az utókor számára. 1975-ben – állami segítséggel – a település vásárolta meg, és az 1982-es felújítás után oda került az 1959-ben megalapított Pataji Múzeum gyűjteménye. Az épület az ezredfordulón ismét megújult, amiért Dunapataj 2002-ben a Múzeumpártoló önkormányzat pályázat III. díját kapta meg. Az egykori templomépület napjainkban a néprajzi, régészeti, helytörténeti vonatkozású, gazdag dokumentációs anyag mellett koncerteknek és képzőművészeti kiállításoknak is helyet ad.

Rezsabek Nándor