Kultúrkörök

Az 1790-ben épí­tett, hosszú, fe­hér pa­raszt­ház ut­cai hom­lok­za­ta már messzi­ről hí­vo­gat­ja az ar­ra já­ró­kat. Szö­kő­kút­tal és szob­rok­kal dí­szí­tett ud­va­rán lus­ta, fe­ke­te macs­ka kö­szön­ti a be­té­rő­ket, a mú­ze­um­ba lép­ve pedig kel­le­mes hű­vös fo­gad­ja a lá­to­ga­tó­kat. A Li­ge­ti Gá­bor bé­rel­te Kos­suth ut­cai ki­ál­lí­tó­hely iga­zi kin­csek­kel vár­ja má­jus ele­jé­től ok­tó­ber kö­ze­pé­ig a ma­gyar ten­ger dé­li part­ján ki­rán­du­ló­kat Ba­latonlellén.

A hu­szon­hat éve lét­re­ho­zott mú­ze­um egyik ter­me id. Ka­po­li An­tal (1867–1957) Kos­suth-dí­jas so­mo­gyi pász­tor­nak, fa­fa­ra­gó mű­vész­nek és fi­á­nak, if­jabb Ka­po­li An­tal­nak (1893–1971), a nép­mű­vé­szet mes­te­ré­nek ál­lít em­lé­ket, nem­csak élet­ükbe en­ged­ve be­te­kin­tést, de né­hány re­mek­mű­vü­ket is ki­ál­lít­va.

A má­sik föld­szin­ti he­lyi­ség­ben a ne­ves imp­resszi­o­nis­ta szob­rász – az egykor Ro­din-ta­nít­vá­ny –, Li­ge­ti Mik­lós (1871–1944) ál­lan­dó ki­ál­lí­tá­sa lát­ha­tó. A szá­zad­for­du­ló pezs­gő kul­tu­rá­lis éle­té­ben ak­tí­van részt ve­vő al­ko­tó ké­szí­tet­te pél­dá­ul a pá­ri­zsi vi­lág­ki­ál­lí­tás ma­gyar pa­vi­lon­já­nak – díj­jal is ju­tal­ma­zott – be­já­ra­ti kom­po­zí­ci­ó­ját. Ké­sőbb már mint si­ke­res szob­rász komponálta meg 1911-ben a to­ri­nói pa­vi­lont, amely a sze­cesszió egyik csú­csá­nak szá­mít. Port­ré­it és zsá­ner­szob­ra­it az 1890-es évek­ben rend­sze­re­sen ki­ál­lí­tot­ta a Nem­ze­ti Sza­lon­ban, és az arisz­tok­rá­cia is fel­fe­dez­te őt. Az And­rássy, Szé­che­nyi, Ap­po­nyi, Orczy csa­lád szin­te va­la­mennyi ak­kor élő tag­ját meg­min­táz­ta.

Több mun­ká­ja a mai na­pig lát­ha­tó; gon­dol­junk csak Er­zsé­bet ki­rály­né fe­hér már­vány szob­rá­ra Sze­ge­den, a Ke­re­pe­si úti te­me­tő né­hány sír­em­lék­mű­vé­re Bu­da­pes­ten vagy Ru­dolf trón­örö­kös vá­ros­li­ge­ti szob­rá­ra (Evan­gé­li­kus Élet, 2008/33–34. szám).

Ligeti Miklós leg­is­mer­tebb al­ko­tá­sa ta­lán a mi­nisz­ter­el­nö­ki pa­rancs­ra 1900-ban el­kez­dett Ano­nymus-szo­bor, amely a Vaj­da­hu­nyad­vár ud­va­rán lát­ha­tó.

A szo­bor­ál­lí­tás előz­mé­nye az, hogy Vil­mos né­met csá­szár egy pes­ti lá­to­ga­tá­sa so­rán si­vár­nak ta­lál­ta a vá­rost. Vá­la­szul Fe­renc Jó­zsef tíz szo­bor el­ké­szí­té­sé­re biz­to­sí­tott fe­de­ze­tet. A meg­va­ló­sí­tás azon­ban nem volt egy­sze­rű fel­adat. Tíz olyan sze­mélyt kel­lett ugyan­is ta­lál­ni, akik­nek úgy le­he­tett em­lé­ket ál­lí­ta­ni, hogy a mű se a ma­gya­rok, se a Habs­burg-ház ér­zel­me­it ne sért­se. Így szü­le­tett meg az öt­let, hogy – töb­bek kö­zött – a Ges­ta Hun­ga­ro­rum (A ma­gya­rok cse­le­ke­de­tei) író­já­nak, Ano­ny­mus­nak is ké­szül­jön el a szob­ra.

Bár a ho­no­rá­ri­um igen je­len­tős összeg volt, nem to­long­tak a je­lent­ke­ző mű­vé­szek. Hi­szen olyas­va­la­kit kel­lett meg­min­táz­ni, aki úgy in­téz­te, hogy sze­mé­lye ho­mály­ban ma­rad­jon. Még a ne­vét sem le­het tud­ni, az utó­kor ne­vez­te el Ano­ny­mus­nak (vagy­is „Név­te­len­nek”). Ek­kor bíz­ták meg a fel­adat­tal a hu­szon­ki­lenc éves Li­ge­ti Mik­lóst.

A kám­zsa alatt rej­tő­ző ír­nok bra­vú­ro­san meg­ol­dott szo­bor­alak­ja nem min­den­ki­nek nyer­te el tet­szé­sét, de a mű­vész sok el­is­me­rő szót is ka­pott, pél­dá­ul a kor­társ Bródy Sán­dor író­tól is.

E két ál­lan­dó ki­ál­lí­tás mel­lett a Ka­po­li-mú­ze­um pad­lás­te­ré­ben ki­ala­kí­tott ga­lé­ria­he­lyi­ség ’94 óta idő­sza­ki tár­la­tok­nak ad ott­hont. Az ér­dek­lő­dők au­gusz­tus 14-ig a Mun­ká­csy-dí­jas So­mo­gyi Győ­ző fes­tő­mű­vész A ma­gyar hő­sök arc­kép­csar­no­ka cí­mű ki­ál­lí­tá­sá­nak vá­lo­ga­tá­sát lát­hat­ják. A ma­gyar hon­fog­la­lás ezer­egy­szá­za­dik év­for­du­ló­ja tisz­te­le­té­re tíz éven át ké­szí­tett, száz arc­kép­ből ál­ló fest­mény­so­ro­zat negy­ven da­rab­ja lát­ha­tó most Ba­la­tonl­el­lén. A ké­pek a ma­gyar tör­té­ne­lem vi­téz ka­to­ná­it áb­rá­zol­ják At­ti­lá­tól egé­szen Ma­lé­ter Pá­lig.

– BZS –