Evangélikusok
Ne „papos”, hanem „neves” presbitereket!
Ugye észrevették testvéreink, hogy színes hetilapunkban több hónapja van egy „Presbiteri” oldal is, amelyen hosszabb-rövidebb írásokat és tudósításokat olvashatunk a presbiteri szolgálatról, annak aktuális kérdéseiről?
Örömmel olvastam például lapunk március 8-i számában a február 27-i révfülöpi „presbiteri továbbképzésről” szóló beszámolót, az egyik ott elhangzott előadást, valamint a március 15-i számban Gáncs Péternek a „püspök szemével” írt – szintén Révfülöpön előadott – helyzetképét a presbiteri szolgálatról. Számos értékes gondolatot találhattunk arról is, hogy a püspökön kívül négy lelkész és az országos iroda két vezetője tartott a témával kapcsolatos előadást, illetve adott szakmai kérdésekben útmutatást. Az oldalt külön ünnepélyessé tette a Nyílt levél evangélikus presbitertársainkhoz című kis írás, amelyet a konferencián részt vevő presbiterek fogalmaztak meg a szolgálat csapatmunka jellegéről, az áldozatvállalásról, az egymásért való imádkozás szükségességéről.
Sok-sok örömöt szerzett ez az oldal, s bizonyára hozzám hasonlóan más olvasóban is számos új gondolatot ébresztett. Mégis, mindezzel együtt nekem kérdéseim is támadtak, sőt valaminek a hiányát is azonnal érzékeltem. A kérdésem így hangzott: presbiteri „továbbképzés”? De hát még „képzés” sincs a presbiterek számára, akkor nem elhamarkodott dolog „továbbképzésről” szólni? Többen jó ideje dolgozunk azon, hogy legyen végre szervezett képzés egyházunkban felnőtteknek, különösen is a presbitereknek. Erre majd még visszatérek.
A hiányérzetemet így fogalmaztam meg: nagyon „papos”, hierarchikus, felülről szervezett még a mi presbiteri „továbbképzésünk”! A lap felső oldalán elsőnek a négy előadó lelkész (Bozorády Zoltán, Sághy Balázs, Hafenscher Károly, Szabó Vilmos Béla) fényképét láttuk, egyet Mekis Viktória országosirodaigazgató-helyettesről és két képet a presbiterekről – de név nélkül!
Milyen kár, hogy a presbiterek „névtelenek”! Milyen kár, hogy egy presbiter hozzászólásáról sem olvashattunk a tudósításban! Milyen kár, hogy a presbiterek által megfogalmazott szép nyílt levél alatt sem olvashattuk legalább néhány presbiter nevét! (Látom persze, hogy a hatvan név felsorolása tipográfiailag lehetetlen.) Mégis: jó lenne, ha a jövőben ilyen fórumokon nemcsak lelkészek és vezető tisztségviselők lennének az előadók, hanem maguk a presbiterek is! Ne csak „névtelen”, hanem „neves” presbiterek legyenek presbiteri „továbbképzésen”! Ne (csak) a papok, a püspökök találják ki a presbiteri képzés szükségességét, hanem a maguk a presbiterek is lehessenek aktív kezdeményezők! Ne (csak) „felülről” vezényelt egyház legyünk, hanem adjunk bátran teret, lehetőséget, biztatást az „alulról jövő” kezdeményezéseknek is!
Tudom én azt jól, hogy mi nem „presbiteriánus egyház” vagyunk, de nem is vagyunk hierarchikus rómaiak! Ne féljenek lelkészek és egyházi vezetők nagykorúnak tekinteni a gyülekezet tagjait, különösen is a presbitereket! Ne kórusnak tekintsük őket, akiket „karvezetni” kell, hanem hagyjuk, sőt kezdeményezzük, hogy maguktól dalra fakadjanak, s álljunk be mi is közéjük énekelni!
Szemléletváltozásra van tehát szükség! Mondják, van olyan lelkész, aki nem örül maradéktalanul, ha a presbiterek – úgymond – „okostónik” lesznek, mert sokszor bizony kényelmesebb neki, ha mindenben ő a legokosabb, és akaratát egy „fejbólogató” presbitériummal könnyebben érvényesítheti. Egyházunk azonban véleményem szerint kinőtte már ezt az „atyáskodó” egyházmodellt, s ma már – hála Istennek – a presbiterek sem elsősorban társadalmi „rangként” és passzív szerepként, hanem valódi, aktív feladatként tekintenek presbiteri szolgálatukra.
Persze a lelkészi képzettséget, tudást, hivatást továbbra is elvitathatatlan tekintély illeti, s arra tényleg vigyázni kell, nehogy anarchia legyen a gyülekezetben; az sem szerencsés, ha egy-egy hirtelen képzett presbiter a fejére akar nőni a lelkészének. Ám azt se felejtsük el, hogy a lelkészeknek is van nemcsak lehetőségük, hanem kötelezettségük is a lelkészi továbbképzésre – lelkészi munkaközösségek, lelkészkonferenciák, lelkészakadémia keretében.
A tanítás nemcsak az egyház arculatához tartozik, hanem az egyház mindig olyan korszakban újult meg, amikor a tanítást komolyan vette, illetve az egyházi élet azokban a korokban vált erőtlenné, dekadenssé, amikor lemondott vagy elfeledkezett a tanítás fontosságáról. A jó pap holtig tanul, ám tudjuk, hogy protestánsként mi az egyetemes papság gondolatát képviseljük, tehát minden hívő egyháztag „pap”, akinek holtig kötelessége tanulni. A reformáció is azért hathatott a 16. században, mert a nagy Luther nem szégyellte, hogy a tanítást a kis és a nagy káték formájában kivigye az egyszerű nép közé. A jó pap holtig tanul, a jó egyház holtig tanít.
Az első országos presbiteri találkozót szervezi szeptember 12-én egyházunk vezetősége. A pestlőrinci gyülekezet lesz a házigazdája ennek a kezdeményezésnek: Gáncs Péter püspök és Győri Gábor vezetésével már hónapok óta dolgozik egy csapat a találkozó sikeréért. Az előkészítő bizottságban van egy „akciócsoport”, amelyik az evangélikus felnőtt- és presbiterképzés kontúrjait kívánja kidolgozni, s azt az országos találkozón fogja bemutatni.
Az „akciócsoport” tagjai rendszeresen találkoznak. Első alkalommal meghallgatták a Magyar Református Presbiteri Szövetség vezetőitől kapott tájékoztatást a testvéregyházban immár két évtizede folyó, magas színvonalú és lelkileg is élénk presbiteri képzésről. Sok mindent tanulhatunk tőlük, bár a mi egyházunk teológiája, arculata, nagysága természetesen különbözik is református testvéreinkétől, de Krisztus Urunk családjában kétségtelenül ők a mi legközelebbi rokonaink.
Jelenlegi elképzeléseink szerint egyházkerületi szinten szeretnénk megvalósítani a presbiteri képzést. Szeretnénk figyelembe venni minden eddigi tapasztalatot, a hittudományi egyetemünkön folyó pedagógusképzést, az Evangélikusok Közössége az Evangéliumért bibliaiskolájának képzését és a gyülekezetimunkatárs-képzés eddigi tapasztalatát. Tervezünk alapozó és haladó képzést is.
A szeptemberi találkozóig az „akciócsoport” tagjai – lelkészek és világiak – négy alkalommal ülünk össze azért, hogy a rendezvényen csoportunk ismertesse és egyúttal a jelenlévő presbiter testvérekkel „teszteltesse” a közös bölcsességgel kidolgozott képzési tervet, amelyet talán 2010 őszén Isten segítségével elindíthatunk. Legyen az ő áldása ezen a kezdeményezésen! Hordozzuk ezt az ügyet minél többen imádságunkban!
Fabiny Tibor