evél&levél

Egy­há­zunk stra­té­gia­ké­szí­tői ko­moly mun­kát vé­gez­tek. Jó hely­re tet­ték a pri­o­ri­tá­so­kat, még­is ol­va­sás köz­ben az a me­se ju­tott eszem­be, ami­kor a pa­raszt­lány egy ko­sár to­jás­sal a fe­jén megy a vá­sár­ba, és azon gon­dol­ko­dik, hogy mi min­dent tud majd csi­nál­ni, ami­kor el­ad­ta a to­já­so­kat. Lel­ken­dez­ve na­gyot ug­rik, a ko­sár pe­dig a föld­re esik.

Ter­ve­ket ké­szí­te­ni kell, de fon­tos a pon­tos hely­zet fel­mé­ré­se. Fi­gye­lem­be kell ven­ni, hogy az egy­há­zak irán­ti ér­dek­lő­dés ma mi­ni­má­lis. Eb­ből a mi­ni­má­lis­ból az evan­gé­li­kus egy­ház­nak há­rom szá­za­lék jut.

Az nem baj, hogy ke­ve­sen va­gyunk. Az evan­gé­li­kus egy­ház Ma­gyar­or­szá­gon olyan, mint egy nagy csa­lád, min­den­ki ro­ko­na va­la­ki­nek. Ez a csa­lád vi­szont nem tud fenn­tar­ta­ni egy nagy nép­egy­ház­hoz is il­lő szer­ve­ze­tet.

Van há­rom püs­pö­künk, kö­rül­be­lül száz­ezer hí­vő­re jut egy. Va­jon a na­gyobb, gaz­da­gabb egy­há­zak ese­té­ben mi­lyen ez az arány?

A Lu­ther Ki­adó ál­tal meg­je­len­te­tett kö­te­tek nagy szá­mát a leg­több ki­adó iri­gyel­het­né – de van ol­va­só­kö­zön­ség? Vagy in­kább csak tör­té­nel­mi do­ku­men­tá­ci­ó­ra tö­rek­szünk? Meg­en­ged­he­ti ma­gá­nak ez a kis egy­ház a nagy sú­lyú teo­ló­gi­ai mun­kát?

Ezen­kí­vül van­nak in­téz­mé­nye­ink, is­ko­lá­ink, kon­fe­ren­cia-köz­pont­ja­ink. Va­ló­ban a ki­ter­jedt ak­ti­vi­tás­ra kell épí­te­ni egy­há­zunk jö­vő­jét?

Ha azt akar­juk, hogy fi­gyel­je­nek az em­be­rek ar­ra, amit mon­dunk, ak­kor a leg­fon­to­sabb a hi­te­les­ség. Van-e élet a sza­va­ink mö­gött? Úgy élünk-e, ahogy be­szé­lünk, va­ló­ság-e a krisz­tu­si ma­ga­tar­tás kö­zöt­tünk? Me­rünk-e ki­csik len­ni a na­gyok kö­zött?

Ah­hoz, hogy élő kö­vek le­hes­sünk, sok­kal na­gyobb szo­li­da­ri­tás­ra len­ne szük­ség. Ma úgy néz ki, hogy min­den­ki – gyü­le­ke­ze­tek, lel­ké­szek – sa­ját bol­do­gu­lá­sáért, ta­lán túl­élé­séért küz­d kü­lön­fé­le pén­ze­kért.

Jö­vőnk szem­pont­já­ból lét­fon­tos­sá­gú kér­dés a sze­mé­lyes kap­cso­lat. Ma, ami­kor leg­töb­ben még élet­tár­su­kat is in­ter­ne­ten ke­re­sik, tu­dunk-e egy­más­sal be­szél­ni, meg­ta­lál­ni az egyént, aki nincs a vi­lág­há­lón, ha­nem a „pad­lón” van? Hi­á­ba kül­döz­ge­tünk e-mai­le­ket, ha nem né­zünk egy­más sze­mé­be, nem épül iga­zi kö­zös­ség.

Spi­ri­tu­a­li­tás. Igen, alá­zat, meg­té­rés, imád­ság, ez az út elő­re, mert „ke­res­sé­tek elő­ször az ő or­szá­gát” – a töb­bi meg „ma­gá­tól” meg­lesz.

Szi­las At­ti­la (Vár­pa­lo­ta)