Keresztény szemmel

Le­rá­gott csont már a pénz­ügyi, gaz­da­sá­gi, glo­bá­lis vál­ság. Csu­pán az a baj ve­le, hogy sa­ját bő­rün­kön érez­zük, hogy tár­sa­dal­mun­k egé­szét gyö­ke­re­i­ben érin­ti, és las­san úgy ta­pad min­den­na­pi éle­tünk­re, mint fény­hez az ár­nyék. Saj­nos azt is lát­nunk kell, hogy mind Ma­gyar­or­szá­gon, mind Ro­má­ni­á­ban a nagy, „meg­vál­tó” sza­vak és tet­tek el­le­né­re csak na­gyon se­ké­lyes, kap­ko­dó, si­lány meg­ol­dá­sok kí­nál­koz­nak, ha egy­ál­ta­lán meg­ol­dá­sok­nak ne­vez­he­tő­ek.

Az el­múlt he­tek­ben, an­nak el­le­né­re, hogy a vál­ság és ke­ze­lé­se el­csé­pelt té­ma­ként hat, nagy ér­dek­lő­dés­sel kí­sér­tem a Du­na Te­le­ví­zió He­ti hír­mon­dó cí­mű mű­so­rá­nak adá­sa­i­ban Csá­ky Zol­tán szer­kesz­tő-ri­por­ter be­szél­ge­té­se­it a ma­gyar köz­élet több ki­emel­ke­dő sze­mé­lyi­sé­gé­vel a vál­ság oka­i­ról, meg­ol­dá­si le­he­tő­sé­ge­i­ről, a ki­út­ke­re­sés­ről.

A meg­hí­vot­tak kö­zött volt Fin­ta Jó­zsef Kos­suth-dí­jas épí­tész, Pa­ta­ki Ág­nes film­pro­du­cer, üz­let­asszony, Han­kiss Ele­mér szo­cio­ló­gus­pro­fesszor, Vizi E. Szil­vesz­ter or­vos, aka­dé­mi­kus, Gla­tz Fe­renc tör­té­nész, aka­dé­mi­kus, va­la­mint po­li­ti­ku­sok, köz­gaz­dá­szok, tár­sa­da­lom­ku­ta­tók, mű­vé­szek. Jó volt hal­la­ni azt a kö­zös fel­is­me­ré­sü­ket – amellyel, azt hi­szem, so­kan egyet­ér­tünk –, hogy nem a gaz­da­ság vit­te Ma­gyar­or­szá­got vagy a tér­sé­get vál­ság­ba, ha­nem a fe­le­lőt­len, er­kölcs­te­len po­li­ti­zá­lás.

A be­szél­ge­tő­part­ne­rek ér­ve­lé­sé­ből leg­in­kább az de­rült ki, hogy a gaz­da­sá­gi, pénz­ügyi vál­ság el­ső­sor­ban egy mé­lyü­lő mo­rá­lis, er­köl­csi vál­ság­nak, egy min­dent át­fo­gó tár­sa­dal­mi vál­ság­nak a kö­vet­kez­mé­nye. A gát­lás­ta­lan­ság, az ön­zés, az el­tor­zult men­ta­li­tás és ma­ga­tar­tás­kul­tú­ra, a szi­go­rú­an anyag­el­vű meg­kö­ze­lí­té­se a dol­gok­nak és vi­szo­nyok­nak, az élet lel­ki di­men­zi­ó­i­nak el­vesz­té­se, a szem­lé­le­ti, ér­zel­mi de­fi­ci­tek ve­zet­tek eh­hez a ha­tal­mas rö­vid­zár­lat­hoz, ame­lyet vál­ság­nak ne­ve­zünk.

Egy­be­hang­zó fel­is­me­rés, bár­hon­nan kö­ze­lí­tet­ték is meg a kér­dést az ok és oko­zat össze­füg­gé­sé­ben, hogy az ok gyö­ke­re a lel­ki vál­ság. Az a nagy bel­ső vál­ság, amely az em­be­rek lel­ké­ben mint el­ide­ge­ne­dés, ma­gány, szo­ron­gás, cél­ta­lan­ság, a har­mó­nia hi­á­nya, sze­re­tet­len­ség, bel­ső krí­zis­tu­dat nyil­vá­nult meg, ame­lyet mi, ke­resz­té­nyek szé­pen és egy­sze­rű­en, de nem túl sza­lon­ké­pe­sen „bűn”-nek mon­dunk.

Jó fel­ten­ni min­den­ki­nek a kér­dést: a po­li­ti­kai és a be­ígért „jó­lé­ti” rend­szer­vál­tás után hol is tar­tunk a „lel­ki rend­szer­vál­tás” te­rü­le­tén? Ak­tu­á­lis és jo­gos a kér­dés, mert a szel­lem, a lé­lek bel­ső, át­ala­kí­tó vál­to­zá­sai sok­kal las­sab­ban és fáj­dal­ma­sab­ban men­nek vég­be, mint a gaz­da­ság, a jog­rend­szer vagy az in­téz­mény­rend­szer át­ala­ku­lá­sai.

A be­szél­ge­té­sek so­rán ren­ge­teg jó öt­let is el­hang­zott, nagy­sze­rű mód­szer­ja­vas­la­tok, esz­kö­zök, ame­lyek he­lye­sen al­kal­ma­zott po­li­ti­ká­val ki­ve­zet­het­né­nek eb­ből a meg­ál­lít­ha­tat­lan­nak tet­sző süllye­dés­ből. Töb­bek kö­zött szó­ba jött az új köz­ok­ta­tá­si kon­cep­ció, amely­ben sok­kal na­gyobb hang­súlyt kap­na az is­me­ret­át­adás mel­lett a ne­ve­lés is, az er­köl­csi sze­mé­lyi­ség­fej­lesz­tés; szó­ba jött egy új tár­sa­dal­mi ke­rek­asz­tal igé­nye, egy új, min­dent át­fo­gó re­form­prog­ram meg­írá­sa és meg­va­ló­sí­tá­sa. Te­rí­ték­re ke­rült a csa­lád, a kis­kö­zös­ség, a pe­da­gó­gus­tár­sa­da­lom, a ver­seny­szel­lem, a lel­ki-fi­zi­kai egész­ség kér­dé­se­i­nek ha­tal­mas tár­há­za.

An­nak el­le­né­re, hogy a krí­zis­di­ag­nosz­ti­ka és krí­zis­te­rá­pia óri­á­si ar­ze­nál­ját vo­nul­tat­ták fel a be­szél­ge­té­sek so­rán, még­is az volt az ér­zé­sem, hogy va­la­mi na­gyon fon­tos do­log ki­ma­radt az egész­ből. Az elem­zé­sek, ki­ér­té­ke­lé­sek és meg­ol­dá­si ja­vas­la­tok egyet­len, szá­mom­ra igen lé­nye­ges kér­dést nem érin­tet­tek, ép­pen azt, ami a gyö­kér­kér­dés: az Is­tent.

Jó ide­je fi­gye­lem, hogy a ma­gyar­or­szá­gi köz­be­széd­ből ál­ta­lá­ban hi­ány­zik az Is­ten­hez va­ló vi­szony, egy­ál­ta­lán a spi­ri­tu­á­lis di­men­zió kér­dé­se. Nem tu­dom, hogy in­tel­lek­tu­á­lis óva­tos­ság­ból, el­len­ér­zés­ből, tu­dat­lan­ság­ból, a prog­resszív meg­fe­lel­ni aka­rás kény­sze­ré­ből-e, de az egész dis­kur­zus­so­ro­zat­ban szó­ba sem jön a hit, a val­lás, az Is­ten-kér­dés, csu­pán az er­ről va­ló witt­gen­s­tei­ni hall­ga­tás, el­hall­ga­tás cin­kos csend­je.

Lel­kész, teo­ló­gus még vé­let­le­nül sem vett részt eze­ken a be­szél­ge­té­se­ken. Cso­dál­koz­tam is egy ki­csit azon, hogy egy bi­zo­nyos ér­tel­mi­ség úgy be­szél a lel­ki vál­ság­ról, az élet, a lét lel­ki di­men­zi­ó­já­ról, a kö­zös cé­lok­ról és kö­zös ki­út­ter­ve­zés­ről, a meg­ol­dás esz­kö­ze­i­ről, hogy köz­ben tel­je­sen meg­fe­led­ke­zik nem­csak a tár­sa­da­lom egyik olyan re­le­váns sze­rep­lő­jé­ről, mint az egy­ház, de a transz­cen­den­cia egész kér­dé­sé­ről is. Lé­nye­gé­ben tü­ne­ti ke­ze­lés­sel sze­ret­né gyógyíta­ni a kró­ni­kus­sá vált gyö­kér­be­teg­sé­get.

Az nem két­sé­ges, hogy ami­lyen mér­ték­ben ki­tá­gult az anya­gi vi­lág, és fő­sze­re­pet vin­di­kált ma­gá­nak a po­zi­ti­vis­ta és uti­li­ta­ris­ta élet­szem­lé­let, an­nál in­kább hát­tér­be szo­rult a transz­cen­den­cia tar­to­má­nya. Még­is Speng­ler­rel ér­tek egyet, aki sze­rint a lát­ha­tó tör­té­ne­lem nem más, mint „for­mát öl­tött lel­ki­ség”. S ha Nietz­sche ki­mond­ta is, hogy Is­ten meg­halt, ar­ra ta­lán ő sem tu­dott vá­la­szol­ni, hogy mi lesz az em­ber­rel Is­ten nél­kül.

Hogy mi is lesz az em­ber­rel ott, ahol ha­lott­nak vé­li Is­tent, ott ma­ga a tör­té­ne­lem ad­ja meg a mél­tó vá­laszt. Ta­lán min­ket is mint be­fe­lé for­du­ló, bá­tor­ta­lan, za­vart hall­ga­tás­ba bur­ko­ló­zó, sza­lon­ké­pes­sé­günk­re, „meg­fe­le­lő­sé­günk­re” ké­nye­sen vi­gyá­zó egy­há­zat a vál­ság ta­lán rá­éb­reszt fel­ada­tunk­ra, a szó­lás bá­tor fe­le­lő­ssé­gé­re.

Meg va­gyok győ­ződ­ve ró­la, hogy a meg­ol­dás­hoz igen­is szük­sé­ges­sé vá­lik egy alap­ve­tő szem­lé­le­ti pa­ra­dig­ma­vál­tás, az Is­ten­ről szó­ló köz­be­széd vál­la­lá­sa, ko­mo­lyan vé­te­le. Mert mint Ham­vas Bé­la ír­ja: „A nagy ha­gyo­mány nem ve­szett el a tör­té­ne­lem so­rán, a vál­sá­gos pe­ri­ó­du­sok­ban fel­szín­re jut, ki­tör a mély­be szo­rí­tott­sá­gá­ból. A je­len­ko­ri em­ber­nek vissza kell ta­lál­nia ősi alap­ja­i­hoz, önnön mély­sé­gé­be… Is­te­né­hez.”

Adorjáni Dezső Zoltán püspök Erdélyi Egyházkerület