Cantate

Bűn­bá­nat és hit­val­lás

Zsol­tár­pa­rafrá­zis­nak ne­vez­zük azo­kat a – több­nyi­re re­for­má­ció ko­ra­be­li – ver­se­ket, ame­lyek egy-egy bib­li­ai zsol­tár gon­do­lat­me­ne­tét kö­ve­tik nyu­gat-eu­ró­pai vers­for­má­ban. A 130. zsol­tár alap­ján szá­mos pa­ra­frá­zis ké­szült. Ma­ga Lu­ther Már­ton is el­ké­szí­tet­te e zsol­tár ver­ses vál­to­za­tát.

Aus ti­e­fer Not sch­rei ich zu dir; Mély­sé­ges mély­ből ki­ál­tunk (EÉ 402) – így kez­dő­dik Lu­ther éne­ke. Ő al­kot­ta e ko­rál dal­la­mát is, s ze­ne­i­leg meg­raj­zol­ta a „mély­sé­get”: a dal­lam­fő le-, majd vissza­ug­ró kvint­je egy­ér­tel­mű­en ver­met, göd­röt, mély­sé­get áb­rá­zol.

Ha­son­ló for­du­lat­tal él a 130. gen­fi zsol­tár (GyLK 763) is, csak a kez­de­ti le­ug­ró kvin­tet két tel­jes dal­lam­sor alatt eme­li vissza a kez­dő­hang ma­gas­sá­gá­ig. A re­ne­szánsz kor jel­leg­ze­tes ze­nei áb­rá­zo­ló esz­kö­zét, a „mad­ri­ga­liz­must” is­mer­het­jük fel eb­ben a dal­lam­al­ko­tó gesz­tus­ban.

Va­ló­szí­nű­leg tu­da­to­san ala­kí­tot­ta ilyen­né a zsol­tár dal­la­mát Loys Bour­geo­is (1510?–1569?), hogy a fran­cia ud­var ne­ves köl­tő­jé­nek, Clé­ment Ma­rot-nak (1495–1544) a ver­sét ze­nei esz­kö­zök­kel is meg­erő­sít­se. Szen­czi Mol­nár Al­bert (1574–1634) ma­gyar for­dí­tá­sá­ban ugyan a „si­ral­mas mély­ség” meg­em­lí­té­se egy dal­lam­sor­ral ké­sőbb­re, ma­ga­sabb han­gok­ra ke­rül, az ere­de­ti fran­cia szö­veg­gel azon­ban a mé­lyen­ já­ró dal­lam­sza­ka­szon hang­zik el a „mély­sé­ges” szó is (Du fond de ma dét­res­se, Dans mes pro­fonds en­nu­is…).

A szer­ző a bib­li­ai zsol­tár nyolc sza­ka­szát ket­te­sé­vel oszt­ja be az ének négy vers­sza­ká­ba úgy, hogy a szö­veg lo­gi­ká­ja jól ki­dom­bo­rod­jék. Az el­ső vers­szak a meg­szó­lí­tás és a zsol­tá­ros hely­ze­té­nek szem­lé­le­tes be­mu­ta­tá­sa: a re­mény­te­len­ség mély­sé­gé­ből ki­ált az Úr­hoz. A má­so­dik stró­fa ar­ról ta­nús­ko­dik, hogy a zsol­tá­ros hi­te sze­rint Is­ten vá­la­sza a bűn­bá­nat­ra nem a bosszú, ha­nem a meg­bo­csá­tás. (A vers­szak he­te­dik so­rá­ban sze­rep­lő „en­ge­del­mes” szót ma in­kább en­ge­dé­keny­nek, el­en­ge­dő­nek mon­da­nánk.) A har­ma­dik vers­szak azt a vá­ra­ko­zást ének­li meg, ame­lyet olyan bűn­bá­nó érez­het, aki eszé­vel ugyan biz­tos Is­ten ke­gyel­mes­sé­gé­ben, de sa­ját bű­né­re sze­mé­lyes fel­ol­do­zást kér és re­mél. Vé­gül a ne­gye­dik stró­fa a tel­jes kö­zös­ség­hez szó­ló biz­ta­tás, ame­lyet ér­tel­mez­he­tünk úgy is, mint a bűn­bá­nók­nak hir­de­tett pa­pi vá­laszt, és úgy is, mint a bűn­bo­csá­nat sza­ba­dí­tá­sát át­élő sze­mély bi­zony­ság­te­vé­sét.

Már az ere­de­ti zsol­tár­szö­veg is gaz­dag a köl­tői esz­kö­zök­ben, Szen­czi Mol­nár szin­te új­szö­vet­sé­gi Is­ten-ké­pet elénk tá­ró zsol­tár­for­dí­tá­sa pe­dig még gya­ra­pít­ja, fi­no­mít­ja azo­kat.

A for­dí­tó kor­tár­sai is rá­érez­tek a vers szép­sé­gé­re. Ér­de­kes adat, hogy ez a gen­fi zsol­tár nem­csak ere­de­ti dal­la­má­val volt is­mert a 17. szá­zad­ban, ha­nem szö­ve­ge ön­ál­ló­an is meg­je­lent. Az Eper­je­si gra­du­ál (1635) vé­gén, több más négy­szó­la­mú té­tel kö­zött sze­re­pel egy kó­rus­mű, amely Szen­czi Mol­nár szö­ve­gét hasz­nál­ja ugyan, de a gen­fi dal­lam­tól tel­je­sen füg­get­le­nül. Ez az adat an­nál in­kább kü­lö­nös, mert az Eper­je­si gra­du­ál má­sik ti­zen­há­rom gen­fi zsol­tárt kö­zöl a Cla­ude Gou­di­mel ál­tal meg­har­mo­ni­zált ere­de­ti for­má­já­ban.

Szin­tén a vers el­is­mert­sé­gét bi­zo­nyí­tó adat, hogy a ró­mai ka­to­li­kus Illyés Ist­ván (1650–1711) nagy­pré­post sa­ját össze­ál­lí­tá­sú zsol­tár­kö­te­té­be (’Sol­tá­ri Éne­kek a ma­gyar anya­szent­egy­ház vi­gasz­ta­lá­sá­ra, 1693) is fel­ve­szi ezt a ver­set egy tel­je­sen más – ere­de­ti­leg cseh vagy len­gyel – dal­lam­ra al­kal­maz­va.

„A mély­ség­ből ki­ál­tok hoz­zád, Uram!” Min­den kor, min­den nem­zet kö­zös bűn­bá­na­ti imád­sá­ga le­het e zsol­tár. Min­den­kié, aki hisz a mély­ség­ből ki­ve­ze­tő egyet­len Úr­ban, aki „hí­ve­in kö­nyö­rül”, és aki „ke­gye­sen ki­men­ti bű­né­bül”. Így éne­kel­het­jük ver­ses vál­to­za­tát, a 130. gen­fi zsol­tárt is sze­mé­lyes kö­nyör­gés­ként és hit­val­ló imád­ság­ként egy­aránt.

Ben­ce Gá­bor