Evangélikus Egyház
- Online újságok
- Evangélikus Élet
- Archívum
- 2009
- 33
- A hit hat
Egyházunk egy-két hete
Hozzászólás a cikkhez
A hit hat
A veszprémi evangélikus gyülekezet a dörögdi fesztiválon
A Művészetek Völgye szervezői az idén nem rendezték meg a hagyományos fesztivált, a völgy települései azonban úgy döntöttek: önerőből, saját maguk vállalják a szervezést. A dörögdi fesztiválon – július 31. és augusztus 9. között – az idén is szólt a dzsessz-, a rock- és a népzene, voltak filmvetítések, színházi előadások, táncbemutatók, gyerekjátékok, a női egyenjogúsággal és kisebbségekkel kapcsolatos kvízkérdések.
A taliándörögdi színes rendezvénybe az egyházak is bekapcsolódtak: a Veszprémi Evangélikus Egyházközség augusztus 7-én, pénteken várta a fesztiválozó gyerekeket, fiatalokat, felnőtteket.
Délelőtt a legkisebbeké volt a főszerep: gokartos bibliaversenyen, akadályversenyen mérették meg magukat, papírrepülőt hajtogattak, a gyülekezet pedagógus és óvónő tagjainak segítségével kézműves-foglalkozásokon vehettek részt. Délután a várpalotai trombitás, Patonai Ildikó a templom előtt ismert evangélikus énekekkel hívogatta a programokra az arra járókat.
Bereczky Gyula, a gyülekezet felügyelője vetített képekkel illusztrálta az egyházközség életét, mindennapjait a teremtett világ szépségéről Saller Endre tájképei, csendéletei beszéltek. Saller Endre – aki a zeneakadémián hegedülni tanult, végül a képzőművészetet választotta – szeret iskolapéldákat, vízben tükrözést, fény-árnyék jelenséget festeni. Kiállítását Szelényi Pál kántor, művészeti író nyitotta meg. Hoffmann Kálmánné Alkonyodik című kötetéből a gyülekezet tagjai olvastak verseket, a szerző, Irénke néni pedig Krisztusba vetett hitéről vallott, és arról, hogy muszáj gondolatait, érzéseit papírra vetnie.
Szülők és gyermekek a Bibliában és ma címmel Isó Dorottya lelkész tartott előadást, rámutatva arra, hogy ma sok minden nem Isten igéje szerint zajlik a világban. A templom előtti evangélizáció missziói jellegű volt: az volt a célja, hogy a fesztivál forgatagában minél többen megálljanak, Jézus Krisztusról halljanak, elgondolkozzanak. Miért jó nekem, ha Isten szól? Én tudom, mi a legjobb nekem, hadd döntsem el én, mit kezdek az életemmel. A hitben élő ember kötöttségben éli az életét, mondják sokan. De valóban így van? Szabadság az, ha választhatom a rosszat? – sorjáztak a kérdések és válaszok Isó Dorottya és Isó Zoltán evangélizációjában. A hitben élőnek szabadsága van a jót választani.
A veszprémi gyülekezet záróprogramjaként gospelkórus adott koncertet Kiss Szilvia kántor vezetésével.
B. E.
::Nyomtatható változat::
|