Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2008 - 42 - Villáminterjú egy bizonyságtevõvel

Egyházunk egy-két hete

Villáminterjú egy bizonyságtevõvel

Dr. Falus András professzort, a Semmelweis Egyetem Genetikai, Sejt- és Immunbiológiai Intézetének igazgatóját a Deák téri országos evangélizáción tartott tanúságtévõ elõadása után kérdeztük.

– A tudomány és a hit nem egymással szemben álló, hanem egymást kiegészítõ, talán nem ugyanarra a kérdésre, nem ugyanazokkal a módszerekkel reagáló, nagyon fontos két területe az életemnek. Én tudománnyal foglalkozom, és meg kell fogalmaznom magamnak, mit jelent egy személyben hívõnek és tudományos szakembernek lenni. Errõl igyekeztem beszélni az evangélizáción.

– Az alkalom mottója így hangzott: „Mi a jó?” Olyan példákat említett elõadásában, amelyek ebben a témában határokat feszegettek.

– Mi a jó? A tudomány nagyon jó! A tudomány gyönyörû. Az emberi teljesítmény szép példája. Úgy gondolom, hogy a tudomány és a mûvészet két olyan csodálatos ajándék, amelyet Istentõl kaptunk.

Valóban van, amikor átlépjük a határokat. A tudomány kérdése a hogyan, a hité a miért. Nagyon rossz, amikor egy tudós olyan következtetéseket kíván a saját eredményeibõl levonni, amelyek kívül esnek a tudományterülete határain.

– Felsorolt néhány konkrétumot, például az evolucionizmus és a kreacionizmus kérdésére is kitért.

– Az élet számtalan formája hihetetlen változatossággal, változékonysággal jelenik meg. Ez az élet fennmaradásának biztosítéka. Az evolúció az élõ anyag változatainak számba vevõje, az élet genetikai transzformációja. S mivel tudomány, tele van olyan megcáfolható és bizonyítható tényekkel, amelyek mindig az adott kor tudását tükrözik.

A kreáció a hívõ ember azon elképzelése, hogy Isten teremtette meg nemcsak a látható világot, hanem annak törvényeit is. Az evolúció azt segít megérteni, hogy az élet miért ilyen sokféle, de nem mond semmit az élet keletkezésérõl. Nem avatkozik be – már amennyiben megmarad a határain belül – abba a kérdésbe, hogyan jött létre az élet. Tudományosan nincs joga ebbõl következtetéseket levonni. Az evolúció és a kreáció nem áll ellentétben egymással, Isten teremtette az evolúciót is – mondom ezt én, aki hívõ ember vagyok.

Az evolucionizmus vagy a kreacionizmus már ideológia, de a tudománynak nincs ideológiája.

– Tanúságtételén folyamatosan érzõdött, hogy Istenre tekintve éli az életét és végzi a munkáját. Amikor tudományos berkekben szólal fel, akkor is átjön a szavain keresztény hite?

– Megpróbálok mindenhol egyformán beszélni. Ha nem így tennék, nem lennék hiteles. Amikor bizonyságtételt kérnek, akkor egyben a szakmámat is képviselem, a munkám során pedig természetesen nem rejtem véka alá a hitem. Valamit azonban fontos hangsúlyozni: egy tudományos kongresszuson az a feladatom, hogy az adott témáról képességeimnek és lehetõségeimnek megfelelõen a legmagasabb szinten szóljak. Ott az igérõl való verbális tanúságtételre nincs mód. Inkább az ember viselkedésében, a másokhoz – fiatalabbakhoz és idõsebbekhez, a vele egyetértõkhöz és a vele egyet nem értõkhöz – való viszonyában kell, hogy megjelenjen az, hogy hívõ.

– Mennyire sikerül megélnie a hitét a mindennapokban?

– Vágyként és törekvésként van ott elsõsorban. Gyakran elmulasztom megkérdezni Istent: „Te hogy szeretnéd megoldani ezt a kérdést, Atyám?” Az ember sokszor jobban bízik magában, mint amennyire kellene. Egyáltalán nem vagyok megelégedve azzal, ahogy a hitemet megélem.

Nagyon fontos a köszönetmondás, az ajándékként való megélése mindennek. Voltak az életemben komoly válságok, jelenleg is vannak bizonyos meg nem oldott, nagyon súlyos kérdések, és bizony gyakran elfeledkezem arról, hogy Istenhez forduljak. Ha pedig megteszem, de õ hallgat, akkor szemrehányást teszek: méltóztattam hozzád fordulni, és mégis hallgatsz… Az emberi nagyképûség és egoizmus bennem ugyanolyan gyarlóság, mint ahogy talán másokban. Nagyon szeretnék haladni afelé, hogy minden kérdésemet mindig automatikusan Istentõl kérdezzem meg, de sajnos még ettõl távol lévõnek érzem magam. Remélem, Isten ebben is segítséget ad.

Hatvanegy éves vagyok, és még mindig keresem önmagam. Olyan ajándékokat kapok, amelyek miatt naponta le kell borulni és hálát adni. A leborulás sok nem hívõ számára a megalázkodást jelenti. De én már tudom, hogy természetes élethelyzet az, hogy az ember leborul Isten elõtt.

Hulej Enikõ