Evangélikusok

Egy­há­zunk­ nyugalmazott lel­ké­szei, ezek a nagy tu­dá­sú, né­ha még igen ak­tív em­be­rek az ere­de­ti gyü­le­ke­ze­tük­ből ki­sza­kít­va vagy ön­ként el­hagy­va azt nem min­dig ta­lál­nak ma­guk­nak meg­fe­le­lő el­fog­lalt­sá­got. Egyik meg­ol­dás­ként kí­nál­ko­zott, hogy a né­me­tül jól be­szé­lő lel­ké­szek bi­zo­nyos idő­re ki­utaz­nak né­met nyelv­te­rü­let­re, hogy az ot­ta­ni egy­ház meg­hí­vá­sá­ra szol­gá­la­to­kat lás­sa­nak el egyes gyü­le­ke­ze­tek­ben. Er­re ak­kor van szük­ség, ami­kor az ot­ta­ni kol­lé­ga hosszabb sza­bad­ság­ra uta­zik. Mert nekik bi­zony kö­te­le­ző sza­bad­ság­ra men­niük – időn­ként több hó­nap­ra is –, hogy meg­fe­le­lő­kép­pen re­ge­ne­rá­lód­va, pi­hen­ten foly­tat­has­sák szol­gá­la­tu­kat. Ká­posz­ta La­jos nyu­gal­ma­zott es­pe­res-lel­kész is ilyen he­lyet­te­sí­tő ven­dég­szol­gá­la­tot vég­zett 2008 őszén egy hó­na­pig egy észak-ba­jor­or­szá­gi üdü­lő­he­lyen, il­let­ve idén nyár végén is ha­son­ló fel­adat vár­ja az Al­pok­ban. Él­mé­nye­i­ről és be­nyo­má­sa­i­ról fag­gat­tuk őt.

– Egy hét­száz­negy­ven mé­ter ma­ga­san fek­vő üdü­lő­he­lyen, Bis­chofsg­rün­ben zaj­lott a szol­gá­la­tom. A köz­ség két­ezer-négy­száz la­ko­sú. No­ha Ba­jor­or­szágban van, az itt élők nem is ba­jo­rok, ha­nem va­ló­já­ban fran­kok. Más nyelv­já­rás, más men­ta­li­tás… Eb­ben a köz­ség­ben kel­lett szol­gá­la­tot vé­gez­nem a temp­lom­ban, a kór­ház­ban, va­la­mint az ezer­öt­ven­négy mé­te­res hegy­csú­cson is, a sza­bad­ban. Meg volt hir­det­ve, és össze­jöt­tek a tú­rá­zók – rossz idő ese­tén a kö­ze­li ven­dég­lő­ben!

Hit­tant nem tar­tot­tam, mi­vel ta­ní­tá­si szü­net volt, vi­szont kü­lön­le­ges fel­adatnak bizonyult az üdü­lők lel­ki­gon­do­zá­sa. Elő­re össze­ál­lí­tott és le­adott te­ma­ti­ka sze­rint tar­tot­tam az áhí­ta­to­kat, ezek­re elő­ször kö­zel nyolc­van, majd két­száz em­ber járt el. A he­lyi lel­kész ugyan­csak sza­bad­sá­gon volt. Vi­szont az ő előd­jé­vel, Uhl­mann lel­késszel jó kap­cso­la­tot épí­tet­tem ki. A pol­gár­mes­ter­ igen fura neve ellenére – Ung­laub, ami „hi­tet­lent” je­lent – nagyon is tá­mo­gat­ja az egy­há­zat. A tes­tü­le­ti ülé­sen be­mu­ta­tott a köz­ség elöl­já­ró­sá­gá­nak is.

– Mi­lyen jut­ta­tá­so­kat ka­pott?

– A fi­ze­té­sen kí­vül la­kást bé­rel­tek ne­kem, szol­gá­la­ti te­le­font kap­tam, va­la­mint hoz­zá­já­rul­tak az üzem­anyag-költ­sé­ge­im­hez. Ne­kik na­gyon fon­tos, hogy az üdü­lő­ven­dé­ge­ket lel­ki szem­pont­ból is tel­je­sen el­lás­sák. Az em­be­rek a sza­bad­sá­guk alatt is vágy­nak az ige­hir­de­tés­re, ha meg­fe­le­lő mi­nő­ség­ben és lel­kü­let­tel kap­ják.

– Mi­ volt a feladata?

– Kü­lön él­ményt je­len­tett a kór­há­zi áhí­ta­tok meg­tar­tá­sa. Eb­ben a két­száz ágyas in­téz­mény­ben bal­eset­ből, be­teg­ség­ből lá­ba­do­zó em­be­rek utó­ke­ze­lését vé­gez­ték. A kór­há­zi ká­­pol­ná­ba a dol­go­zók is át­jár­tak.

– Mennyi­re élt a fa­lu­si gyü­le­ke­zet eb­ben az év­szak­ban? Hi­szen az is­ko­la zár­va, az em­be­rek nagy ré­sze pe­dig eset­leg tá­vol van, sza­bad­sá­gon.

– Vol­tak kü­lön­le­ges al­kal­mak, ami­kor ven­dé­ge­ket kö­szön­töt­tünk a gyü­le­ke­zet­ben. Egy­szer egy orosz­or­szá­gi, Vol­ga men­ti né­met ze­ne­mű­vé­sze­ti fő­is­ko­la ta­nu­lói jöt­tek el, akik nép­da­lo­kat ad­tak elő a gyü­le­ke­ze­ti ház­ban. Ez olyan kul­tu­rá­lis est volt, ame­lyet az egy­ház szer­ve­zett, és val­lá­sos színt is ka­pott a rendezvény.

– Hogy lát­ja utó­lag ezt a né­met­or­szá­gi szol­gá­la­tát?

– Na­gyon örül­tem ne­ki! Szép kör­nye­zet­ben, új he­lyen mű­köd­het­tem lel­kész­ként, még ha csak egy hó­na­pot töl­töt­tem is ott. Vá­rom az újabb ki­kül­de­tést. Er­re a ter­vek sze­rint idén nyár vé­gén ke­rül sor.

K. L.