A közelmúlt krónikája

„Én va­gyok a fel­tá­ma­dás és az élet, aki hisz én­ben­nem, ha meg­hal is, él…” (Jn 11,25) Ez a szent ige ol­vas­ha­tó Gye­kicz­ky Já­nos evan­gé­li­kus lel­kész gyász­je­len­té­sén. Vég­ső bú­csút szép szá­mú ke­resz­tény gyü­le­ke­zet vett tő­le 2009. má­jus 30-án a fő­vá­ros­ban, a De­ák té­ri evan­gé­li­kus temp­lom­ban, pün­kösd előtt egy nap­pal.

Gye­kicz­ky Já­nos 1925. jú­li­us 7-én lát­ta meg a nap­vi­lá­got Száz­don, amely ma Szlo­vá­ki­á­ban ta­lál­ha­tó Saz­di­ce né­ven. A helyi ele­mi is­ko­la után Ipoly­sá­gon foly­tat­ta a ta­nu­lást, ott szer­zett érett­sé­git 1942. jú­ni­us 12-én.

A má­so­dik vi­lág­há­bo­rú után Ma­gyar­or­szág­ra te­le­pült a csa­lád. Nagy­bör­zsöny után Sop­ron­ba köl­töz­tek. Gye­kicz­ky Já­nos 1946–1951 kö­zött itt ta­nul­ta a szent tu­do­mányt, a teo­ló­gi­át; 1951–1952-ben már Bu­da­pes­ten volt teo­ló­gus di­ák. Zá­ró­vizs­gá­ját is itt tet­te le 1952-ben, és ugyan­eb­ben az esz­ten­dő­ben, dr. Ve­tő La­jos püs­pök avat­ta lel­késszé áp­ri­lis 6-án Óbu­dán.

El­ső szol­gá­la­ti he­lyén, Ba­kony­cser­nyén meg­vá­lasz­tot­ták pa­ró­kus lel­kész­nek. Ik­ta­tá­sá­ra há­zas­ság­kö­té­sé­vel egy na­pon ke­rült sor 1953. jú­ni­us 21-én. Fe­le­sé­ge – Pá­li Sa­rol­ta – hű­sé­ges há­zas­tár­sa volt az utol­só pil­la­na­tig, min­den­ho­va sze­re­tet­tel kö­vet­te a fér­jét.

A ba­kony­cser­nyei gyü­le­ke­zet temp­lo­mát si­ke­rült na­gyon ne­héz idők­ben ta­ta­roz­nia.

1. őszén Balf­ra he­lyez­ték át. A gyü­le­ke­zet he­lyet­tes lel­ké­sze lett, s itt szin­tén temp­lo­mot ta­ta­ro­zott. 1966-ban a csa­lád­dal együtt Győr­be köl­tö­zött, de Balf­ra vissza­járt szol­gál­ni. Köz­ben a meg­él­he­tés mi­att ál­la­mi ál­lást is vál­lal­nia kel­lett, de Balf után is szí­ve­sen vég­zett lel­ké­szi szol­gá­la­tot. (Ki­se­gí­tő lel­kész­ként dol­go­zott Bőny­ré­ta­la­pon, majd 1984 ta­va­szá­ig Gy­őrs­á­gon.)

Két gyer­me­ket ne­vel­tek fe­le­sé­gé­vel együtt sze­re­tet­ben.

1. már­ci­us 1-jé­től a Dé­li Egy­ház­ke­rü­let lel­ké­szi ál­lo­má­nyá­ba ke­rül­ve – a szlo­vák nyelv jó is­me­re­te mi­att – tót­kom­ló­si lel­ké­szi szol­gá­la­tot vál­lalt. Ta­vasszal fe­le­sé­gé­vel együtt Tót­kom­lós­ra köl­töz­tek. Be­ik­ta­tá­sá­ra 1984 no­vem­be­ré­nek vé­gén ke­rült sor.

A tót­kom­ló­si idő­szak is ter­mé­keny volt, na­gyon sok ta­ta­ro­zá­si mun­ká­la­tot vég­zett el, és épít­ke­zett is. 1988-ra fe­jez­ték be a ha­tal­mas és im­po­záns kom­ló­si temp­lom re­no­vá­lá­sát. A há­la­adó ün­nep­sé­gen D. dr. Har­ma­ti Bé­la püs­pök szol­gált. A je­les nap­ra a Szlo­vá­ki­á­ba ki­te­le­pült evan­gé­li­ku­sok kö­zül is so­kan ha­za­lá­to­gat­tak.

Fel­épült az új lel­kész­la­kás, a ré­gi­ből pe­dig gyü­le­ke­ze­ti te­rem lett, s az 1990. évi po­li­ti­kai vál­to­zá­sok után Gye­kicz­ky Já­nos lét­re­hoz­ta a mai na­pig si­ke­re­sen mű­kö­dő szlo­vák nyel­vű óvo­dát. Egy perc­re sem pi­hent, meg­kezd­te az evan­gé­li­kus sze­re­tet­ott­hon épí­té­sét, ame­lyet 1998-ban ad­tak át ren­del­te­té­sé­nek.

A sze­re­tet­ott­hon épí­té­se mel­lett temp­lo­mo­kat ta­ta­ro­zott, sor ke­rült a me­ző­he­gye­si, pit­va­ro­si, csa­nád­al­ber­ti, bat­to­nyai, amb­róz­fal­vi temp­lom rend­be­ho­za­ta­lá­ra.

Gyekiczky Já­nost ki­tű­nő szer­ve­ző­ké­pes­ség­gel aján­dé­koz­ta meg Te­rem­tő­je, és ő ezt a ké­pes­sé­gét ki is hasz­nál­ta, hogy Is­ten ügyét szol­gál­ja.

1. de­cem­be­ré­ben nyug­díj­ba vo­nult, kö­vet­ke­zett a pi­he­nés idő­sza­ka a Sa­rep­ta Bu­dai Evan­gé­li­kus Sze­re­tet­ott­hon­ban. Ám nyug­dí­jasként is gyak­ran vég­zett ige­hir­de­tői, lel­ki­pász­to­ri szol­gá­la­tot, mert az el­hí­va­tást a nyug­díj fel­vé­te­lé­vel nem le­het le­ten­ni. Gyak­ran szol­gált a pest­hi­deg­kú­ti gyü­le­ke­zet­ben, oly­kor még Tót­kom­lós­ra is el­lá­to­ga­tott. Az idő mú­lá­sá­val azon­ban je­lent­ke­zett a be­teg­ség, s ez már aka­dállyá vált a to­váb­bi szol­gá­lat­ban. Mű­tét­re ké­szült, de az élet és az örök élet ura 2009. má­jus 6-án ha­za­hív­ta szor­gal­mas szol­gá­ját. 84 esz­ten­dőt tölt­he­tett eb­ben a vi­lág­ban.

Gye­kicz­ky Já­nost 2008 áp­ri­li­sá­ban a Tót­kom­ló­si Ön­kor­mány­zat Kép­vi­se­lő-tes­tü­le­te Pro Ur­be díj­jal tün­tet­te ki, ame­lyet még sze­mé­lye­sen ve­he­tett át. Kö­szö­nő­be­szé­dé­ben to­váb­bi ter­ve­it vá­zol­ta lel­ke­sen. Nem akart so­ha tét­len len­ni.

Ve­le együtt hisszük, amit Jé­zus Krisz­tus mon­dott a gyász­je­len­té­sen idé­zett szent ige sze­rint.

R. J.