Kultúrkörök

»Vi­har­nak ki­tett ap­rócs­ka lán­gok va­gyunk« (Már­ton Áron)

Meg­ala­pí­tá­sá­nak ez­re­dik év­for­du­ló­ját ün­nep­li a Gyu­la­fe­hér­vá­ri Ró­mai Ka­to­li­kus Fő­egy­ház­me­gye. A 2008 szep­tem­be­ré­ben meg­nyílt és ez év szep­tem­be­ré­ig tar­tó mil­len­ni­u­mi év prog­ram­jai ke­re­té­ben tar­tot­tak együt­tes kon­fe­ren­ci­át jú­li­us 6. és 10. kö­zött Er­dély ősi köz­pont­já­ban ma­gyar­or­szá­gi és er­dé­lyi egy­há­zi gyűj­te­mé­nyek mun­ka­tár­sai.

A gyu­la­fe­hér­vá­ri szé­kes­egy­ház a ma­gyar tör­té­ne­lem má­ig meg­ma­radt ta­lán leg­je­len­tő­sebb épí­té­sze­ti em­lé­ke, hi­szen a ha­son­ló stí­lu­sú esz­ter­go­mi, szé­kes­fe­hér­vá­ri, ka­lo­csai, eg­ri szé­kes­egy­ház a tör­té­ne­lem vi­ha­ra­i­ban nem ma­radt fenn. A re­for­má­ció és az er­dé­lyi fe­je­de­lem­ség ide­jén uni­tá­ri­us, il­let­ve re­for­má­tus kéz­be ke­rült temp­lo­mot a ka­to­li­ku­sok a Rá­kó­czi-sza­bad­ság­harc után kap­ták vissza. A ma­gyar – és kü­lö­nö­sen az er­dé­lyi – tör­té­ne­lem fon­tos sze­rep­lői van­nak itt el­te­met­ve: a tö­rök­ve­rő Hu­nya­di János és fia, Lász­ló, Iza­bel­la ki­rály­nő, Já­nos Zsig­mond vá­lasz­tott ki­rály, Mar­ti­nuz­zi Frá­ter György, az er­dé­lyi fe­je­del­mek kö­zül Beth­len Gá­bor, I. Rá­kó­czi György. A sír­em­lé­ke­ket a tör­té­ne­lem fo­lya­mán fel­dúl­ták, ki­ra­bol­ták, ezért he­lyü­ket nem min­dig le­het pon­to­san meg­ha­tá­roz­ni.

Gyu­la­fe­hér­vá­ron Tri­a­non előtt az ak­kor még csak ti­zen­ké­tez­res vá­ros ma­gyar és ro­mán la­ko­sa­i­nak szá­ma meg­egye­zett. A má­ra hat­van­há­ro­m­ez­res­re nö­ve­ke­dett la­kos­ság­nak a ma­gya­rok el­enyé­sző ré­szét al­kot­ják (ezer­nyolc­száz fő, 2,8 szá­za­lék). Jel­ké­pe­zi ez az elő­ző száz év­ben Dél-Er­dély­ben szór­vánnyá vál­to­zó ma­gyar­ság hely­ze­tét. Gyu­la­fe­hér­vár így nem­csak ka­to­li­kus köz­pont­nak, ha­nem a ma­gyar kul­tú­ra fon­tos őr­he­lyé­nek is szá­mít.

Az er­dé­lyi ro­má­nok Gyu­la­fe­hér­vá­ron a volt tisz­ti ka­szi­nó épü­le­té­ben ha­tá­roz­ták el a Ro­má­ni­á­val va­ló egye­sü­lést. Az ősi ka­to­li­kus szé­kes­egy­ház tő­szom­széd­sá­gá­ba a tir­go­vis­tei fe­je­del­mi temp­lom min­tá­já­ra bi­zán­ci stí­lu­sú or­to­dox ka­ted­rá­list épí­tet­tek, ahol 1922-ben ki­rállyá ko­ro­náz­ták I. Fer­di­nán­dot. A he­lyi ha­gyo­mány sze­rint ek­kor mond­ták a ma­gya­rok a ro­má­nok­nak: ma­ga­sabb szé­kes­egy­há­zat épít­het­tek, de ré­geb­bit nem!

Kü­lön­le­ges tisz­te­let öve­zi Már­ton Áron­nak, Er­dély ró­mai ka­to­li­kus püs­pö­ké­nek em­lé­két, aki az 1938–1980 kö­zöt­ti ne­héz év­ti­ze­dek­ben kor­má­nyoz­ta egy­ház­me­gyé­jét. 1992-től szent­téava­tá­si el­já­rá­sa is meg­in­dult. Mi­vel el­le­ne sze­gült a ro­mán ki­sebb­ség­el­le­nes po­li­ti­ká­nak, ren­dü­let­le­nül ki­áll­va ül­dö­zött egy­há­za és er­dé­lyi ma­gyar né­pe mel­lett, Már­ton Áron ma­ga is sú­lyos ül­dö­zé­sek­nek, bör­tön­nek volt ki­té­ve, majd hosszú ide­ig há­zi őri­zet­ben volt. Kü­lön­le­ges ér­zés volt a hit­val­ló püs­pök la­kó­szo­bá­i­ban jár­ni, ahol a be­ren­de­zés má­ig érin­tet­len a ha­lá­la, 1980 óta. A kis ker­ti lak is lát­ha­tó, ahol hosszú há­zi őri­ze­te alatt sok­szor tar­tóz­ko­dott.

A gyu­la­fe­hér­vá­ri püs­pök­ség könyv- és irat­gyűj­te­mé­nye, a Bat­thyán­eum az egyik leg­gaz­da­gabb Kár­pát-me­den­cei tu­do­má­nyos gyűj­te­mény­nek szá­mít. A ma­gyar és eu­ró­pai kul­tú­ra je­len­tős kin­cse­it őr­ző együt­test gróf Bat­thyá­ny Ig­nác gyu­la­fe­hér­vá­ri püs­pök 1791-ben ala­pí­tot­ta. A gyűj­te­mény­be olyan eu­ró­pai ran­gú kin­csek tar­toz­nak, mint a nyolc­szá­zas évek­ből szár­ma­zó ka­ro­ling evan­ge­li­á­ri­um, a Co­dex Au­re­us, to­váb­bá ezer­két­száz tör­té­nel­mi kéz­irat, hat­száz ős­nyom­tat­vány, öt­ven­ezer 16–18. szá­za­di kö­tet, ti­zen­ki­lenc­ezer tör­té­nel­mi do­ku­men­tum. A ro­mán ál­lam ál­tal 1949-ben el­kob­zott gyűj­te­mény tu­laj­don­jo­ga fe­lett a rend­szer­vál­tás óta jo­gi vi­ta fo­lyik az egy­ház és az ál­lam kö­zött. Mi­vel ro­mán rész­ről nem haj­lan­dó­ak le­mon­da­ni ró­la, az ügy az eu­ró­pai bí­ró­sá­gig is el­ju­tott.

A kon­fe­ren­cia ke­re­té­ben meg­lá­to­gat­tuk a ka­to­li­kus püs­pö­ki pa­lo­tá­ban el­he­lye­zett egy­ház­me­gyei le­vél­tá­rat, amely­nek min­ta­sze­rű ren­de­zé­sén hosszú éve­ken ke­resz­tül dol­go­zott di­ák­ja­i­val dr. Szö­gi Lász­ló egye­te­mi do­cens, az Eöt­vös Lo­ránd Tu­do­mány­egye­tem Könyv­tá­rá­nak fő­igaz­ga­tó­ja. Már­ton Áron is mű­kö­dött egy ide­ig püs­pö­ki le­vél­tá­ros­ként (1930–32). Elő­adá­so­kat hall­gat­tunk a töb­bi er­dé­lyi ma­gyar egy­há­zi le­vél­tár ál­la­po­tá­ról. A ka­to­li­kus, re­for­má­tus és uni­tá­ri­us le­vél­tá­ro­sok ko­moly erő­fe­szí­té­se­ket tesz­nek, hogy az el­fo­gyó, meg­gyen­gü­lő gyü­le­ke­ze­tek­ből, el­ha­gyott pa­ró­ki­ák­ról az ira­to­kat, köny­ve­ket be­gyűjt­sék, ren­dez­zék. Az így meg­men­tett irat­anya­got a ku­ta­tás­nak hoz­zá­fér­he­tő­vé té­ve Er­dély ma­gyar múlt­já­nak je­len­tős ré­szét őr­zik meg az enyé­szet­től.

A kon­fe­ren­cia al­kal­mat adott a kör­nyék ma­gyar em­lé­ke­i­vel va­ló is­mer­ke­dés­re is. Szo­mo­rú ál­la­po­tot mu­tat­tak a má­ra jó­részt el­nép­te­le­ne­dő, el­fo­gyó dél-er­dé­lyi ma­gyar szór­vány­gyü­le­ke­ze­tek. El­lá­to­gat­tunk a ma­gya­ri­ge­ni re­for­má­tus gyü­le­ke­zet­be, ahol a tu­dós Bod Pé­ter mű­kö­dött; fel­ke­res­tük Bo­roskrak­kó 13. szá­za­di ere­de­tű re­for­má­tus temp­lo­mát, el­ju­tot­tunk a hí­res nagy­enye­di re­for­má­tus kol­lé­gi­um­ba, amely­nek épü­le­te, be­ren­de­zé­se saj­nos elég el­ha­nya­golt ál­la­pot­ban van, és fel­újí­tás­ra szo­rul. E te­le­pü­lé­sek ma­gyar­sá­ga az 1848–49-es sza­bad­ság­harc ide­jén a ro­má­nok ál­tal vég­be­vitt em­ber­ir­tás kö­vet­kez­té­ben csök­kent le vé­sze­sen.

Meg­lá­to­gat­tuk a ma­gyar tör­té­ne­lem egyik meg­ha­tá­ro­zó nagy csa­lád­já­nak, a Hu­nya­di­ak­nak a vaj­da­hu­nya­di vá­rát, to­váb­bá Dem­sus ősi ro­mán or­to­dox temp­lo­mát is, amely nem esik messze a dá­kok haj­da­ni köz­pont­já­tól, Sar­mi­ze­ge­tu­sá­tól. Vé­gül Őr­al­ja­bol­dog­fal­va cso­dá­la­tos kö­zép­ko­ri fal­fest­mé­nye­ket őrző re­for­má­tus temp­lo­má­ban jár­tunk, amely be­ázás mi­att ve­szé­lyes ál­la­pot­ban van, ko­moly tá­mo­ga­tás­ra len­ne szük­ség a fel­újí­tá­sá­hoz. A lel­kész el­mon­dá­sa sze­rint a szór­vány­szol­gá­lat itt e vég­vi­dé­ken kü­lön­le­ges oda­adást, el­hi­va­tott­sá­got igé­nyel – gyak­ran egy em­ber­nek is tart is­ten­tisz­te­le­tet, de tart al­kal­ma­kat ro­mán nem­ze­ti­sé­gű­ek­nek és más fe­le­ke­ze­tű­ek­nek is.

Er­dé­lyi utunk so­rán a gaz­dag szak­mai ta­pasz­ta­la­to­kon túl erőt me­rít­het­tünk az er­dé­lyi ma­gya­rok­nak a meg­ma­ra­dás­ba ve­tett hi­té­ből, amely szem­be­néz a ma­gyar­sá­got fe­nye­ge­tő ve­szé­lyek­kel és ne­héz­sé­gek­kel. Pél­da­mu­ta­tó le­het az anya­or­szá­gi­ak szá­má­ra, hogy itt a hit, kul­tú­ra, nem­ze­ti ér­té­kek ápo­lá­sa kéz a kéz­ben jár. Ezt az ön­fel­ál­do­zó ra­gasz­ko­dást hir­de­ti a nagy­enye­di re­for­má­tus kol­lé­gi­um fa­lá­ra ki­tett em­lék­táb­la fel­ira­ta: „Mint égő fák­lya, mely se­tét­ben lán­gol, s ma­gát meg­emészt­ve má­sok­nak vi­lá­gol.”

Czen­the Mik­lós, az Evan­gé­li­kus Or­szá­gos Le­vél­tár igaz­ga­tó­ja