Egyházunk egy-két hete

Isten megingathatatlan hűségét nem a szószékről hangzó szavak hirdetik a leghitelesebben. A lelkész gyülekezetéhez minden körülmények között való hűsége a szavakat megelőzve és hitelesítve teszi jelenvalóvá az isteni ragaszkodást. Július 28-án erről emlékeztek meg a kemenesmihályfai evangélikusok. Mesterházy Sándor születésének századik évfordulóján emléktáblát szentelt gyülekezete egykori lelkészének és feleségének, Mód Vilmának, az egyházközség kántorának. Az ünnepi szolgálatot Ittzés János elnök-püspök végezte Mt 11,28 – „Jöjjetek énhozzám mindnyájan…, és én megnyugvást adok nektek” – alapján. Az emléktáblánál az unoka, Mesterházy Balázs lelkész szólt a nagyapáról.

A megújított templom falán kapott helyett a márványtábla – felszentelésük is együtt történt. Az egyszerűségében szépséges, meghitt templom 1837-ben épült; akkoriban alig különbözött a falu parasztházaitól: fehérre meszelt falak és fagerendás deszkafödém. Ebben az egyszerű, otthonos szerkezetben mintha Gazdájának, a Názáretinek az emberközelsége és közvetlensége öltene testet. A gyülekezet közegyházi támogatással éveken át újítgatta templomát, amely most kicsinek bizonyult: az ünneplők jó része az udvaron hallgatta az igehirdetést.

Mesterházy Sándor negyvennyolc éven át volt Kemenesmihályfa pásztora. Valóban nemzedékről nemzedékre hirdette szavával és jelenlétével Isten hűségét. Ahogyan a püspök igehirdetésében is utalt rá, viharos történelmi időben hordozta a reá szabott igát. Ellenszélben állt meg a helyén, szerény jövedelméből nevelte öt gyermekét. S tette mindezt békességgel, olyan derűs nyugalommal, amelynek jó volt a közelében lenni.

Az emberi arcok nem tartoznak a cserélhető dolgok közé. Mesterházy Sándor és Mód Vilma tudták ezt. E szerint éltek itt a földön, és így élnek a helyiek emlékezetében.

Kovács Imre

Regionális hozzárendelés: Kemenesmihályfai Evangélikus Egyházközség