Keresztutak

Az ezé­ki­eli pró­fé­cia (Ez 37,15–24) a szét­vá­lasz­tott össze­tar­to­zók is­te­ni egy­be­szer­kesz­té­sé­ről so­kak szá­má­ra lett va­lós él­ménnyé ja­nu­ár el­ső vagy/és har­ma­dik he­té­nek öku­me­ni­kus is­ten­tisz­te­le­te­in. Má­sok szá­má­ra a Krisz­tus­hoz tar­to­zók szé­le­se­dő és mé­lyü­lő egy­más­hoz tar­to­zá­sá­nak meg­élé­se nél­kül tel­tek el az új­ esz­ten­dő el­ső he­tei.

Akár­hogy volt is, mind­annyi­an vall­juk, hogy Krisz­tus­nak egyet­len és egye­te­mes egy­há­za van, amely­nek ré­szei mind­azok, akik ke­gyel­mé­ből hoz­zá tar­toz­nak. És azt sem ta­gad­hat­juk, hogy Krisz­tus föl­di tar­tóz­ko­dá­sa alatt so­kat fá­ra­do­zott a ta­nít­vá­nyok sze­re­tet­tel­jes össze­tar­to­zá­sá­ért, és ke­reszt­ha­lá­la előtt ezért imád­ko­zott. En­nek az imád­ság­nak a je­gyé­ben zajlottak az ima­órák vi­lág­szer­te és a ma­gyar vá­ro­sok, fal­vak meg­szen­telt haj­lé­ka­i­ban is. Is­ten ál­dá­sa nem ma­radt el, és hisszük, hogy ez az ál­dás kí­sér­ni fog min­ket az új esz­ten­dő töb­bi nap­ján is.

XVI. Be­ne­dek pá­pa ja­nu­ár 25-én a Fa­la­kon Kí­vü­li Szent Pál-ba­zi­li­ká­ban ar­ra buz­dí­tot­ta a je­len­lé­vő­ket, hogy új uta­kat is ke­res­se­nek a krisz­tu­si egy­ség gya­kor­lá­sá­ra. Em­lé­kez­te­tett ar­ra, hogy az eb­ből a temp­lom­ból öt­ven esz­ten­dő­vel ez­előtt meg­hir­de­tett II. va­ti­ká­ni zsi­nat tel­je­sen új hely­ze­tet ala­kí­tott ki a meg­osz­tott­ság­ban élő ke­resz­té­nyek kö­zöt­ti kap­cso­lat­ban. Az az­óta el­telt idő­ben a teo­ló­gi­ai pár­be­szé­dek rá­mu­tat­tak a hit­té­te­lek, hit­val­lá­sok és hit­gya­kor­la­tok ha­son­ló­sá­gá­ra és kü­lön­bö­ző­sé­gé­re is. Ez a hely­zet „ar­ra buz­dít ben­nün­ket, hogy két irányt erő­sít­sünk: a po­zi­tív ered­mé­nyek el­fo­ga­dá­sát és a jö­vő­ért tett új erő­fe­szí­té­se­ket. A tel­jes egy­ség táv­la­ta nyit­va áll előt­tünk. Ez ne­héz, de bá­to­rí­tó fel­adat. A ke­resz­té­nyek­nek bá­tor gesz­tu­sok­kal kell fá­ra­doz­ni­uk az egy­sé­gért” – tet­te hoz­zá.

A hit el­vá­lasz­tó fa­la­kat dön­get(het) kí­vül­ről és be­lül­ről egy­aránt. A hit és a bá­tor­ság össze­tar­to­zá­sá­ra pe­dig meg­győ­ző teo­ló­gi­ai ér­vek és meg­rá­zó tör­té­nel­mi pél­dák is van­nak. Aki­ben e ket­tő ta­lál­ko­zik, az gesz­tu­sok­ra lesz ké­pes, ame­lyek­re a pá­pa is buz­dít­ja né­pét. Nyil­ván a sa­ját ró­mai né­pét, hi­szen a gesz­tust csak föl­aján­la­ni le­het, el­vár­ni nem. A gesz­tus föl­aján­lá­sát azon­ban az erős és az oda­adó tud­ja gya­ko­rol­ni, va­la­mint az, aki tud­ja, hogy ő is a na­gyobb­nak és a még oda­adóbb­nak a gesz­tu­sá­ból él. Ezért kap­juk mi a ke­gye­lem és bűn­bo­csá­nat gesz­tu­sát a Szent­há­rom­ság Is­ten­től, és ezért ajánl­hat­juk fel ezt a meg­bo­csá­tó test­vé­ri­sé­get még „az el­le­nünk vét­ke­zők­nek” is, nem­hogy a krisz­tu­si hi­tü­ket más­képp gya­kor­lók­nak.

Le­gyünk hi­tünk­ben olyan bát­rak az ő ke­zé­ben (Ez 37,15–24), hogy a test­vé­ri­ség, össze­tar­to­zás és a sze­re­tet új, so­sem lá­tott gesz­tu­sa­it ajánl­juk fel nem­csak fe­le­ke­ze­ti hit­val­lá­sunk­ban, ha­nem a krisz­tu­si hit­ben test­vé­re­ink­nek, sőt min­den fe­le­ba­rá­tunk­nak is!

Dr. Bó­na Zol­tán