Evangélikusok
Somogyi „anya, lánya és fiókái”
Látogatóban a Tab és Környéke Evangélikus Egyházközségben
Szép, szép az ünnepnap, de több a hétköznap – tartja a régi mondás. Vitathatatlan ennek az igazsága, az újság hasábjain rendszerint mégis leginkább a gyülekezetek „piros betűs” napjainak eseményeivel találkozhat az olvasó, így – a lapkészítőkhöz hasonlóan – szinte csak az örömökben tud osztozni közelebbi-távolabbi hittestvéreivel. Hogy miként zajlik az élet a hétköznapokon, abba ritkán van módunk bepillantani. Ezért is volt számomra örömteli, hogy Szigethy Szilárd tabi lelkész és felesége, Kata meghívására egy kellemes augusztusi pénteken felkereshettem a Somogy megyei város anyagyülekezetét és a hozzá tartozó hat másik evangélikus közösséget. A kalauzolásban segítségemre volt Johann Endre felügyelő is.
A Somogyi-dombság festői tájain le-föl kanyarog az út, míg egyszer csak megpillantja az ember a táblát: „Köszöntjük önt városunkban!” A négyezer-kilencszáz fős városba, Tabra érkeztem, amely egyben a Kis-Koppány patak völgyének infrastrukturális, de mindenekelőtt oktatási központja, huszonöt település térségi „fővárosa”. Tabon települt le a Flextronics International Kft., amely nemcsak a városnak és vidékének, hanem a megyének is az egyik legnagyobb foglalkoztatója.
A Kossuth utcán haladva az 57-es házszám alatt két, takarosan rendbe tett épület sárgállik – az evangélikus parókiához és a gyülekezeti házhoz értem. A kovácsoltvas kapun bepillantva szinte hívogat a hatalmas gesztenyefák övezte utacska, amely a templomhoz, az itteniek 1800-as években épített lelki hajlékához vezet.
Az anyagyülekezet háza táján
A lelkész és a felügyelő remek idegenvezetőnek bizonyul, ahogy épületről épületre körbejárjuk az udvart. S miközben a szépülés, gyarapodás jeleit látom mindenhol, egy olyan gyülekezet képe is kirajzolódik előttem, amely nemcsak „állványimádó”, vagyis nemcsak a felújításokra koncentrál, hanem – a mindennapi küzdelmeket megvívva – a közösség építése is nagyon fontos számára. Ennek pedig egyik elengedhetetlen feltétele az, hogy a gyülekezet vezetősége jól tudjon és akarjon is együtt dolgozni.
Tabon ez hat éve így működik. 2003 nyarán került ugyanis Szigethy Szilárd lelkész a somogyi településre. És mivel a három évvel korábban esedékes általános tisztújítás a gyülekezetben elmaradt, az ősz során arra is sort kerítettek. Az új felügyelő az épp frissnyugdíjas, tehát tengernyi idővel rendelkező Johann Endre lett.
Első lépésként a parókiát újították fel, majd a vele szemben álló, az önkormányzattól akkor visszakapott volt iskolaépület és a két – kántori, illetve tanítói – lakás következett. Az 1948-ban államosított épületek eléggé lelakott állapotban kerültek vissza a gyülekezet tulajdonába. A felújítás során igyekeztek a helyiségek eredeti küllemét minél jobban visszaállítani, miközben a költségekre is odafigyeltek. A költséghatékonyság érdekében a felügyelő és a lelkész vállalkozókkal és építési anyagokat forgalmazó cégekkel tárgyalt, alkudott, időt és kilométereket nem sajnálva. Végeredményül – az e szervezői munka nélkül végzett felújítás költségeinek töredékéért – ízlésesen helyreállított, szükség esetén két helyiséggé alakítható új gyülekezeti termet kaptak. Azóta ez a közösség minden korosztálya számára – kicsinyektől az idősebbekig – fontos lelki otthon. Mivel a templomban nincs fűtés, télen az istentiszteleteket is itt tartják. Az épületben vizesblokkok és egy felszerelt konyha is található, minthogy gyakoriak a szeretetvendégségek is.
Két évvel ezelőtt újrafestették a templom homlokzatát – erre legutóbb huszonöt évvel ezelőtt volt módjuk. Két évig gyűjtöttek rá, és az összeget sikerült pályázati pénzekkel is kiegészíteni. A torony homlokzatát kaposvári alpinisták festették át, a két fa templomajtót pedig Kadlicskó Sándor presbiter készítette el adományként, az eredeti mintájára tölgyfából. Kicserélték a villámhárító egy szakaszát is, a munkát Paska Zoltán villanyszerelő – ugyancsak presbiter – szintén adományként végezte. A templomudvarba három kandeláber került, amelyek a járda megvilágítását szolgálják. Egyházmegyei támogatással a gyülekezeti munkatárs szolgálati lakásába bevezették a gáz-központifűtést. A korábbi gyülekezeti teremből galériát alakítottak ki, ahol Erényi Alajos alkotásai láthatók.
Szórványról szórványra
A tabi anyagyülekezethez egy leány- és öt fiókgyülekezet tartozik. Szigethy Szilárd autójában ülve végigjárhattam ezeket a falvakat is, miközben a lelkész csak mesélt és mesélt.
Első állomásunk Bábonymegyer volt. Az ittenieknek a közelmúltban az örömből és a bánatból is jócskán kijutott. Utóbbira az adott okot, hogy le kellett bontaniuk a hetvenes évek óta üresen álló parókiát. A ház állaga az idők folyamán annyira megromlott, hogy a hatóságok életveszélyessé nyilvánították, és felszólították a gyülekezetet, hogy tegyen lépeseket a megoldás érdekében. Hosszas vívódás után a presbitérium kénytelen volt a lebontás mellett dönteni.
Örömteli fejlemény volt viszont, hogy e munkálatokkal egy időben a templom nyolc padját villanyfűtéssel látták el, így a hívek télvíz idején a legnagyobb hidegben is a felfázás veszélye nélkül vehetnek részt az istentiszteleteken. Külső és belső munkálatokat is végeztek az Úr háza körül, a gyülekezetnek pedig nagy reménysége, hogy a Szentlélek újjáteremtő kegyelme idővel a faluban is megújulást hoz.
A hangzatos nevű Lulla elődje bizonyítottan már a 11. században is létezett, de a 19. századra szinte teljesen elnéptelenedett. A falu újkori története 1907-től datálódik. Az evangélikusok iskolát is alapítottak 1925-ben – ez mutatja a most már csak harminchat főből álló gyülekezet egykori méretét –, napjainkban is az épület egyik helyisége gyülekezeti teremként funkcionál. Ide hívogatja a harang a híveket kéthetente vasárnap. A történelem viharai nem kímélték e falut és lakóit sem – erőszakos ki- és betelepítések is zajlottak a múltban. Mára a község tulajdonában levő iskolát és a hozzá tartozó gazdasági épületet a település vezetősége szépen felújította, és a gyülekezeti terem mellett falumúzeumot, az egykori gazdasági épületből pedig vándorkiállításoknak helyet adó közösségi helyiséget alakított ki.
A szinte két utcából álló Torvajon a két éve kárpótlási pénzből felújított templom a falu büszkesége. Orgonája műemlék. Az egykor államosított evangélikus iskola ellenértékét a törvényi szabályozás értelmében csak a templom felújítására fordíthatták. Ezt kihasználva kívül-belül megújult az istenháza. A helybeliek azóta is emlegetik a 2007. október 14-ei hálaadó istentiszteletet – emlékezetük szerint ennyire zsúfolásig telt templomban még nem gyűltek össze.
A kistérség mai helyzete sajnos nem segíti a szórványban élők boldogulását, a másutt is jellemző problémák – elnéptelenedés, munkanélküliség – rányomják bélyegüket e településre és benne a lutheránus közösségre is.
Bedegkér fiókgyülekezetének hívei lelki értelemben hat szűk esztendőt hagytak maguk mögött néhány évvel ezelőtt: ennyi ideig nem volt sem istentisztelet, sem hitoktatás. Azóta azonban nemhogy rendszeressé váltak a lelki alkalmak, de konfirmációi ünnepen is többször összegyűlhettek a kériek. Sőt a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium padsoraiban is ül egy falubeli diák!
A legfiatalabb gyülekezet a hétből a somogymeggyesi, amelynek temploma is csak 1952-ben lett felszentelve. A faluból származott el Weisz Jenő lelkész. 1957-ben új otthonában, Angliában is csak a meggyesi kéttornyú templomot látta maga előtt hívogatóan… A lelkészt a 2007. évi falunapon köszöntötte szülőfaluja, és ez alkalommal volt Itthon vagyok otthon című verseskötetének bemutatója. (A könyvről hetilapunk 2007/7. számában írtunk. – A szerk.)
A dimbes-dombos Somogydöröcskén található a legkisebb létszámú, ugyanakkor a legnagyobb templommal bíró gyülekezet. A maroknyi evangélikus példaértékű kapcsolatban áll a falu vezetésével. Bár itt is drámaian megfogyatkoztak a hívek, az Úristen nem a létszámot nézi – felnőttkeresztelő és esküvő is gyarapította az utóbbi évek anyakönyvi bejegyzéseit.
Konfirmandusok fasora
Lulla felé haladva fiatal fasor szegélyezi az utat. A legöregebb fát is csak hat éve ültették el.
– Minden évben eljövünk ide a konfirmandusokkal, hogy elültessék a saját hársfájukat – meséli Szilárd, ahogy elhajtunk mellettük. – Az volt a reménységünk, hogy évek múlva a megerősödött, terebélyessé vált fák nemcsak tulajdonosaikat emlékeztetik majd az egyházhoz tartozásukra, de missziói szolgálatot is végeznek az arra járók között. Hiszen a fasortelepítésnek ez a módja nem mindennapi dolog, s ha a fák idekerülésének a mikéntjéről beszélünk, szólhatunk hitünkről, egyházunkról is… Azonban némelyik fácskát sajnos már most pótolnunk kellett, mert ezen a talajon, ha nem viselik gondjukat, könnyen kiszáradnak.
Számomra is nagy tanulságokkal jár ez a fasor – folytatja a lelkész –, és jól tükrözi az Isten ügyén való munkálkodás örömeit és bánatait, az emberi gyengeségeket és korlátokat is. Figyelmeztet, hogy ha nem figyelünk eléggé egymásra, ha nem hordozzuk kellő mértékben a másik terhét, akkor az emberi kapcsolatok is úgy elszáradhatnak, ahogy ezek a csemetefák. Márpedig mindennapjaink tele vannak emberi botlásokkal, tévedésekkel, hibákkal. Akarva-akaratlanul olyan sokszor megbántjuk egymást sebeket ejtve és kapva! Ennek következtében aztán emberek maradnak el az alkalmakról, szakadnak ki a gyülekezeti közösségből. A jövendőre csak akkor tekinthetünk reménységgel, ha a Szentlélek Isten hitet ébreszt, és elkötelezett emberekkel erősíti meg a nevében végzett munkát.
A jobb és bal kéz esete
Reményvesztett, gondoktól gyötört, a megélhetésért mindennapos küzdelmet folytató embereknek reményt és biztatást adni az egyik legnehezebb feladat. Márpedig Tabon és környékén a falvakat járva jócskán szembesülhet az ember a szomorú mai magyar valósággal. Az önhibájukon kívül – vagy esetleg épp saját hibájukból – szerény anyagi körülmények között élő, olykor az alapvető komfortot is nélkülözni kényszerülő családok gyermekeinek sokszor épp a lelkész és a gyülekezeti tagok kitartó szeretete és az ebből következő segítség jelenti az egyetlen esélyt a jövőre. És vannak helyzetek, amikor a „ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb” szabályt nem lehet maradéktalanul érvényesíteni, mert – hogy maradjunk ennél a képnél – a jobb kéz egyszer csak a lehetőségei végéhez ér… S kihez fordulhat a lelkész, ha egy-egy ilyen élethelyzetben lévő, tehetséges hittanosának szeretne anyagi alapot teremteni a – netán épp evangélikus iskolában való – továbbtanuláshoz? Amikor egyre többet hallhatunk evangélikus egyházunk készülő stratégiatervéről, érdemes lenne átgondolni, hogy az élő kövek egyházában tudunk-e, akarunk-e ilyen kérdésekkel is foglalkozni. Fontosnak tartjuk-e az ilyen jellegű missziói feladatot is felvállalni?
A szolidaritás törvénye és a szegény gyülekezetek
Ismeretes, hogy egyházunk zsinata elfogadta a szolidaritási alapról szóló – 2007. évi IV. – törvényt, a bevezetését pedig (tavaly novemberi ülésén) 2010 januárjára halasztotta. E törvény értelmében minden gyülekezet részarányosan, havi rendszerességgel köteles befizetni az egyház központi pénztárába bizonyos összeget, s ebből az alapból kívánja segíteni az egyház a lelkészeket – többek között – gyermekáldás és betegség esetén. Ugyanis a mostani rendszerben gyed és táppénz nem jár az érintetteknek.
– A segélyezés rendszerének reformja fontos lépés egyházunkban – mondja el véleményét a tabi lelkész –, de a megvalósítás nem minden gyülekezetben lesz problémamentes. Ha csak a mi gyülekezeteinket veszem alapul, a ránk eső rész befizetése azt fogja jelenteni, hogy rövid időn belül csődbe fogunk jutni. Mivel híveink anyagi lehetőségei így is igen szűkösek, a kötelező plusz összeg befizetésére az alapot nem tudom, hogyan tudják-tudjuk majd előteremteni. Így is igyekszünk minden forintot megfogni – például a csillagos égig szökő fűtési költségek csökkentése érdekében a parókián a gáztüzelés mellett újra építettünk vegyes tüzelésű cserépkályhákat. Bevallom, ebből a szempontból a presbitériumokkal együtt aggodalommal tekintek a jövő esztendő elé.
Heten együtt
Szórványokban természetes, hogy vasárnaponként a lelkész gyülekezetről gyülekezetre járva hirdeti Isten igéjét. Szinte ő az egyedüli kapocs a hívek között, akik esetleg életükben nem jártak még a másik faluközösség templomában. Szigethy Szilárd Tabra kerülésével egy új hagyomány alakult ki hat évvel ezelőtt: pünkösdhétfőn mindenki útra kel, és a hét gyülekezet egyikében a többiekkel közösen tölti az ünnepnapot. Évről évre másik gyülekezetet keresnek fel ilyenkor, így mára már „végiglátogatták” egymást. Nemcsak az istentisztelet, hanem a közös éneklés, a vidám játékok, vetélkedők és az együtt elköltött ebéd is a közösség építését szolgálja. A hét gyülekezet hívei most, hogy megismerték egymást, jogosan mondhatják, hogy egy egyházközséget alkotnak.
Boda Zsuzsa