Evangélikusok

Amikor e sorokat írom, Közép-Európában harmad- és negyedfokú hőségriadó van érvényben. Az elmúlt napok esőzései, viharai után újra visszatért a szokatlan intenzitású kánikula. Állítólag – ez akár hírlapi kacsa is lehet – a Román Hírszerző Szolgálat a pánik elkerülése érdekében államtitokká nyilvánította a meteorológiai jelentések adatait. Államtitok ide, államtitok oda, az előrejelzési adatok nyilvánosságra kerültek – és az állt bennük, hogy a hegyvidékkel megáldott Erdélyben is 40 Celsius-fokos csúcshőmérsékletre lehet számítani, a délen elhelyezkedő Bukarestben pedig 50 fokot is mutat majd a hőmérő. Ez – szakemberek véleménye szerint is – a meggondolatlan, önző emberi tevékenység okozta klímaváltozásnak a kétségtelen jele.

Sajnos úgy néz ki, hogy nemcsak a természetben tombol a trópusi jellegű hőség, de egyfajta veszélyes klímaváltozás látszik bekövetkezni erdélyi magyar közéletünkben is. Itt is igencsak felforrósodtak a dolgok, és jó ideje érezzük, hogy amíg józan eszünket és ítélőképességünket el nem veszítjük, sürgősen el kellene rendelni a közéleti hőségriadót.

Semmi más nem történik szűkebb pátriánkban, mint amit Varnus Xavér sztárorgonista és népszerű író hét évvel ezelőtt megírt magyarországi vonatkozásban: „Magyarország sem rosszabb, mint a legtöbb nyugati ország, csupán nem tanultunk meg különbséget tenni a demokrácia és a hülyeségek szabad terjesztése között.”

Hát valahol nálunk is ez történik – mivel az alma nem esik messze a fától –; eredeti demokráciánk ötvözetet kezd alkotni a hülyeségek szabad áramlásával. „Dögunalom, uszítás, intolerancia és csúsztatás: ezek a kellékeik” – folytatja Varnus.

Bár a turáni átok mítoszában nem hiszek, mégis el kell ismernem, hogy a sorsdöntő vagy kritikus történelmi pillanatokban mi, magyarok gyakran nem voltunk a helyzet magaslatán. Sokszor saját jól felfogott érdekből sem voltunk képesek megoldani a helyzetet. Ilyen volt a Mohácsot követő másfél évtizedes esély eljátszása, az I. világháborút lezáró események tragédiája vagy a II. világháborús kiugrási kísérlet kudarca. És persze lehetne sorolni és elemezni a megtörténteket és használni a történészek által oly helytelennek tartott feltételes módot.

Erdély magyar népe komoly, sorsfordító, esélyteremtő helyzet előtt áll: idén európai parlamenti választások, majd jövőre országos és helyhatósági választások következnek. És mit ad Isten, vezető köreinkben éppen ebben a pillanatban csúcsosodik ki legerőteljesebben a politikai válság, melynek morális, stratégiai, személyes és egyéb okait hadd ne említsem.

Hogy válság van, és a lehető legrosszabbkor, az még hagyján. Hogy jelölt és önjelölt, legitim, féllegitim szervezetek és személyek kizárólag értünk tüsténkednek, az is elmegy. De az, hogy a legkritikusabb pillanatban, a huszonnegyedik órában a minket féltő és szerető, értünk áldozatosan tevékenykedő közéleti és politikai vezéreink miért nem tudják megtalálni a kényszerítő, szükséges megoldást, számomra már érthetetlen. Talán nehéz valami kis következtetést levonni tanulságként történelmünkből? Talán nehéz felismerni a történelmi pillanat kényszerítő erejét?

A napisajtóban egyebet sem olvasok, mint hogy mind Tőkés László református püspök, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, mind Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke találkozni és megegyezni szeretne a másikkal. Természetesen mindez a mi érdekünkben, a választókért, az erdélyi magyarságért történik – hivatkoznak is ránk eleget –, mégis ez valahogy nagyon nehezen jön össze, mert ez a történészek által gyűlölt „ha” feltételes mód mindig odaszemtelenkedik.

Releváns megállapítások a sajtóból: „továbbra is bizonytalanság övezi a hosszú ideje tervezett Markó–Tőkés-találkozó helyszínét és időpontját”, „ma bizonyosan nem kerül sor a megbeszélésre”, „kérdéses, hogy milyen körülmények között tarthatják meg a kétoldalú eszmecserét”… Egyébként mindkét fél kész a tárgyalásra, és egyebet sem akar, mint az erdélyi magyar nemzetközösség jövőjét megoldani.

Az is lehetséges, hogy nem a reflektorfényben megejtett egyetlen találkozás lesz a megoldás kulcsa. Eközben azonban az időszerelvény észrevétlenül kigördül a pályaudvarról, és félek, hogy igaz lesz a mondás: ahol az oroszlánok egymást marcangolják, ott a hiénáké lesz a zsákmány. Hőségriadó van erdélyi közéletünkben.

Jézus csodálatos szavai jutnak eszembe: „De Jézus magához hívta őket, és ezt mondta: »Tudjátok, hogy a népek fejedelmei uralkodnak rajtuk, és a nagyok hatalmaskodnak rajtuk.De közöttetek ne így legyen: hanem aki naggyá akar lenni közöttetek, az legyen a szolgátok,és aki közöttetek első akar lenni, az legyen a rabszolgátok. Mint ahogy az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.«” (Mt 20,25–28)

Varnus Xavérról olvasom, hogy tizenhét évesen, nem bírva a politikai légkör fojtogatását, kiugrott Kanadába, azután hazajött, majd újra menni kényszerült. Most megint itthon van. Amikor azt kérdezték tőle, hogy nem akar-e újra Kanadába költözni, ezt válaszolta: „Azt a luxust már nem akarom tovább folytatni, hogy bugyuta politikusok miatt üljek rendszeresen repülőgépre. Én háromszor emigráltam ebből az országból a hülyék miatt. Most szeretném, hogyha egy kicsit ők mennének el.”

Lehet, hogy ez hoz majd lehűlést a kánikulában?

Adorjáni Dezső Zoltán püspök, Erdélyi Egyházkerület