Kultúrkörök

A Tol­na-Ba­ra­nyai Egy­ház­me­gye pak­si csa­lá­di nap­ján ön­ál­ló kon­cer­tet adott a Ke­reszt­met­szet if­jú­sá­gi ze­ne­kar. Öt if­jú ala­pí­tó­já­val e kon­cert előtt be­szél­get­tünk.

„Tu­dom, s né­ha lá­tom, / Mit Te al­kot­tál, cso­dá­lom; / S to­vább­ad­ni vá­gyom sze­re­te­ted…”

Tu­laj­don­kép­pen egy há­zi fel­adat­tal kez­dő­dött: ad­ven­ti mű­sor össze­ál­lí­tá­sá­val bíz­ták meg őket a Bony­há­di Petőfi Sándor Evan­gé­li­kus Gim­ná­zi­um­ban. Blan­ka ma­ga mel­lett tud­ta osz­tály­tár­sát, Krisz­tit, aki ki­vá­ló zon­go­ris­ta, de úgy gon­dol­ta: nem árt egy kis bő­ví­tés. Meg­ke­res­te a két Sze­me­rei test­vért, Jan­kát és Be­nit, majd ki­de­rült, hogy van egy har­ma­dik test­vér is, Pan­ka, aki rá­adá­sul da­lo­kat ír.

Az együtt ze­né­lés örö­me az ad­ven­ti mű­so­ron túl is tar­tott, a gim­ná­zi­um dísz­ter­me pe­dig ki­vá­ló te­rep volt mind a gya­kor­lás­ra, mind pe­dig mű­so­rok elő­adá­sá­ra. Ta­lál­ha­tó itt egy ki­vá­ló bil­len­tyűs hang­szer, már csak a sa­ját esz­kö­ze­i­ket kel­lett oda­ci­pel­ni.

A pró­bák kez­det­ben spon­tán ala­kul­tak. Össze­ta­lál­koz­tak a fo­lyo­són: „Jössz éne­kel­ni?” – és már men­tek is. Ba­ra­bás Pé­ter ta­nár csat­la­ko­zá­sá­val már ko­mo­lyabb rend­ben fo­lyik a fel­ké­szü­lés: hét­főn­ként van­nak a pró­bák, és szük­ség ese­tén szer­dán új­ra ta­lál­koz­nak.

„Éb­ressz föl, Atyám! / Hadd lás­sak ébe­ren, tisz­tán!”

Elő­ször az Új ének éne­kesfü­zet da­la­it pró­bál­gat­ták, majd jöt­tek a sa­ját da­lok, ame­lyek meg­ha­tá­ro­zó­ak a ze­ne­kar éle­té­ben: a ta­gok­nak szin­te lét­for­má­juk a kö­zös ze­ne­szer­zés. Leg­több­ször a dal­lam szü­le­tik meg elő­ször, majd va­la­me­lyi­kük fe­jé­ből a szö­veg is elő­óva­tos­ko­dik, ezt az­tán kö­zö­sen a ze­né­hez csi­szol­ják. Az ered­mény egy fe­szes, lük­te­tő dal, amely haj­la­mos a gya­nút­lan hall­ga­tó fü­lé­be fész­kel­ni ma­gát, és na­pok­kal a ta­lál­ko­zás után sem haj­lan­dó on­nan tá­voz­ni. Bát­ran vál­lal­ják a po­li­fon vo­kál­hang­zást, amely a ke­mé­nyebb rit­must is ké­pes lí­rá­vá mé­lyí­te­ni.

„S te in­dul­hatsz to­vább / Azon az úton, azon az úton.”

Mi­ről szól­nak a da­lok? El­ső ol­va­sat­ra a so­kat meg­ta­pasz­talt „út”-fi­lo­zó­fia fe­dez­he­tő fel az el­in­du­lás, a vá­lasz­tás, a meg­ér­ke­zés stá­ci­ó­i­val, de a szö­ve­gek mé­lyebb elem­zé­sé­vel az if­jú­kort jel­lem­ző pró­ba­té­te­lek nyo­mai buk­kan­nak elő. Nincs kész vá­lasz, nincs kész út, nincs kész hit: ki kell pró­bál­ni, de va­la­hol Is­ten, a Te­rem­tő „kör­nyé­kén” bá­to­rí­tást és se­gít­sé­get ta­lál­ha­tunk. Nem hit­té­te­le­ket fo­gal­maz­nak meg, ha­nem sze­lí­den te­re­lik a fi­gyel­ni tu­dót ab­ban, hogy elő­ször ön­ma­gá­ra, majd a má­sik em­ber­re ta­lál­jon.

„Le­het még más vi­lág hol­nap, / Le­het még újabb meg újabb, / Le­het még Is­ten­től ál­dott, / Le­het még…”

Mi tart­ja össze a ze­ne­kart? Nincs ki­je­lölt ve­ze­tő, ta­ná­ri irá­nyí­tás, bár a gim­ná­zi­um ta­ná­ra­i­nak tá­mo­ga­tá­sát fel­tét­le­nül ki kell emel­ni. Az együt­tes tag­jai kü­lö­nö­sen Ma­kán Har­gi­ta hit­ok­ta­tó lel­készt em­le­get­ték sze­re­tet­tel. Kö­zös él­mény­ként a lel­ki fel­töl­tő­dést, a nyu­gal­mat ér­zik meg­ha­tá­ro­zó­nak, ahogy újat al­kot­va szó­lít­hat­ják meg az em­be­re­ket.

A ze­ne­kar éle­te biz­to­san meg­vál­to­zik ez év szep­tem­be­ré­től, hi­szen Jan­ka – si­ke­res érett­sé­gi után – más­hol ta­nul to­vább. Ke­re­sik a le­he­tő­sé­ge­ket, ho­gyan foly­tat­ha­tó, amit el­kezd­tek. Jó len­ne egy sa­ját bil­len­tyűs hang­szer, mert a gim­ná­zi­u­mét nem hor­doz­hat­ják ma­guk­kal. Most már rend­sze­re­sen hív­ják őket ven­dég­sze­re­pel­ni: vol­tak Szek­szár­don, Pé­csett, Pak­son. Min­den­eset­re vár­juk a foly­ta­tást…