23. szám – 2008/06/07
Napról napra |
Új nap – új kegyelem
Vasárnap
Jézus így szólt Péterhez: „Én könyörögtem érted, hogy el ne fogyatkozzék a hited.” Lk 22,32 (Ézs 64,8; Jn 3,1–8/9–15/; Róm 11,/32/33–36; Zsolt 29) Péter számomra a buzgó, lelkesedő ...
>>
|
Élő víz |
Pünkösdi gondolatok az ige fényében
Pál apostol az Apostolok cselekedetei 19,2-ben megkérdezi az efezusbeli hívektől: „Kaptatok-e Szentlelket, amikor hívőkké lettetek?” Azok így feleltek: „Hiszen még azt sem hallottuk, hogy van Szentlélek.”
>>
|
A Lélek kiáradása ma
Az átlagosnál többen voltak a templomban, mert pünkösd volt. Sokan jöttek, mert szerettek volna valami mást hallani, mint a hétköznapokban. Elegük volt a panaszból, a nehéz idők emlegetéséből, a gazdasági válságból, a félelemkeltésből, a bizonytalan jövőben valósuló szép álmokból. Szerettek volna valami olyat hallani, ami megragadja őket, ami segít rajtuk, ami felszabadítja őket.
>>
|
HETI ÚTRAVALÓ
Szent, szent, szent a Seregek Ura, dicsősége betölti az egész földet! (Ézs 6,3)
>>
|
Az elveszett megtaláltatott
B-né Anikó vagyok, s talán legegyszerűbben egy evangéliumi énekkel tudok bemutatkozni: „Fáradtan, bűnbe veszve jártam az életet, de megtalált a Pásztor, s nyájához vezetett.”
>>
|
Egyházunk egy-két hete |
Szélesre tárt ajtó
Többszörösen is ünnepelt pünkösdvasárnap Mezőberényben az I. kerületi (német) evangélikus egyházközség. Hálát adtak a kétszázhúsz éve épített templomért, megáldották a jubiláns konfirmandusokat, valamint bemutatták azt a könyvet, melyben a német ősök családfáját igyekezett felgöngyölíteni az innen több mint hatvan éve kitelepített Lédig Mihály.
>>
|
Nem csupán egyházjogi aktus
Emlékezetes napra ébredt május 30-án a harkai evangélikus gyülekezet. Hosszú évtizedek után újra lelkésziktatásra került sor az egyházközségben, miután a közösség lelkészévé választotta Wagner Szilárdot. Az ünnepi istentiszteleten Ittzés János püspök Lk 10,16–20 alapján hirdette Isten igéjét, és Gabnai Sándor, a Soproni Egyházmegye esperese iktatta hivatalába a már két éve Harkán szolgáló lelkipásztort.
>>
|
A Lélek átjár és elindít
A tordasi evangélikus templom és a parókiakert adott otthont június 1-jén, pünkösdhétfőn a Fejér-Komáromi Egyházmegye missziós napjának. A mintegy háromszáz jelenlévő többsége az idősebb generációból került ki, de jelentős számú gyermeksereg is részt vett a rendezvényen. Volt olyan fiatal is, aki édesanyja hívására jött el ismét a templom falai közé, hosszú idő után.
>>
|
EvÉlettel Balatonszárszón
A Luther Kiadó még tavaly decemberben hirdetett akciót azon olvasóink számára, akik vízkeresztkor érvényes Evangélikus Élet-előfizetéssel rendelkeznek.
>>
|
Keresztutak |
Keresztény tanúságtétel
Keresztény tanúságtétel a batak kulturális örökségen keresztül címmel Indonézia budapesti nagykövete tartott sziporkázó előadást május 28-án a Fasori Evangélikus Egyházközség gyülekezeti termében.
>>
|
Kiléptek a templom falai közül
Negyedik alkalommal rendezték meg Kőszegen a keresztény gyülekezetek a Határátlépő családi fesztivált, ahogy eddig is minden alkalommal, most is pünkösdhétfőn, az egyház születésnapján. A helyi katolikus, evangélikus és református egyházközség híveiben öt évvel ezelőtt született meg, hogy ne csak az ökumenikus imahét alkalmából mutassák meg a keresztények egységét, hanem együtt lépjenek ki a templomok falai közül, és töltsenek el együtt egy gondtalan napot.
>>
|
Nehézségek és reménységek
A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet idei – sorrendben 19. – közgyűlését május 27-én délután tartották a szolgálat Grassalkovich utcai székházában.
>>
|
Protestánsok imádsága Európáért
A bécsi székhelyű Európai Protestáns Egyházak Közössége – amelynek alapítói között van a Magyarországi Református Egyház és a Magyarországi Evangélikus Egyház is – felhívással fordult tagegyházainak gyülekezeteihez és a gyülekezeteken keresztül Európa protestáns népéhez azzal a kéréssel, hogy közvetlenül vegyenek részt a kontinens közéletében az által, hogy a június 7-i választásokon élnek alapvető demokratikus jogukkal, és az európai döntéshozók megválasztásához a maguk voksát adják.
>>
|
Testvéri találkozó a Mazsihisznél
A Veszprém Megyei Közgyűlés kulturális, kisebbségi és vallásügyi bizottságának szervezésében évek óta rendszeresen találkoznak munkamegbeszéléseken, közös kirándulásokon a történelmi keresztény egyházak lelkészei, egyházvezetői.
>>
|
Bibliarevíziós műhelymunka
Dr. Lénart de Regtnek, a Bibliatársulatok Világszövetsége (UBS) fordítói konzultánsának szakmai vezetése mellett tartott egész napos tanácskozást május 19-én a Magyar Bibliatársulat szöveggondozó bizottsága.
>>
|
„Emberekké lettünk általa”
100 éve született Sztehlo Gábor címmel 62 oldalas tanulmányt publikált az egykor zsidó és nem zsidó, de családjukból kiszakadt gyermekek megmentéséről híressé vált evangélikus lelkészről. A füzet a Luther Kiadó gondozásában jelent meg május 25-én, a Budahegyvidéki Evangélikus Egyházközség templomában tartott Sztehlo-emlékkonferenciára. „Gábor bácsiról” a konferencia szünetében beszélgettem D. Keveházi László nyugalmazott lelkésszel, egyháztörténésszel.
>>
|
Tisztségre avatottan
Presbiteri vezetés
vagy csoportos vezetés?
A Szentírás nem csoportos vezetést tanít, hanem a Szentlélek vezetését. Ezen nem változtat az a tény, hogy ma kötelező a vezetői csoport létrehozása egy közösség irányítására.
>>
|
e-világ |
A 90 éves Bratislava és az 1000 esztendős Pozsony
Kilencvenéves Bratislava, az a város, amely Pozsony néven Magyarország régi fővárosa volt. Az első világháború után a várost a megszálló cseh katonák példátlan kegyetlenséggel foglalták el. A lakosság ugyanis nem akart idegenbe szakadni, véleményüknek pedig tömegtüntetésen adtak hangot. A cseh katonák azonban vérbe fojtották a megmozdulást.
>>
|
A helyzet fokozódik: a fél ország internetezik
A Nemzeti Hírközlési Hatóság becslései alapján a széles sávú internet-előfizetések száma 2008 végén meghaladta a 2,2 milliót. A legfrissebb, szintén 2008 végére vonatkozó internethasználati kutatások szerint több mint 3,62 millióan kapcsolódnak legalább havi rendszerességgel a világhálóra – ez a 15 és 69 év közötti lakosság 49 százalékát jelenti. A legalább hetente internetezők aránya 45 százalék.
>>
|
Keresztény szemmel |
Isten nélkül nem megy
Nagyon nehéz időszakot él át Magyarország, szeretett hazánk. Bennünket az sem vigasztal, hogy a gazdasági válság – állítólag – világjelenség. Mértékadó közgazdászok szerint – sajnos – nálunk a legrosszabb a helyzet. Különösen akkor látszik ez, ha a szlovák vagy a horvát gazdasági lehetőségekkel hasonlítjuk össze a magunkéit, de a korábban nagyon lemaradt román testvéreink is beértek bennünket. Gyopárosi szupermodern strandunk parkolójában több a román rendszámú autó, mint a magyar. Nekik jobban telik erre a luxusra.
>>
|
Tánc Kálvin templomában
Az Eurovízión keresztül számos ország televíziója közvetítette pünkösd vasárnapján a genfi Szent Péter-székesegyházból azt az istentiszteletet, amelyen a világ reformátussága Kálvin János születésének ötszázadik évfordulójáról emlékezett meg. A protestáns család tagjaként az evangélikusok is örömmel kapcsolódhattak be – nem egyszerűen a közvetítésbe, hanem az ünneplésbe is. Személyesen az én érdeklődésemet az is színezte, hogy egy jó évtizeden keresztül dolgoztam a Duna Televízióban, így egyebek mellett sok istentisztelet-közvetítésért is felelős voltam. Így – a kettős ünnep örömén túl – azzal a szakmai érdeklődéssel is ültem le a képernyő elé, hogy e genfi közvetítés tapasztalatai hamarosan majd a mi munkánkat is gazdagítani fogják.
>>
|
Gondolatok a „Küldetés” kapcsán
Frenkl Róbert felügyelő testvérem az Evangélikus Élet 74. évfolyamának 21. számában (2009. május 24.) megjelent, Küldetés című – Sztehlo Gáborra emlékező – írásának néhány mondata indított az alábbi gondolatok megfogalmazására.
>>
|
Mindennapok választása
A kereszténység meghívás, s mint ilyen, felelősség is. Felelősség, mert akinek füle van, annak hallania is kell vele, sőt nemcsak hallania, hanem a hallottak szerint cselekednie, döntenie is. Életünk pedig folyamatos döntés: Isten mellett vagy ellen. Kicsi és nagy dolgokban egyaránt. Arra pedig csak törekednünk lehet, hogy döntésünk helyes legyen…
>>
|
A hét témája |
„Itt vagyok…”
Talán kicsit viccesnek, furcsa poénkodásnak hatott, ahogyan úton-útfélen fiatal és idős a szájára vette az ősi bibliai mondatot az idei egyházi napok idején Brémában: „Ember, hol vagy?” Festett hajú tizenévesek éppúgy emlegették, mint jól öltözött üzletemberek. Az egyházi napok résztvevői vagy a nekik szállást adó brémaiak többször idézték ezt a kérdést. A félmilliós város polgárai nagyon sokszor olvashatták és hallhatták velünk együtt ezt a mottót. Villamosra sem lehetett úgy felszállni, hogy ne láttuk volna a logót a megállóhelyen és a szerelvényen belül egyaránt. Témává vált a város hétköznapjaiban is egy életbevágóan komoly teológiai kérdés erre a négy napra.
>>
|
A demokrácia részvétellel működik
A német egyházi napok (Kirchentag) programjain nem ritkaság, hogy prominens személyek szólalnak meg előadás, bibliatanulmány vagy pódiumbeszélgetés formájában. Finnország egykori államelnöke, Martti Ahtisaari, akit 2008-ban Nobel-békedíjjal tüntettek ki a koszovói konfliktus megoldásában végzett diplomáciai munkájáért, Politika és szabadság címmel tartotta előadását. Az ENSZ-közvetítői, nagyköveti és államelnöki munkájában is sikeres politikus a részvétel fontosságát hangsúlyozta kiemelten, mivel a demokrácia enélkül nem működik.
>>
|
Egy napkezdő bibliatanulmány
Lapunk múlt heti számában két oldalon tudósítottunk a Brémában május 20. és 24. között megtartott 32. német
evangélikus egyházi napokról, a Kirchentagról. Az alábbiakban a több mint százezer fős rendezvény igei témájú programjaiból adunk ízelítőt, illetve a Nobel-békedíjas Martti Ahtisaari előadásának rövid summázatát közöljük.
>>
|
A közelmúlt krónikája |
Vasi visszatekintés
Május 15–17. –
Alsósági tavaszi napok
A hagyományos tavaszi rendezvényen kiállítás mutatta be az Alsósági Evangélikus Nőegylet kézimunkáit is. Vasárnap este a volt pannonhalmi bencés diákokból alakult budapesti Szent Márton kamarakórus hangversenye zárta a programsorozatot.
>>
|
Gyekiczky János
„Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él…” (Jn 11,25) Ez a szent ige olvasható Gyekiczky János evangélikus lelkész gyászjelentésén. Végső búcsút szép számú keresztény gyülekezet vett tőle 2009. május 30-án a fővárosban, a Deák téri evangélikus templomban, pünkösd előtt egy nappal.
>>
|
Immár két évtizedes hagyomány
Immár két évtizedes hagyomány, hogy a Deák Téri Evangélikus Leánygimnázium hajdani növendékei rendszeresen összegyűlnek az egykori alma mater falai között, hogy az ige üzenete mellett és egy-egy előadó meghallgatása után felidézzék emlékeiket, és elbeszélgessenek a jelenről.
>>
|
Húsz év után
2009. szeptember 2-án lesz húsz éve, hogy újraindult az evangélikus egyház nagy múltú fasori fiúgimnáziuma. A korszellem időközbeni változását jelezte, hogy evidenciaként koedukált középiskolát jelentett az új Fasor.
>>
|
E heti Luther-idézet |
Luther Idézet
„Mi dolog az, hogy erőnkön felüli dolgokon töprengünk, Isten ígéreteit és parancsait, amelyeket pedig igéjével s csodáival erősített meg, nem tudjuk hittel megragadni?!”
>>
|
Kultúrkörök |
Bach-hét-nyitány huszadszor
Kamaraesttel vette kezdetét pünkösdhétfőn a 20. budapesti Bach-hét a Deák téri evangélikus templomban. A hagyományoknak megfelelően a nyitóalkalmon ezúttal is elhangzott igehirdetés, amelynek szolgálatát Gáncs Péter püspök végezte.
>>
|
Kötetté érett a nógrádi evangélikus egyházmegye története
Majdnem száz év késéssel jelent meg Okolicsányi József műve, A Nógrádi Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyházmegye monográfiája. A kötetet az Északi Egyházkerület Püspöki Hivatalában mutatták be május 28-án. A reformáció kezdetének négyszázadik évfordulójára, 1917-re tervezett megjelenést az első világháború tombolása, majd Trianon akadályozta meg.
>>
|
Jegyzetlapok
Debrecen ünnepe. Aláírták a debreceni Nagytemplomban, az úrasztalán álló Károli-Biblia előtt a Kárpát-medencei magyar református püspökök a Magyar Református Egyház alkotmányát. Istennek is tetsző pillanat. Mintha évszázadok peregtek volna vissza az időben, a trianoni békediktátum következtében darabokra szakított, kilencven évig csonka nagycsalád újra együtt lehetett. Akik bejutottak a sárga, kéttornyos templomba, megtapasztalhatták az összetartozás szépségét, a szeretet szívmelegét, a zsoltárok erejét. Kalauzom egy katolikus fiatalember, házigazdám református tanár, de nem vettük észre, hogy valamiben nézeteltérésünk lenne. A fél ország és város ott volt, és együtt ünnepelt. (Kicsit másért is, a ki nem mondott jövő reménye miatt.) Az alkotmányozó zsinattal párhuzamosan a májusi napfényben ragyogó főtéren igazi, közös ünnepség zajlott: száznál több sátorban és színpadon mutatták be a világ minden szegletéből érkező kis közösségeket. Jelenüket és fáradhatatlan szolgálatukat.
>>
|
Almás krémes
Hozzávalók a tésztához: 60 dkg liszt, 20 dkg zsír, 20 dkg cukor, 2 tojás, 1 csomag sütőpor, 2 csomag vaníliás cukor, 3-4 evőkanál tejföl. A krémhez: 2 tojás, 1/2 liter tej, 2 csomag vaníliás puding, 15 dkg cukor, 1 csomag vaníliás cukor, 25 dkg margarin. A töltelékhez: 1,5 kg alma, 2 evőkanál vaj, 10 dkg cukor, fél mokkáskanál fahéj.
>>
|
A nők ma – Szent Erzsébet nyomában
Árpád-házi Szent Erzsébet nyolcszázkét éve született, és az akkori európai világ egyik legkimagaslóbb nőalakja volt. Nevének említése még mindig pozitív fogadtatásra talál. Különösen német nyelvterületen, ahol felnőtt éveit töltötte.
>>
|
A vasárnap igéje |
Legyen a titok mindenkié!
Hogyan értelmezhetjük a ránk köszöntő vasárnapot? Teológiai összegzés? Liturgikus szükségszerűség? Egyáltalán: van-e valami különleges jelentősége Szentháromság ünnepének? Amúgy is valami folyamatos hanyatlás figyelhető meg az egyházi év ünnepei során, karácsonytól pünkösdig egyre súlytalanodnak az ünnepek: szükséges még egy vasárnapot külön ünneppé tennünk, mikor a többi ünnep erejét is fogyni érezzük?
>>
|
Oratio oecumenica |
Oratio œcumenica
[Lelkész:] Szentháromság egy igaz Isten! Hálaadó szívvel állunk meg színed előtt akkor, amikor háromságod titkát ünnepelhetjük, melyet egyszülött Fiad által kinyilatkoztattál az ember számára. A legnagyobbat ...
>>
|
Gyermekvár |
A gyermekektől is lehet tanulni!
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy lelkes fiú, akit Bencének hívtak. Volt neki egy nővére, aki a Fanni névre hallgatott.
>>
|
Cantate |
Szent vagy örökké, Atya Úristen, a magas mennyekben
Ezen a héten ismét sikerült úgy szerkeszteni rovatunkat, hogy az ünnep és a választott ének tematikája egybeessék. Az ismeretlen szerző műve valószínűleg a 16. században keletkezett. Az istentisztelet központi énekeként (graduálénekként) énekelhetjük Szentháromság vasárnapján, de más ünnepeken is.
>>
|