Evangélikusok

Szé­kács Jó­zsef­nek az Evan­gé­li­kus Or­szá­gos Le­vél­tár­ban őr­zött ha­gya­té­ká­ban ta­lál­ha­tó egy bo­rí­ték, amely­ben név­jegy­kár­tyák van­nak: Tom­pa Mi­hály köl­tő, Baj­za Jó­zsef és Toldy Fe­renc szer­kesz­tők, Tö­rök Pál pes­ti re­for­má­tus lel­kész és püs­pök, Ba­las­sa Já­nos or­vos­pro­fesszor, br. Nic­o­lics Pé­ter szerb nagy­bir­to­kos, Von Duë svéd nagy­kö­vet, Rutt­kay­né Kos­suth Luj­za, br. Eöt­vös Jó­zsef kul­tusz­mi­nisz­ter és br. Pod­ma­nicz­ky Fri­gyes ne­vét ol­vas­hat­juk töb­bek kö­zött a meg­ma­radt kár­tyá­kon. „Ma­da­rat tol­lá­ról, em­bert ba­rát­já­ról” – tart­ja a köz­mon­dás. Egy em­ber jel­le­mé­ről so­kat el­árul, hogy kik a ba­rá­tai, tár­sa­dal­mi hely­ze­té­ről, (el)is­mert­sé­gé­ről pe­dig em­be­ri kap­cso­la­ta­it fel­tér­ké­pez­ve kap­ha­tunk ké­pet. A fen­ti név­sor el­árul­ja, hogy az oros­há­zi tí­már­mes­ter fi­át a po­li­ti­kai, gaz­da­sá­gi és szel­le­mi elit tag­jai is fel­ke­res­ték.

Az 1809. feb­ru­ár 2-án szü­le­tett Szé­kács Jó­zsef élet­tör­té­ne­te kü­lön­le­ges, de nem egye­di. Ta­ní­tói, lel­ké­szei, gim­ná­zi­u­mi ta­ná­rai szin­te „kéz­ről kéz­re” ad­ták a te­het­sé­ges if­jút, aki­ből így vé­gül nem az ap­ja hi­va­tá­sát foly­ta­tó tí­már­mes­ter, ha­nem lel­kész, püs­pök, mű­for­dí­tó, aka­dé­mi­kus, szer­kesz­tő, nem hi­va­ta­los egy­ház­po­li­ti­kai ta­nács­adó, egy­szó­val „az or­szág pap­ja” lett.

A ki­emel­ke­dés út­ja az is­ko­láz­ta­tá­son ke­resz­tül ve­ze­tett: a me­ző­be­ré­nyi gim­ná­zi­um el­vég­zé­sé­hez még az egész csa­lád anya­gi tá­mo­ga­tá­sa kel­lett, a sop­ro­ni lí­ce­um­ban már ön­ma­gát tar­tot­ta el Szé­kács Jó­zsef, ber­li­ni és lip­csei ta­nul­má­nya­i­ra pe­dig a szerb ural­ko­dói di­nasz­ti­á­val is szo­ros ro­ko­ni össze­köt­te­tés­ben lé­vő Ni­ko­lić csa­lád­nál töl­tött há­zi­ta­ní­tói évek alatt össze­gyűj­tött tő­ke adott le­he­tő­sé­get. Az evan­gé­li­kus­ság a 19. szá­zad el­ső fe­lé­ben jól mű­kö­dő kö­zös­ség volt, „fel­fe­dez­te” a te­het­sé­ges fi­a­ta­lo­kat, és biz­to­sí­tot­ta szá­muk­ra azo­kat a le­he­tő­sé­ge­ket (jó is­ko­lák, ki­vá­ló ta­ná­rok, kap­cso­la­ti há­ló), ame­lyek­kel ki­emel­ked­het­tek, és te­het­sé­gü­ket egy­há­zuk ja­vá­ra for­dít­hat­ták.

Szé­kács Jó­zsef „egy­gyü­le­ke­ze­tes” lel­kész volt. 1837. jú­ni­us 11-én vá­lasz­tot­ta meg őt lel­ké­szé­vé az újon­nan meg­ala­kult pes­ti ma­gyar nyel­vű egy­ház­köz­ség, és har­minc­ki­lenc évig, 1876-ban be­kö­vet­ke­zett ha­lá­lá­ig szol­gált itt. Har­minc­ki­lenc év alatt Ma­gyar­or­szág ren­di ál­lam­ból pol­gá­ri ál­lam­má ala­kult, Pest né­met kis­vá­ros­ból ma­gyar nagy­vá­ros­sá, az or­szág gaz­da­sá­gi, po­li­ti­kai és kul­tu­rá­lis köz­pont­já­vá vált, az újon­nan meg­ala­pí­tott kis gyü­le­ke­zet pe­dig az or­szág egyik leg­fon­to­sabb egy­ház­köz­sé­ge, a leg­na­gyobb egy­ház­ke­rü­let köz­pont­ja lett.

Szé­kács nem­csak ki­vá­ló­an al­kal­maz­ko­dott ezek­hez a vál­to­zá­sok­hoz, ha­nem ma­ga is ak­tí­van részt vett ben­nük. Egy­ház­po­li­ti­kai ügyek­ben elő­ször Má­ria Do­rottya ná­dor­né bi­zal­ma­sa lett, 1848-ban a meg­ala­ku­ló pol­gá­ri mi­nisz­té­ri­um tag­ja­i­val tár­gyalt, az ab­szo­lu­tiz­mus ide­jén a bé­csi kor­mány­zat kép­vi­se­lői is meg­hall­gat­ták vé­le­mé­nyét. A ve­gyes há­zas­sá­gok ügyé­ben épp­úgy ál­lást fog­lalt, mint a pro­tes­táns unióval kap­cso­lat­ban, az egy­ház­igaz­ga­tás át­ala­kí­tá­sá­ban vagy az egy­há­zi au­to­nó­mia kér­dé­sé­ben. Az 1859-ben (ép­pen száz­öt­ven éve) ki­hir­de­tett pro­tes­táns pá­tens el­le­ni küz­de­lem evan­gé­li­kus ve­zér­alak­ja lett.

„Az or­szág pap­ja” azon­ban min­de­nek­előtt gyü­le­ke­ze­té­nek lel­ki­pász­to­ra volt. Mél­tó, hogy szü­le­té­sé­nek két­szá­za­dik év­for­du­ló­ján a pes­ti gyü­le­ke­zet kez­di el a meg­em­lé­ke­zé­sek so­rát. Szé­kács Jó­zsef 1872-ben azért mon­dott le ti­zen­két éve vi­selt püs­pö­ki tiszt­sé­gé­ről, hogy gyü­le­ke­ze­ti lel­ké­szi fel­ada­ta­it ma­ra­dék­ta­la­nul el­lát­has­sa. Har­minc­ki­lenc esz­ten­dő alatt ti­zen­öt-hússzo­ro­sá­ra nőtt a gyü­le­ke­zet, amely a hoz­zá tar­to­zó ele­mi is­ko­lák­kal és gim­ná­zi­um­mal nem ke­vés fel­ada­tot je­len­tett. A „név­jegy­gyűj­tés”, a szer­te­ága­zó kap­cso­lat­rend­szer ki­épí­té­se nem ön­cé­lú kar­ri­er­épí­tés volt Szé­kács Jó­zsef ré­szé­ről, ha­nem gyü­le­ke­ze­té­nek és egy­há­zá­nak ja­vát szol­gál­ta.

Mind egy­há­zá­nak, mind pe­dig gyü­le­ke­ze­té­nek meg­há­lál­ta és meg­szol­gál­ta a be­lé ve­tett bi­zal­mat Szé­kács Jó­zsef, „az or­szág pap­ja”, az oros­há­zi tí­már­mes­ter fi­á­ból lett lel­kész és püs­pök.

A jelenleg használatos Evangélikus éne­keskönyvből idézett két énekszö­veget Székács József írta.

Ker­tész Bo­tond