e-világ

Sportoló lelkészek

Sportoló lelkészeket bemutató sorozatunkban beszélgettünk már futó, labdarúgó, kerékpározó lelkipásztorral. Most egy nem mindennapi sport, a hegymászás, sőt a sziklamászás művelője következik. Dr. Bácskai Károly volt budahegyvidéki lelkész, aki e tanévtől az Evangélikus Hittudományi Egyetem Újszövetségi Tanszékének adjunktusa fiatalkora óta szerelmese a „függőleges birodalomnak”.

– Mi indította arra, hogy éppen ebbe a sokak által egzotikusnak tartott sportba kezdjen bele?

– Nem is tudom… Mindig áhítattal töltött el a hegyek látványa, zord és mégis vonzó világuk. Gyermekkorom óta úgy tekintek a hegymászókra, mint akik otthon vannak e fenséges és különleges környezetben. Kamaszként ösztönzött a találkozás az akkori legjobbakkal, Krafft Walterral, Neidenbach Ákossal, Singer Jánossal, Babcsán Gáborral, Sárközy Andrással, Szendrő Szabolccsal és másokkal. Végső elhatározásra, úgy emlékszem, a Csomolungma meghódítója, Sir Edmund Hillary Kockázat nélkül nincs győzelem című könyvének elolvasása után jutottam.

– A hozzá nem értő csak annyit tud a sziklamászásról, hogy a nagyon jó egyensúlyérzéken kívül sokféle eszközre is szükség van hozzá: kötelekre, jégcsákányra, hágóvasra… No meg sziklafalra. Helytálló-e ez a vélekedés?

– Az elmúlt évtizedek a legmesszebb menőkig viszonylagossá tették, mit értünk hegymászáson. A talaj közelében végzendő gyakorláshoz – akár a szabadban, akár az edzőteremben, valódi sziklákon vagy műfalon – elég egy erre alkalmas mászócipő; a teljes európai választék fellelhető a hazai szakboltokban. Komolyabb túrákhoz elengedhetetlenek a sisak, a kötél, a beülő, a különböző biztosító- és ereszkedőeszközök. A hegymászás nem olcsó sport, egyes külföldi kereskedésekben azonban diszkontáron juthat az ember jó minőségű felszereléshez. A gyakorláshoz viszont nem szükséges határainkon túlra utazni: a budai hegyektől a Bükkön, a Zemplénen át a Pilisig, sőt a Balaton-felvidékig találhatók sziklamászásra alkalmas területek. Egy, az idén tavasszal megjelent kalauz bemutatja az összes ismert magyarországi helyszínt.

– Hogyan jellemezhető ez a sport, és mi a vonzó a mászásban?

– A sziklamászás összetett tevékenység. Tetőtől talpig igénybe vesz, javítja az egyensúlyérzéket, a mozgáskoordinációt, az összpontosítóképességet. Nem elhanyagolható a lélekre, a pszichére gyakorolt hatása, és egy jól kivitelezett mászás során a fizikai értelemben megoldandó feladatnál nem kisebb a mentális kihívás sem. Éles helyzetben a sziklamászó kikapcsolja a külvilágot, az előtte magasodó falra és a teljesítendő útra figyel.

– Megint csak a hétköznapi ember kérdése: bokros teendői mellett milyen gyakran jut ideje a hegymászónak arra, hogy hódolhasson szenvedélyének, és budapestiként hol teheti?

– Bármilyen meglepő, nap mint nap; többnyire „lopott időben”, ebéd után egy-két órában. A fővárosban – és ma már a nagyobb vidéki városokban is – több mászóterem elérhető, de nincs messze tőlünk a budapesti mászók Mekkája, a Fenyőgyöngye fáitól takart Francia-bánya sem.

– Ez egy kicsit illúzióromboló a laikus számára: hegyet mászni teremben? Én biztosan csak a szabadban másznék… Ezek szerint a szenvedélyes mászónak semmi sem akadály, még a nagyvárosi lét sem. Gátolhatja-e egyáltalán valami e sportág művelőit?

– A sérülések gátolnak a leginkább. Most éppen egy lassan gyógyuló sarokcsonttöréssel bajlódom. A baleset a sportban hosszabb időre „parkolópályára” kényszerít; örülök, ha tisztességgel el tudom látni a napi munkámat. Várom az órát, amikor sziklamászóként is újra mozogni tudok.

– Bizonyára sokak szemében felcsillant az érdeklődés, amikor meghallották, hogy mivel foglalkozik. Sikerült-e fellelkesítenie a barátait, az ismerőseit, hogy belekóstoljanak a mászás örömeibe és nehézségeibe?

– Mindig igyekeztem népszerűsíteni a hegymászást, azzal együtt, hogy sok kitartást, lemondást és edzést igényel. Az idők során megannyiszor kihunyt mellettem a hirtelen fellobbanó lelkesedés szalmalángja… Ismerek azonban valakit, aki ma már elismert oktatóként vizsgáztatja a hegyeket kezdőként kóstolgatókat, és amint mondja, annak idején jómagam üzentem meg neki a bátyjával, hogy Budán merre találja a sziklákat…

– Mit tanácsolna azoknak, akik úgy határoznak, hogy belevágnak? Mire figyeljenek a kezdetekkor?

– A mászni vágyókat mindenképpen arra intem, hogy ügyeljenek a fokozatosságra. Való igaz, hogy kockázat nélkül nincs győzelem, nincs megmászott út és meghódított csúcs. A sziklák, a hegyek között azonban csak alázatosan és körültekintően szabad kockáztatni. Merészségre és szerénységre, más szóval kellő öntudatra és önismeretre van szükség a hegyi ösvényen megtett első lépésekhez. A „függőleges birodalom” kapuja csak a realitások talaján állók előtt tárul fel.

Bogdányi Mária