Kultúrkörök

Gomba módra nőnek a sátrak július végén Kapolcs és a szomszédos falvak almafái alatt. A Művészetek Völgye Fesztiválnak helyet adó településeket, ahol az év többi részében alig pár ezren laknak, ilyenkor százezrek keresik fel évről évre. Szerte az országból – s ma már Európa távoli szegleteiből is – érkeznek a látogatók a több mint egyhetes rendezvényre, hogy koncerteket, irodalmi esteket hallgassanak, színházi előadásokon vegyenek részt, megcsodálják a több tucat kiállító képzőművész alkotásait – és hogy élvezzék a csak itt fellelhető „völgyhangulatot”. Idén július 27-e és augusztus 5-e között adott egymásnak randevút művész, művészet és közönség a Balaton-felvidéken.

Mindössze húszmillió forint. Ennyi hiányzott az idei fesztivál költségvetéséből. Emiatt a szervezők több programot töröltek az „étlapról”. Minden más azonban együtt volt a művészet ünnepéhez: körülbelül háromezer előadó, a tavalyi hat község – Kapolcs, Pula, Vigántpetend, Öcs, Taliándörögd és Monostorapáti – mellett hetedik helyszínként Nagyvázsony és persze a kultúrára szomjas közönség.

A Völgy sokszínűségét érzékelteti az a tény, hogy az – igencsak rövid ismertetőket tartalmazó – programfüzet terjedelme megközelítette a száz oldalt. Nem csoda hát, ha a többi résztvevőhöz hasonlóan a krónikás sem figyelhetett minden rendezvényre, még kevésbé juthatott el mindenhová.

A Művészetek Völgye maga is otthona számos – önállóan is teljes értékűnek számító – programsorozatnak. Vigántpetend tíz napon keresztül az Afrika Völgy helyszíne volt. A vendégek megismerkedhettek a fekete kontinens természeti értékeivel, népeivel, kultúrájával és számos problémájával is.

Évről évre megrendezik az Örökség Völgy nevet viselő programokat, melyeknek a keretében épített értékeink védelmére hívják fel a figyelmet. Az Égtájak fesztiválon az országhatárokon kívül élő magyar művészek mutatkoztak be zenével, tánccal, színdarabokkal. A Völgyben ünnepelte tizenötödik születésnapját a Duna Televízió; egyik este a közszolgálati csatorna több műsorvezetője is színpadra lépett, és számot adott előadóművészi tehetségéről.

A gregoriántól a dzsesszig alig volt olyan stílus, mellyel ne lehetett volna találkozni a Völgy valamelyik szabadtéri színpadán, templomában vagy művelődési házában. Idén is több koncertet adott a Muzsikás együttes. És bár egy alkalommal e sorok írója is kívül maradt a templomajtón, mégis örömmel töltötte el, hogy a nagy érdeklődés miatt egy szabad hely sem maradt a petendi istenházában. A monostorapáti katolikus templomban pedig Fehér Ernő zongoraművésszel közösen adott koncertet az együttes, rámutatva a Bartók Béla művei és a magyar népzene közötti összefüggésre.

Augusztus 2-án Öcs lutheránus templomát a Szokolay Dongó Balázs és Balázs-Bolya Mátyás koncertjére érkezők töltötték meg; mindketten a népzenétől indultak, játszanak középkori muzsikát, valamint dzsesszt is; saját műveikben fellelhetők mindezeknek a motívumai.

A fesztivál ideje alatt minden lehetséges hely – a templomoktól a magánházakon keresztül a buszmegállókig – galériává alakult. A taliándörögdi katolikus templomban Markos Lászlóné és Markos Éva Julianna munkáit mutatták be. Angyalok, betlehemek, Árpád-házi szentek voltak láthatók – mindez csuhéból megformálva.

Az öcsi katolikus templom adott otthont az Albert Miklós orgonaépítő mester (az ő munkája a hévízi református–evangélikus templom 2004-ben elkészült orgonája is) által berendezett kiállításnak, ahol megismerhette a látogató a hangszer felépítését és működését. Ugyanitt Demeter Zoltán képzőművésznek Az utca 12 apostola című tárlatán hajléktalan emberek portréival találkozhatott a látogató. Zöldszervezetek kiállításon hívták fel a figyelmet a hulladékok szelektív gyűjtésének és újrahasznosításának a fontosságára.

A völgylátogató olyan alternatív programokkal is találkozhatott, mint a Művészi Kuka projekt, melynek keretében huszonöt – a villamosmegállókból jól ismert – narancssárga szeméttartót öltöztettek fel képzőművészek. Különleges látványt nyújtott a világzenei koncertek otthonát adó öcsi kőfejtő félkör alakú falának estéről estére más-más színű fénnyel történő „befestése” is.

Az egyházak nemcsak engedték beáramlani a kultúrát a templomfalak közé – helyet adva egy-egy koncertnek vagy kiállításnak –, hanem maguk is igen kreatív programokkal járultak hozzá a rendezvénysorozat sikeréhez, egyúttal a völgylakók lelki békéjének megteremtéséhez.

A kapolcsi katolikus templom kertjében önismereti játékokra várták a vendégeket, a lelkifröccssátor pedig a borból és szódából készült nedű mellé néhány bátorító szót is kínált. A református bázis idén is az öcsi templomkert volt, ahol a sakktábla motívumát alkalmazva a sötétség és a világosság, a jó és a rossz kontrasztjára mutattak rá.

Az evangélikusok – kisebb felekezetekkel összefogva – a kapolcsi templomba szerveztek tartalmas programot koncertekkel, minden este istentisztelettel. Az istenházában reggeltől késő estig szólt felvételről az evangélium, miközben a kapolcsi pincesoron láthatatlan színház és filmvetítések vitték az örömhírt a látogatóknak, a taliándörögdi lutheránus templomban pedig az „egyvonalas” grafikáiról ismert Simon András grafikusművész képei és rövid meditációi segítették az elcsendesedést.

A bőség zavarával küzdött tehát az idén is minden völgylakó. S aki lemaradt valamiről? „Sebaj, majd jövőre!” – mondta valaki sátorbontás közben. Addigra pedig talán az a húszmillió forint is megérkezik a dombok közé…

László Jenő Csaba