Evangélikusok

Nemeskürty István irodalomtörténetében ezt írja: „…meghökkentõen õszinte hang, micsoda költõi remeklés, irodalmunk történetében mennyire elõzmények nélkül való, csak egy Balassihoz hasonlítható… õt a saját belsõ világa foglalkoztatja, s ebbõl a magyar költészetben mindeddig ismeretlen világból annyit tár fel, és olyan mélységekbe viszi olvasóját, hogy az a legnagyobb elismerésünkre méltó.” Verseit magának írta: „Csak magamban tartom holtig gyötrelmimet / versekkel enyhítem keserûségemet. / Kinek terjeszthetném elejbe sebemet, / Nincs, csak sírván nézem írott verseimet.” Petrõczi Kata Szidónia háromszáz évvel ezelõtt – 1708. október 21-én – halt meg, negyvenhat éves korában. Agyvérzés vitte el. Kéziratban maradt verseit mintegy százötven évvel halála után találták és jelentették meg. Két gyönyörû énekét (EÉ 350, 373) istentiszteleteinken mi is énekeljük.

Édesanyja – Thököly Erzsébet – a szülésbe belehalt. A kis félárva Kata nyolckilenc éves korától a Wesselényi család lengyelországi birtokán nõtt fel. Nem tudjuk pontosan, hogyan jutott el hozzá a pietizmus elõfutárának, a német lutheránus Arnt Jánosnak a könyve, a Praxis pietatis. Az azonban nyilvánvaló, hogy gondolkodását, életvitelét a Szentíráshoz igazította, és Jézus hitben elkötelezett gyermeke lett.

Petrõczi Kata Szidónia költészetét a borongó szomorúságnak, a bánatnak, ugyanakkor az Istenbe vetett bizalom derûjének a kettõssége határozta meg.

Szomorúságra bõven volt oka. Tizennyolc éves korában ismerte meg a református Pekry Lõrincet, a huszonhárom éves, de már özvegy nemest. Egymásba szerettek, és összeházasodtak. Kortársai azonban csak „asszonyos Pekry Lõrincként” emlegették szoknyavadász férjét, aki mellett lelkileg sokat szenvedett. Húsz éve házas, ám csapodár férjét a versében még mindig „Édes Violám”-ként szólítja meg: „Mióta szívemet, tudod, néked adtam, / Az igaz hüségbe soha nem hibáztam, / Csak gondolattal is, s ellened nem jártam / De mégis meguntál, jaj, mire jutottam.”

Házasságukból tizenegy gyermek született. A fiúk csecsemõkorukban meghaltak. Kata öt leányt nevelt fel és adott férjhez. Mély sebet ütött a szívén, amikor férje katolizált, és az osztrák Lipót seregébe állt. Kapitány, majd generális lett, közben bárói rangot kapott, végül a grófi címet is elnyerte. Tetézte Kata szomorúságát, hogy Klára leánya is áttért a katolikus vallásra. Akkortájt fordította le és jelentette meg a német pietista evangélikus lelkész, J. Mayer könyvét, A pápista vallásra hajlott lutheránus lelkek isméreteinek kínja címû munkát. Õ maga így imádkozott: „Ó, Megváltóm, Szabadítóm / Én édes Jézusom! / Erõsítsed én hitemet, / Hogy semmi mulandó tõled / El ne szakassza szívemet.” (EÉ 510,5) Lefordította Arnt János A kereszt nehéz terhe alatt elbágyadt szíveket élesztõ jóillatú 12 liliom címû könyvét is, amelyet azután Kolozsvárott jelentetett meg 1705-ben.

Amikor megindult Rákóczi hadjárata, reászakadt hazájának elesett állapota is: „Pusztítják édes hazánkat, / Elvonják mi javainkat, / Nevetvén mi siralminkat, / Csikorgatják ránk fogakat / – / Még lelkünkbe is gyötörnek, / Az igaz hitért gyûlölnek, / Egy helybül másba üldöznek, / Templomidbúl kiüzetnek.”

Az csillapíthatta Kata szomorúságát, hogy férje váratlan fordulattal Rákóczihoz csatlakozott, és majd másfél évtized után visszatért református vallásába.

Rákóczi bizalmatlan volt, és fenntartásokkal fogadta Pekry átállását. Bercsényi gróf azonban ezt írta barátjának és harcostársának: „Pekryn valóban búsulok, noha ebségét nem tudom. De talán lehet oly reménység – utolsó – hozzája. Felesége, ki regnál rajta, okos jó asszony s jó lelkû. Jó magyart (én tudom!) fordít rajta.”

Petrõczi Kata házastársi hûsége, Krisztus és egyházunk iránti szeretete és hazája iránti felelõssége példaként állhat elõttünk. Férje Kata halála után öt hónappal – a „nyughatatlanság után nyugalomra jutván” (amint Sartorius evangélikus lelkész megfogalmazta) – követte feleségét. Mindketten ott pihennek Kárpátalján, a huszti református templomban.

P. K.