Egyházunk egy-két hete

A Mű­vé­sze­tek Völ­gye szer­ve­zői az idén nem ren­dez­ték meg a ha­gyo­má­nyos fesz­ti­vált, a völgy te­le­pü­lé­sei azon­ban úgy dön­töt­tek: ön­erő­ből, sa­ját ma­guk vál­lal­ják a szer­ve­zést. A dö­rög­di fesz­ti­vá­lon – jú­li­us 31. és au­gusz­tus 9. kö­zött – az idén is szólt a dzsessz-, a rock- és a nép­ze­ne, vol­tak film­ve­tí­té­sek, szín­há­zi elő­adá­sok, tánc­be­mu­ta­tók, gye­rek­já­té­kok, a női egyen­jo­gú­ság­gal és ki­sebb­sé­gek­kel kap­cso­la­tos kvíz­kér­dé­sek.

A ta­li­án­dö­rög­di szí­nes ren­dez­vény­be az egy­há­zak is be­kap­cso­lód­tak: a Veszp­ré­mi Evan­gé­li­kus Egy­ház­köz­ség au­gusz­tus 7-én, pén­te­ken vár­ta a fesz­ti­vá­lo­zó gye­re­ke­ket, fi­a­ta­lo­kat, fel­nőt­te­ket.

Dél­előtt a leg­ki­seb­be­ké volt a fő­sze­rep: go­kar­tos bib­lia­ver­se­nyen, aka­dály­ver­se­nyen mé­ret­­ték meg ma­gu­kat, pa­pír­re­pü­lőt haj­to­gat­tak, a gyü­le­ke­zet pe­da­gó­gus és óvó­nő tag­ja­i­nak se­gít­sé­gé­vel kéz­mű­ves-fog­lal­ko­zá­so­kon ve­het­tek részt. Dél­után a vár­pa­lo­tai trom­bi­tás, Pa­to­nai Il­di­kó a temp­lom előtt is­mert evan­gé­li­kus éne­kek­kel hí­vo­gat­ta a prog­ramok­ra az ar­ra já­ró­kat.

Be­recz­ky Gyu­la, a gyü­le­ke­zet fel­ügye­lő­je ve­tí­tett ké­pek­kel il­luszt­rál­ta az egy­ház­köz­ség éle­tét, min­den­nap­ja­it a te­rem­tett vi­lág szép­sé­gé­ről Sal­ler End­re táj­ké­pei, csend­éle­tei be­szél­tek. Sal­ler End­re – aki a ze­ne­aka­dé­mi­án he­ge­dül­ni ta­nult, vé­gül a kép­ző­mű­vé­sze­tet vá­lasz­tot­ta – sze­ret is­ko­la­pél­dá­kat, víz­ben tük­rö­zést, fény-ár­nyék je­len­sé­get fes­te­ni. Ki­ál­lí­tá­sát Sze­lé­nyi Pál kán­tor, mű­vé­sze­ti író nyi­tot­ta meg. Hoff­mann Kál­mán­né Al­ko­nyo­dik cí­mű kö­te­té­ből a gyü­le­ke­zet tag­jai ol­vas­tak ver­se­ket, a szer­ző, Irén­ke né­ni pe­dig Krisz­tus­ba ve­tett hi­té­ről val­lott, és ar­ról, hogy mu­száj gon­do­la­ta­it, ér­zé­se­it pa­pír­ra vet­nie.

Szü­lők és gyer­me­kek a Bib­li­á­ban és ma cím­mel Isó Do­rottya lel­kész tar­tott elő­adást, rá­mu­tat­va ar­ra, hogy ma sok min­den nem Is­ten igé­je sze­rint zaj­lik a vi­lág­ban. A temp­lom előt­ti evan­gé­li­zá­ció misszi­ói jel­le­gű volt: az volt a cél­ja, hogy a fesz­ti­vál for­ga­ta­gá­ban mi­nél töb­ben meg­áll­ja­nak, Jé­zus Krisz­tus­ról hall­ja­nak, el­gon­dol­koz­za­nak. Mi­ért jó ne­kem, ha Is­ten szól? Én tu­dom, mi a leg­jobb ne­kem, hadd dönt­sem el én, mit kez­dek az éle­tem­mel. A hit­ben élő em­ber kö­tött­ség­ben éli az éle­tét, mond­ják so­kan. De va­ló­ban így van? Sza­bad­ság az, ha vá­laszt­ha­tom a rosszat? – sor­jáz­tak a kér­dé­sek és vá­la­szok Isó Do­rottya és Isó Zol­tán evan­gé­li­zá­ci­ó­já­ban. A hit­ben élő­nek sza­bad­sá­ga van a jót vá­lasz­ta­ni.

A veszp­ré­mi gyü­le­ke­zet zá­ró­prog­ram­ja­ként gos­pel­kó­rus adott kon­cer­tet Kiss Szil­via kán­tor ve­ze­té­sé­vel.

B. E.