e-világ

Né­hány he­te egy egy­há­zi ok­ta­tá­si ren­dez­vé­nyen az egyik fel­szó­la­ló – tör­té­ne­te­sen a fe­le­sé­gem – is­ko­lá­ja be­mu­ta­tá­sa köz­ben fel­idé­zett egy szál­ló­igé­vé vált könyv­cí­met: A ki­csi szép. Mint utóbb ki­de­rült, so­kan nem ér­tet­ték az uta­lást.

Pe­dig Ernst F. Schu­m­a­cher köz­gaz­dász mű­ve tény­leg nem kör­nye­zet­vé­dő ak­ti­vis­ták zug­ol­vas­má­nya. A The Ti­mes című angol napilap iro­dal­mi mel­lék­le­te a má­so­dik vi­lág­há­bo­rú után meg­je­lent száz leg­na­gyobb ha­tá­sú könyv kö­zé so­rol­ta. Nem ta­nul­má­nyoz­tam át a szá­zas lis­tát, de biz­tos, hogy sok­nak a cí­mét ne­kem is hi­á­ba idéz­nék, nem is­mer­ném. Er­ről a Schu­m­a­cher-könyv­ről vi­szont – a ro­vat­gaz­da fel­ké­ré­sé­re – szí­ve­sen írok né­hány gon­do­la­tot.

Ernst Fried­rich Schu­m­a­cher Bonn­ban szü­le­tett 1911-ben, és már az ap­ja is hí­res köz­gaz­dász volt. Ang­li­á­ban ta­nult, s mi­vel a ná­cik ha­ta­lom­ra ju­tá­sa után nem kí­vánt Né­met­or­szág­ban él­ni, egy an­gol far­mon te­le­pe­dett le. Ott­hon volt a ha­gyo­má­nyos köz­gaz­da­ság­tan­ban, de nem elé­ge­dett meg ennyi­vel: vál­lal­ko­zás­ba fo­gott, gaz­dál­kod­ni kez­dett, új­ság­író lett. Szá­mos fej­lő­dő or­szág kor­má­nya ­ke­res­te meg őt, hogy ta­ná­csot kér­jen tő­le a vi­dé­ki te­rü­le­tek fej­lesz­té­sé­vel kap­cso­lat­ban. 1950-től 1970-ig gaz­da­sá­gi fő­ta­nács­adó­ja volt a brit Nem­ze­ti Szén­ta­nács­nak, amely nyolc­száz­ezer al­kal­ma­zott­já­val a vi­lág egyik leg­na­gyobb szer­ve­ze­te volt.

Mi­re négy év­vel ha­lá­la előtt, 1973-ban meg­je­lent Small Is Be­au­ti­ful (A ki­csi szép) cí­mű mű­ve, épp elég ta­pasz­ta­la­tot gyűj­tött a gaz­da­sá­gi élet­ről, a szo­ci­á­lis kér­dé­sek­ről, a har­ma­dik vi­lág­ról és a jö­vő fel­élé­sé­ről.

A ki­csi szép esszék gyűj­te­mé­nye; több­sé­gü­ket Schu­m­a­cher az 1960-as évek­ben meg­tar­tott elő­adá­sai alap­ján ír­ta. Né­me­lyi­ken ér­ző­dik, hogy az­óta el­telt negy­ven-öt­ven év, de leg­több írá­sa el­ké­pesz­tő­en friss­nek hat. Mint­ha egy ki­vá­ló elem­ző idén ta­vasszal fo­gal­maz­ta vol­na meg a vál­ság lé­nye­gét, meg­ol­dan­dó prob­lé­má­in­kat.

Az 1991-es ma­gyar for­dí­tás al­cí­me: Ta­nul­má­nyok egy em­ber­köz­pon­tú köz­gaz­da­ság­tan­ról. Az ere­de­ti al­cím pro­vo­ka­tí­vabb, va­la­hogy így szól: Köz­gaz­da­ság­tan, mint­ha az em­be­rek is szá­mí­ta­ná­nak. Eb­ben már na­gyon ér­ző­dik a schu­m­a­che­ri gon­do­lat, amely­nek csak egyik mel­lék­ága a gi­gan­to­má­nia ke­rü­lé­se.

Ma ta­lán so­kan túl éles­nek tart­ják, amit a 20. szá­zad leg­na­gyobb ha­tá­sú köz­gaz­dá­sza, Lord Key­nes mon­dott, de a leg­több kor­mány dön­té­se­it ma is azok az el­vek ha­tá­roz­zák meg, ame­lye­ket az 1930-as gaz­da­sá­gi vál­ság ide­jén fo­gal­ma­zott meg. A mo­dern mak­ro­ö­ko­nó­mia meg­te­rem­tő­je re­mény­ke­dett ben­ne, hogy ha­ma­ro­san el­jön az idő, mi­kor a jót vá­laszt­hat­juk, de a gon­do­lat­me­ne­tet így foly­tat­ta: „Minden­nek még nincs itt az ide­je. Még leg­alább száz évig el kell hi­tet­nünk ma­gunk­kal és min­den­ki­vel, hogy ami jó, az go­nosz, és ami go­nosz, az jó, mert a go­nosz hasz­nos, és a jó nem az. A kap­zsi­ság, az uzso­ra és a gya­nak­vás le­gye­nek az is­te­ne­ink még egy kis ide­ig. Mert csak ők ve­zet­het­nek ki ben­nün­ket a gaz­da­sá­gi szük­ség alag­út­já­ból a nap­vi­lág­ra.”

Schu­m­a­cher sze­rint ép­pen elég ta­pasz­ta­lat gyűlt össze, hogy ezt a hiú áb­rán­dot el­ves­sük. Ám ezt na­gyon ne­héz meg­ten­ni. A mai eu­ró­pai – és ezen be­lül ma­gyar – vál­ság­ke­ze­lé­si kon­cep­ci­ót ugyan­az a gon­do­lat ha­tá­roz­za meg, mint év­ti­ze­dek óta a har­ma­dik vi­lá­got se­gí­tő prog­ra­mo­kat. Még egy ki­csit küz­de­nünk kell, míg a gaz­da­ság meg nem erő­sö­dik, míg min­den­ki gaz­da­gabb nem lesz; és a gaz­dag­ság majd le­szi­vá­rog a tár­sa­da­lom min­den ré­te­gé­be. „Ami a leg­jobb a gaz­da­gok­nak, az a leg­jobb a sze­gé­nyek­nek is.”

Nem, ez nem igaz – mond­ja Schu­m­a­cher a har­ma­dik vi­lág­ról, és mon­da­ná a mai Ma­gyar­or­szág­ról. At­tól, hogy a kor­mány (bár­mi­lyen po­li­ti­kai ol­dal­hoz tar­toz­zon is) a kül­föl­di au­tó­gyá­rak ma­gyar­or­szá­gi meg­te­le­pe­dé­sét se­gí­ti, nem lesz jobb sor­sa a pe­ri­fé­ri­án élő so­mo­gyi pa­raszt­nak, bor­so­di mun­ka­nél­kü­li­nek, de még a köz­pont­ban élő pes­ti ér­tel­mi­sé­gi­nek sem.

Schu­m­a­cher volt az el­ső, aki meg­kér­dő­je­lez­te, hogy a GDP (brut­tó ha­zai ter­mék) min­den­ha­tó mu­ta­tó­szám len­ne. A GDP ak­kor is nő, ha ki­mon­dot­tan ár­tal­mas, rom­bo­ló áru­kat ter­me­lünk, ha a kör­nye­ze­tün­ket pusz­tít­juk.

Schu­m­a­cher a leg­vá­rat­la­nabb pil­la­na­tok­ban be­il­leszt gon­do­lat­me­ne­té­be egy-egy bib­li­ai mon­da­tot: „Van egy for­ra­dal­mi mon­dás, amely így szól: Nem­csak ke­nyér­rel él az em­ber, ha­nem Is­ten igé­jé­vel.” Az ás­vá­nyi tü­ze­lő­anya­gok ki­me­rü­lé­sét és a fi­zi­kai lé­tünk alap­ját adó ter­mé­szet el­pusz­tí­tá­sát le­író gon­do­la­tot így foly­tat­ja: „Van­nak, akik rá­éb­red­nek er­re a fe­nye­ge­tett­ség­re, és azt kö­ve­te­lik, hogy szűn­jön meg a kör­nye­zet­szennye­zés. Úgy gon­dol­nak a kör­nye­zet­szennye­zés­re, mint va­la­mi meg­le­he­tő­sen csú­nya szo­kás­ra, gon­dat­lan vagy mo­hó em­be­rek rossz be­ideg­ző­dé­sé­re, akik mint­egy át­ha­jít­ják a sze­me­tü­ket a ke­rí­tés fö­lött a szom­széd kert­jé­be. Ezek az em­be­rek fel­is­me­rik, hogy a kul­tu­rál­tabb vi­sel­ke­dés né­mi több­let­költ­sé­get je­lent, kö­vet­ke­zés­kép­pen – vé­lik – gyor­sabb üte­mű gaz­da­sá­gi nö­ve­ke­dés­re van szük­sé­günk ah­hoz, hogy ké­pe­sek le­gyünk ezt a több­let­költ­sé­get meg­fi­zet­ni.”

A gyor­sabb üte­mű gaz­da­sá­gi nö­ve­ke­dés – te­szem hoz­zá az idé­ze­tet be­fe­jez­ve, de Schu­m­a­cher gon­do­la­ta­it foly­tat­va – egy vé­ges mé­re­tű boly­gón for­rá­so­kat te­remt­het a mű­em­lé­kek fel­újí­tá­sá­hoz vagy akár mo­dern hul­la­dék­le­ra­kók épí­té­sé­hez, de hosszú tá­von ga­ran­tál­tan el­pusz­tít­ja fi­zi­kai lé­tünk alap­ja­it.

Ennyit Schu­m­a­cher ak­tu­a­li­tá­sá­ról, leg­kö­ze­lebb rá­té­rek a ki­csi­ség di­csé­re­té­re.

Ga­dó György Pál