evél&levél

Meleg van, és ebben a leginkább pőreségre csábító hőségben ismét terítékre kerültek a melegek, tekintsünk hát rá a való ember mezítelen állapotára.

Attól fogva, hogy az édenkertben bekövetkezett az ember tragédiája (amely nem csak az ember számára vált azzá), az emberi lény mély identitásválságba került, és idegenségérzetével küszködvén, megfosztottságának, jogfosztottságának kiszolgáltatott lelkiállapotában biztos fogódzót, támaszt keres azóta is mindenben és mindenkiben. Ősi zavarodottságában – családi kultúrkörtől függően – szocializálódásának esetenként félrecsúszó folyamata során másnak a kitartott karjába ugrik, mint akiébe kellene.

Amikor a melegek egyre nagyobb nyilvánosságot élveznek, fogjuk vissza intoleránsabb indulatunkban esetleg követ ragadó kezünket, és tágra nyílt pupillánk tükrét a lélek mélységei irányába fordítva ítéljük meg a saját, normálisnak tartott nemi beállítottságunkat is.

A másik túlkapást tekintve: az ember a „nőfaló” képében tetszelegve vajon nagyobb előjogot élvezhet-e a homoszexualitás megítélésével szemben Isten trónszéke előtt? Egyéb szexuális kilengések, vágyak dédelgetése sem jobb vagy rosszabb a „buziságnál”, legfeljebb egy adott társadalmi szinten elfogadottabb.

Isten teremtési rendjével, pedagógiai elképzelésével mindenképpen szemben áll az ember ilyen vagy amolyan poligám jellegű nekibuzdulása. Ezért ne ítéljünk, hogy ne ítéltessünk.

Isten azt akarja, hogy minden ember megtérjen, és ki akar vezetni a bűn rabszolgaságából. A teremtmény szeretné befolyásolni Teremtőjét, ám a sorrend csakis fordítva helyes.

Kompromisszumot nem tűr el a szentség: „Krisztussal együtt megfeszíttettem.” Az igazi felszabadításteológia az, amikor Isten meleg szívvel öleli magához az önmaga bűneiről immáron lemondani képes emberfiókát. A dialógusokon túlmenően a Lélek által megelevenítve kell vonzóvá tenni a Krisztus keresztjéig elvezető, egyáltalán nem könnyű utat. Ebben van komoly, szép feladatunk, hogy azt, aki erre hajlandó, aki túljutott efféle, rossz lelkiismerettel járó állapotain, vagy aki még tépelődik, vergődik, szeretettel odakísérjük Jézushoz, és közben ne hagyjuk magára életstílusváltása során régi beidegződöttségeinek hiánytüneteitől elgyötört, kitaszított mivoltában.

Darabos Attila (Budapest)