A hét témája
Évtizedes barátság
Ica: Legutóbb Székesfehérváron, azelőtt Orosházán is voltam, tíz éve pedig Pakson, onnan van az ismeretség Marikával.
Marika: Természetesen ott voltam az első paksi találkozón, emlékszem, milyen nagy izgalommal vártuk a vendégeket. Most nagyon örülök, hogy ismét találkoztam a barátnőmmel. Ica keresett engem korábban is, én is őt, és így tartottuk a kapcsolatot.
– Önök szerint miért jó, hogy ennyi evangélikus testvér találkozik egymással?
Ica: Feltöltődést, összetartozást ad, az ember lelkében megerősödik, meghitt és jó ez az együttlét. Halljuk a prédikációkat, megerősítést nyerünk a hitben. A békesség olyan szép gondolat, a mai világban pedig olyan aktuális! Mindenki úgy jött ide, aki itt van, hogy meg van békélve.
Marika: Amikor egy egész sportcsarnok énekel, tele van a szívem hálával és örömmel, és szeretném magamhoz ölelni a világot. Nekem nagyon tetszik a sok szekció, kár, hogy egy időben vannak, mert több téma is érdekelne, nehéz közülük választani.
– Amint látom, éppen egy fényképalbumot nézegettek. Nem szokványos, ahogyan ismét egymásra találtak – mi történt?
Ica: Azóta, hogy Pakson 1997-ben találkoztunk, sajnos megváltozott az életünk. Én tíz éve a férjemmel voltam itt; azóta mindketten, Marika is és én is megözvegyültünk.
Marika: Megváltozott a lakcímem, a telefonszámom, és sajnos Ica levele mindig visszament a feladóhoz.
Ica: A találkozásunkat isteni rendeltetésnek gondolom. Sem Marika címe, sem a telefonszáma nem volt meg; a buszban egyre arra gondoltam: „Istenem, segíts, hogy ha itt lesz Marika, találkozzak vele!” És ahogy leszálltunk a buszról, mindjárt egy olyan emberrel találkoztam, aki személyesen is ismerte Hoffmann Ádámnét!
Marika: Nagyon megörültünk egymásnak, összeölelkeztünk. Azóta itt próbáljuk ezt a kis időt jól kihasználni, Ica pedig meghívott látogatóba Békéscsabára. Ez a találkozó erősít hitben és szeretetben, s ezzel elérte a célját, személyes megtapasztalás révén épülünk a hitben, én pedig barátokra találtam.