ÉnekKincsTár

A Szentháromság ünnepe utáni huszonkettedik vasárnap üzenetét legjobban a Miatyánk ötödik kérésével fejezhetjük ki: „…bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezõknek…” (Mt 6,12)

Ezt akarja szívünkbe írni az evangélium (Mt 18,23–35), hogy az irgalmatlan szolgában meglátva önmagunkat meggondoljuk, hogy Isten királyi gazdagsággal bõkezû a kegyelmes megbocsátásban, de királyi felsége teljes szigorúságával megbünteti kõszívû, irgalmatlan alattvalóját. „Gonosz szolga… Nem kellett volna-e neked is megkönyörülnöd szolgatársadon, amint én is megkönyörültem rajtad?” Már ez az ige is az ítélet napja felé mutat.

Így tesz az epistola is (Fil 1,3–11), amelyben az apostol a cél felé, a kegyelmi idõ végére irányítja figyelmünket, és szeretetben szolgáló életünkért, kereszténységünk teljességre jutásáért könyörög: „…imádkozom azért, hogy a szeretet egyre inkább gazdagodjék bennetek ismerettel és igazi megértéssel; hogy megítélhessétek, mi a helyes, hogy tiszták és kifogástalanok legyetek a Krisztus napjára, és gazdagon teremjétek az igazság gyümölcseit Jézus Krisztus által Isten dicsõségére és magasztalására.”

A vasárnap graduáléneke a Szentlélek égi lángja, békesség lelke vagy (EÉ 466). Dallamát az Istentõl el nem állok (EÉ 337) kezdetû énektõl kölcsönzi; szövege az egyik legnagyobb evangélikus énekköltõtõl származik. Paul Gerhardt (1607– 1676) a német evangélikus énekeskönyv (EG) legjelentõsebb szerzõi közé tartozik. Énekeibõl több mint egy tucat klasszikusnak számít. A Gerhardt nevével összekapcsolódott százharminckilenc költeménybõl német nyelvterületen kereken harminc van még használatban. Az EG törzsanyaga ezekbõl huszonhatot tartalmaz; a mi énekeskönyvünkben (EÉ) huszonegy Gerhardt-ének található.

Míg Gerhardt hatása mind a mai napig kisugárzik az egész világra, életének színtere igencsak behatárolt volt. Nem mozdult ki a két szomszédos választófejedelemség, Szászország és Brandenburg területérõl. Néhány, egymáshoz meglehetõsen közel fekvõ településen élte le nagy hatású életét. (Ezek a városok: Gräfenhainichen, Grimma, Wittenberg, Berlin, Mittenwalde és Lübben.)

Legtöbbször nem okoz nehézséget, ha meg akarjuk keresni egy-egy korálunk német eredetijét. Nem úgy ebben az esetben: igen érdekes ennek az éneknek a története. Gerhardt pünkösdi témájú verse a Zieh (Zeuch) ein zu deinen Toren, melynek tizenhat strófájából tizenhárom szerepel az EG-ben Johann Crüger dallamával. Énekeskönyvünk szerkesztõi – Szénási Sándor fordításától indíttatva – ezekbõl a versszakokból válogatva három éneket alakítottak ki: a Jöjj, térj be, kapum tárva (EÉ 299) keresztelésünkre emlékeztetõ, a Szentlélek, öröm lelke (EÉ 238) pünkösdi éneket (Túrmezei Erzsébet fordításában), valamint most tárgyalt énekünket (az eredeti 7–9. és 13. verse). Ez is példázza Gerhardt költeményeinek tematikus gazdagságát.

Keresztyén felelõsség, küldetés – ebben a fejezetben található az ének, melynek elsõ három versszaka a Szentlelket megszólítva megbékélésért könyörög. Ezek a gondolatok mindig aktuálisak voltak és maradnak, de társadalmunk, közösségeink mostani sanyarú helyzetében kiemelt jelentõségûvé válnak: „Ébressz józan belátást, / Hol indulat vakít, / Pusztítás helyett áldás / Hadd áradjon s a hit! // (…) A sok keserûségnek / Földünkön szabj határt, / Örömnek és jólétnek / Napját derítsd reánk!” Emberi felelõsségünk abban áll, hogy mindenki a maga helyén megtegye azt a keveset, ami ehhez hozzásegít minket, ne fáradjon el az imádságban, és ne veszítse el a reménységét akkor sem, mikor látszólag a békétlenség erõi diadalmaskodnak.

Az ének negyedik strófája már érezteti: az egyházi év vége felé közeledünk, amikor egyre gyakrabban szembesülünk a földi elmúlás gondolatával. „Irányíts, míg itt élünk, / Szent szándékod szerint, / Mígnem eljõ a végünk, / S halál órája int! / Segíts kegyelmesen / Békével halni tudni, / S hozzád a mennybe jutni / A hitben gyõztesen!”

Ecsedi Zsuzsa