Evangélikusok

Halála után néhány perccel, április 28-án a 20 órai hírekben minden német nyelvű rádióállomás méltatta a német nyelvterület utolsó polihisztorát, Carl Friedrich von Weizsäckert. Hasonlóan emlékeztek meg róla a különböző európai televíziós állomások angol, francia és német nyelvterületen.

Württembergi protestáns családból származott. Amint mondta, filozófus volt a fizikusok között, illetve fizikus a filozófusok között. Édesapja Dániában, Svájcban volt követségi tanácsos; a második világháború alatt, a legnehezebb időkben pedig a Vatikánban teljesített szolgálatot.

Weizsäcker tudományos életére, munkásságára Nils Bohr és Werner Heisenberg volt döntő hatással. Először fizikát hallgatott, majd az utóbbi tanácsára Lipcsébe ment elméleti és atomfizikát tanulni. Két emberi és tudományos példaképével szoros barátság fűzte össze. Hobbiként megmaradt számára a csillagászat, később jött hozzá a művészet, a metafizika és a távol-keleti bölcsességek tanulmányozása. Rendkívül szerencsésnek nevezte magát, mert korának legjelentősebb atomfizikusaival találkozott, illetve dolgozott együtt. Heisenbergnél habilitált Lipcsében.

Világhírre tett szert az atommagfúzió, illetve a napenergia létrejöttével kapcsolatos elméletével. Életének következő állomása Berlin-Dahlem volt, ahol Luise Meitnerrel, Fritz Strassmannal és Otto Hahnnal dolgozott együtt. Felismerte az atommaghasadáskor felszabaduló nagy mennyiségű energia jelentőségét, illetve óriási veszélyét. Részt vett a német uránprogramban, annak ellenére, hogy a fasizmussal nem értett egyet. Vehemensen tiltakozott egy esetleges német atombomba előállítása ellen, minden esetben egy tervezett atomreaktor építéséről beszélt.

A programban való részvétele miatt 1945-ben Angliába internálták. Hirosima és Nagaszaki tragikus példája vezette rá arra, hogy megfogalmazza a tudomány – minden diszciplínára vonatkoztatott – óriási felelősségét. Minden területen, a biológiától a kémián át az atomfizikáig, illetve az embrionális őssejtek kutatásáig fennáll ez a felelősség.

1957-ben tizennyolcan írták alá az úgynevezett göttingeni nyilatkozatot, melynek ő volt a szellemi atyja; a nyilatkozatban Németország atomfegyverekkel történő ellátása, illetve újrafelfegyverzése ellen tiltakoztak, sikerrel.

Mint filozófus a kvantumelméletet az élet minden területére vonatkoztatta.

1970-ben Jürgen Habermasszal együtt megalapította a Max Planck Intézetet, amely az életfeltételek kutatását tűzte ki céljául a mai tudományos-technikai világban. Az intézetben számos új elképzelés született a természet védelmével, a leszerelés kérdéseivel, az úgynevezett harmadik világgal, a béke megőrzésének feltételeivel, illetve a konfliktusok kezelésével kapcsolatban.

1979-ben a szociálliberális kormánykoalíció államelnöknek szerette volna jelölni, ezt azonban visszautasította. Később, a nyolcvanas években több úgynevezett világbéke-találkozót szervezett, amelyeken II. János Pál pápa és számos, a világ különböző részeiről érkezett felekezeti vezetők is részt vettek.

1992-ben jelent meg ezerkétszáz oldalas, Zeit und Wissen (Idő és tudás) című összefoglaló könyve, melyben a fizika filozófiai alapjait próbálta magyarázni. Külön fejezetben foglalkozott Werner Heisenberggel és Nils Bohrral, illetve a hozzájuk fűződő barátságával. Alternatív Nobel-díjat kapott. Minden konfliktus békés úton történő megoldását hirdette, a 2001. évi afganisztáni háborút is ellenezte.

Jól ismerte többek között Albert Schweitzert és Szentágothai János professzort, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnökét. A második világháború előtt évekig dolgozott együtt Szilárd Leóval és Teller Edével a Heisenberg-csoportban.

Számtalan akadémiának volt tagja vagy tiszteletbeli tagja, valamint több egyetem díszdoktora. Az oktatást nagyon komolyan vette. A doktori képzésben részt vevő és habilitáns tanítványait nemcsak a disszertáció megvédéséig segítette, hanem további útjukat is figyelemmel kísérte.

Személyében a 20. századi Európa egyik legjelentősebb polihisztora, filozófusa, fizikusa, konfliktuskutatója távozott el közülünk.

Makovitzky József