Élő víz

„…ki az az ember közületek, a ki, ha az ő fia kenyeret kér tőle, követ ád néki? És ha halat kér, vajjon kígyót ád-e néki? Ha azért ti gonosz létetekre tudtok a ti fiaitoknak jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ád a ti mennyei Atyátok jókat azoknak, a kik kérnek tőle?! (Mt 7, 9–11; Károli-fordítás) Ezeknek az egyszerű mondatoknak az olvasása közben világosan érzem, hogy általuk Jézus az imádkozni akaró emberben a bizalmat igyekszik fölkeltegetni. Az imádkozáshoz nélkülözhetetlen bizalmat.

Elgyönyörködöm tanításán.

A földi atya szeretetéről legalkalmasabban akkor tanít, amikor annak képeit a mindennapi életből meríti. Nem a kivételes, ritka alkalmakról beszél, amikor az apa talán gazdag esküvői lakodalmat készít gyermekének, vagy egyszeri nagy értéket jelentő ajándékot nyújt át neki. Más összefüggésben és más céllal az Atya ilyen szeretetéről is mondott hasonlatot Istenről, de ebben az összefüggésben ez a kép lényegesen alkalmasabb.

Most a kenyérről és a tóparti szegény lakosság mindennapi eledeléről, a halról beszél, amelyre a gyermeknek mindennap szüksége van, ezért mindennap kéri is, és amelyet az Atya mindennap megad gyermekének. Akárhány gyermeke van, mindegyik gyermekének megadja. Nem hirtelen eszébe jutó szeszély alapján cselekszik, hanem állandó, folyamatos, gondviselő szeretettel.

Alkalmas kép. Megérti minden olyan ember, aki szerető apára tud emlékezni. De még az olyan ember is, akinek korai árvaság jutott osztályrészül, vagy – ami ennél még nehezebb – akinek szeretetlen apja volt, megértheti Jézus tanításának lényegét. Az ilyen ember azzal a vággyal tekinthet a mennyei Atyára, amely vágy a földi szülő részéről nem kapott kielégítést.

Ezt tartsuk szem előtt, amikor imádkozni készülünk. Ezt a viszonyt: szülő és gyermek közt. Ezt viszi át Jézus – egyenes következtetéssel – az Isten és az ember közötti életviszony magasabb síkjára. Ha a földi atya szeret: „mennyivel inkább” szeret mennyei Atyátok! Istentől mindannyian mindent mindennap kérhetünk. Megadja.

Erre a gyermeki bizalomra van szükségünk ahhoz, hogy igazán imádkozni tudjunk. Mert az „Istenség”-hez vagy a „Világformáló Őserő”-höz vagy a „Mindenség”-hez nem lehet bensőséges bizalommal szólni. Az előtt legföljebb meghunyászkodni és rettegni lehet.

Ne feledjük: Jézus az Atyáról nemcsak tanított, hanem az evangéliomok bizonysága szerint Istent mindig Atyjának tudta és szólította. Innen van imádságainak a meleg bensőségessége.

Ordass Lajos: „Nem tudok imádkozni!” – Imádkozóknak és imádkozni akaróknak szóló tanácsok. Harmadik kiadás, Ordass Lajos Baráti Kör, Budapest, 2001

Ordass Lajos