Egyházunk egy-két hete
Gond nélkül a Gondviselõvel
A révfülöpi Ordass Lajos Evangélikus Oktatási Központ falait július 18–25. között felszabadult nevetés töltötte be. A nõi misszió idén tizenegyedik alkalommal hívta meg ide azokat az édesanyákat, akik egyedül kénytelenek nevelni gyermekeiket. A magukra hagyottságon kívül megrázó események, kemény próbák is nehezítik a „csonka családokat” összetartó anyák amúgy sem könnyû életét. A külsõ szemlélõ csodálkozhatott is a szokatlan vidámságon, s okkal kérdezhette volna: megfeledkeztek magukról, sanyarú helyzetükrõl a konferencia résztvevõi?
Ha csupán ennyi történik Révfülöpön, már akkor sem lett volna hiábavaló a Balaton-parti hét. Ám idén sem felejteni, hanem a Biblia bátorító igéire „emlékezni” gyûltek össze a konferencia résztvevõi. Jézus szavait idézték a délelõtti elõadások, az esti áhítatok: az Úr a Hegyi beszédben emlékezteti hallgatóit Isten gondviselõ szeretetére, bátorítja õket, hogy vegyenek példát a mezõ liliomairól és az ég madarairól, amelyeket a mennyei Atya táplál és tart jól. A konferenciaterem falára kitett akvarell – a Down-kóros kislányával özvegyen maradt édesanya, Mezõ Lászlóné alkotása – Jézusnak ezt az igehirdetését örökítette meg. Rajza hét napon át tett itt bizonyságot Isten gondviselõ szeretetébe vetett hitérõl. Az igazi meglepetést azonban az okozta, amikor a konferencia résztvevõi megtudták, hogy az idei mottót is õ választotta: „Semmiért se aggódjatok…” (Fil 4,6) A legelsõ reggelen így õ tartotta az áhítatot, immáron szavakkal erõsítve meg vallástételét.
A délelõtti bibliatanulmányozásokon a szorongás különféle okai kerültek terítékre, köztük az egzisztenciális biztonság elvesztése miatti aggodalmak. Hogy mindez mennyire nem alaptalan, bizonyította az is, hogy az egyik édesanya éppen a konferenciát megelõzõ napokban vált ismét munkanélkülivé.
De nem csupán a gazdaság megingása, hanem az erõsödõ morális válság is kihat a mai ember életére. Az egyetemes erkölcsi értékeket elvesztõ világban a szülõk bizony szorongással tekinthetnek gyermekeik jövõjére. Felszabadító azonban tudni, hogy nemcsak saját sorsukat, de a jövõ nemzedékét is Isten kezében tudhatják!
Az Úristen közelségében pedig még a halál és az örök élet kérdésérõl is lehet félelmek nélkül beszélgetni. Igaz, a belsõ békéhez, az aggodalmaktól való szabaduláshoz Jézuson keresztül vezet út. Ezért is emelte ki több elõadó is a Hegyi beszéd kulcsüzenetét: „…keressétek elõször Istennek országát…” (Mt 6,33; Károli-fordítás)
Szó sem volt arról, hogy megfeledkeztek nehézségeikrõl az anyák és gyermekeik! Vannak dolgok, amelyeket nem lehet otthon hagyni. A tablettákat Révfülöpön is szednük kellett azoknak, akik gyógyszeres kezelés alatt állnak. Dóri ott is kerekes székkel közlekedett, igaz, a kamasz fiúk sportot ûztek abból, ki bírja tovább tolni felfelé a hegyen. Hajnika beteg szívét is óvni kellett a túlzott terheléstõl, nem is csatlakozott a Szigligetre kiránduló csoporthoz. Néhányan a fiatalok közül akkor tudták meg, hogy nem sikerült bejutniuk a választott egyetemre. Ám az erõtlenségek, kudarcok most mégis más színezetet kaptak, ahogyan az egyik édesanya írta a záróalkalmon kiosztott lapocskára: „Kaptunk megerõsítést az úton, erõt életünk küzdelmeihez, vigasztalást bajainkban.”
Pál apostol, mielõtt intene az aggódásmentes életre, így bátorítja olvasóit a levelében: „Örüljetek az Úrban mindenkor! (…) Az Úr közel!” (Fil 4,4–5) Csoda-e hát, hogy Révfülöpön is nevetés és felszabadult vidámság „zaja” töltötte be az evangélikus központ falait?!
B. Pintér Márta