Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2009 - 25 - Ho­gyan le­gyünk gaz­da­gok a gaz­da­sá­gi vál­ság ide­jén?

Élő víz

Ho­gyan le­gyünk gaz­da­gok a gaz­da­sá­gi vál­ság ide­jén?

Mint an­nak ide­jén az Evan­gé­li­kus Élet be­szá­molt ró­la, má­jus­ban pest­szent­lő­rin­ci gyü­le­ke­ze­tünk ven­dé­ge volt Böj­te Csa­ba fe­ren­ces test­vér, aki a gye­re­kek kö­zött vég­zett sze­re­tet­tel­jes, bá­to­rí­tó szol­gá­lat­ról be­szélt. A hall­ga­tó­ság­ból va­la­ki az előt­tünk és mö­göt­tünk ál­ló vál­ság­ról kér­dez­te; ez in­dí­tott ar­ra, hogy rész­ben az ő gondolatait, rész­ben a sa­játja­i­mat pa­pír­ra ves­sem.

Gaz­da­sá­gi vál­ság van, amely rész­ben a vi­lág­szer­te jel­lem­ző gaz­da­sá­gi ne­héz­sé­gek­nek, rész­ben ha­zai po­li­ti­kai fe­le­lőt­len­ség­nek a kö­vet­kez­mé­nye. Az utób­bi évek­ben ta­lán a ked­ves ol­va­sók kö­zül is so­kak­nak ne­he­zeb­bé vál­tak az anya­gi kö­rül­mé­nyei. Sok mun­ka­hely meg­szűnt, a re­ál­bér csök­kent, ugyan­azért a meg­él­he­té­sért töb­bet kell dol­goz­ni. Egyes elem­zők prog­nó­zi­sa sze­rint a vál­ság vár­ha­tó­an mé­lyül­ni fog, a kor­mány újabb meg­szo­rí­tá­so­kat, adó­ter­he­ket ter­vez. Mi lesz ezek után? Ho­gyan to­vább? Ho­va süllye­dünk még? Még bol­dog­ta­la­nab­bak le­szünk? Ez utób­bi kér­dés­nél ér­de­mes el­gon­dol­kod­nunk.

Csa­ba test­vér el­mond­ta, hogy szá­má­ra nagy fel­üdü­lést je­len­te­nek a fe­ren­ces test­vé­rek­kel a ter­mé­szet­ben együtt töl­tött bog­rá­cso­zá­sok, be­szél­ge­té­sek, és ez az iga­zi gaz­dag­ság. Hi­szem, hogy ez így van. Po­li­ti­kai rend­szer­től füg­get­le­nül év­ti­ze­dek óta gaz­da­sá­gi fel­len­dü­lés­sel hi­te­get­nek ben­nün­ket. So­kan el is hit­tük, sőt leg­főbb cél­ként tűz­tük ki, hogy va­ló­ban csat­la­koz­ni tu­dunk a nyu­gat-eu­ró­pai or­szá­gok élet­szín­vo­na­lá­hoz.

Mi­köz­ben vár­tuk, hogy „majd jobb lesz”, lel­künk­ben el­si­va­ta­go­sod­tunk, nem fi­gye­lünk oda egy­más­ra, nem hall­juk meg a má­sik em­ber se­gély­ki­ál­tá­sa­it, s vé­gül so­kan az al­ko­hol­ba vagy va­la­mi­lyen más szen­ve­dély­be me­ne­kül­nek. Pe­dig az iga­zi me­ne­dék Is­ten, aki­ről Já­nos azt ír­ja le­ve­lé­ben, hogy ha sze­ret­jük egy­mást, ben­nünk la­kik.

A vál­ság ide­jé­re ko­moly ke­resz­tény fel­ada­tot kap­tunk Is­ten­től: gaz­da­gí­ta­ni és gaz­da­god­ni. Fi­gyel­jünk egy­más­ra oda, szán­junk egy­más­ra időt, hall­gas­suk meg a má­sik prob­lé­má­it temp­lom­fa­lon be­lül és kí­vül. Az­tán em­ber­tár­sa­in­kon kí­vül él­vez­zük, amit Is­ten adott ne­künk: a ter­mé­sze­tet, a tá­jat, a kul­tú­rát, a ze­nét, az épí­té­sze­tet, nem­ze­ti ér­té­ke­in­ket. És mind­ezek fe­lett mé­lyül­jünk el Is­ten ér­té­ke­i­ben, azok­ban a fan­tasz­ti­kus igék­ben, ta­ní­tá­sok­ban, ame­lye­ket ne­künk adott, ame­lyek ér­tünk han­goz­tat­ják, hogy Is­ten­nek fon­to­sak va­gyunk mind­nyá­jan, sze­mély sze­rint.

Baj­kó Fe­renc