Evangélikusok

Hozzászólás a cikkhez

Szép, szép az ün­nep­nap, de több a hét­köz­nap – tart­ja a ré­gi mon­dás. Vi­tat­ha­tat­lan en­nek az igaz­sá­ga, az új­ság ha­sáb­ja­in rend­sze­rint még­is leg­in­kább a gyü­le­ke­ze­tek „pi­ros be­tűs” nap­ja­i­nak ese­mé­nye­i­vel ta­lál­koz­hat az ol­va­só, így – a lap­ké­szí­tők­höz ha­son­ló­an – szin­te csak az örö­mök­ben tud osz­toz­ni kö­ze­leb­bi-tá­vo­lab­bi hit­test­vé­re­i­vel. Hogy mi­ként zaj­lik az élet a hét­köz­na­po­kon, ab­ba rit­kán van mó­dunk be­pil­lan­ta­ni. Ezért is volt szá­mom­ra öröm­te­li, hogy Szi­ge­thy Szi­lárd ta­bi lel­kész és fe­le­sé­ge, Ka­ta meg­hí­vá­sá­ra egy kel­le­mes au­gusz­tu­si pén­te­ken fel­ke­res­het­tem a So­mogy me­gyei vá­ros anya­gyü­le­ke­ze­tét és a hoz­zá tar­to­zó hat má­sik evan­gé­li­kus kö­zös­sé­get. A ka­la­u­zo­lás­ban se­gít­sé­gem­re volt Jo­hann End­re fel­ügye­lő is.

A So­mo­gyi-domb­ság fes­tői tá­ja­in le-föl ka­nya­rog az út, míg egy­szer csak meg­pil­lant­ja az em­ber a táb­lát: „Kö­szönt­jük önt vá­ro­sunk­ban!” A négy­ezer-ki­lenc­száz fős vá­ros­ba, Tab­­ra ér­kez­tem, amely egy­ben a Kis-Kop­pány pa­tak völ­gyé­nek inf­ra­struk­tu­rá­lis, de min­de­nek­előtt ok­ta­tá­si köz­pont­ja, hu­szon­öt te­le­pü­lés tér­sé­gi „fő­vá­ro­sa”. Ta­bon te­le­pült le a Flext­ro­nics In­ter­na­ti­o­nal Kft., amely nem­csak a vá­ros­nak és vi­dé­ké­nek, ha­nem a me­gyé­nek is az egyik leg­na­gyobb fog­lal­koz­ta­tó­ja.

A Kos­suth ut­cán ha­lad­va az 57-es ház­szám alatt két, ta­ka­ro­san rend­be tett épü­let sár­gál­lik – az evan­gé­li­kus pa­ró­ki­á­hoz és a gyü­le­ke­ze­ti ház­hoz ér­tem. A ko­vá­csolt­vas ka­pun be­pil­lant­va szin­te hí­vo­gat a ha­tal­mas gesz­te­nye­fák övez­te utacs­ka, amely a temp­lom­hoz, az it­te­ni­ek 1800-as évek­ben épí­tett lel­ki haj­lé­ká­hoz ve­zet.

Az anya­gyü­le­ke­zet há­za tá­ján

A lel­kész és a fel­ügye­lő re­mek ide­gen­ve­ze­tő­nek bi­zo­nyul, ahogy épü­let­ről épü­let­re kör­be­jár­juk az ud­vart. S mi­köz­ben a szé­pü­lés, gya­ra­po­dás je­le­it lá­tom min­den­hol, egy olyan gyü­le­ke­zet ké­pe is ki­raj­zo­ló­dik előt­tem, amely nem­csak „áll­vány­imá­dó”, vagy­is nem­csak a fel­újí­tá­sok­ra kon­cent­rál, ha­nem – a min­den­na­pi küz­del­me­ket meg­vív­va – a kö­zös­ség épí­té­se is na­gyon fon­tos szá­má­ra. En­nek pe­dig egyik el­en­ged­he­tet­len fel­té­te­le az, hogy a gyü­le­ke­zet ve­ze­tő­sé­ge jól tud­jon és akar­jon is együtt dol­goz­ni.

Ta­bon ez hat éve így mű­kö­dik. 2003 nya­rán ke­rült ugyan­is Szi­ge­thy Szi­lárd lel­kész a so­mo­gyi te­le­pü­lés­re. És mi­vel a há­rom év­vel ko­ráb­ban ese­dé­kes ál­ta­lá­nos tiszt­újí­tás a gyü­le­ke­zet­ben el­ma­radt, az ősz so­rán ar­ra is sort ke­rí­tet­tek. Az új fel­ügye­lő az épp friss­nyug­dí­jas, te­hát ten­ger­nyi idő­vel ren­del­ke­ző Jo­hann End­re lett.

El­ső lé­pés­ként a pa­ró­ki­át újí­tot­ták fel, majd a ve­le szem­ben ál­ló, az ön­kor­mány­zat­tól ak­kor vissza­ka­pott volt is­ko­la­épü­let és a két – kán­to­ri, il­let­ve ta­ní­tói – la­kás kö­vet­ke­zett. Az 1948-ban ál­la­mo­sí­tott épü­le­tek elég­gé le­la­kott ál­la­pot­ban ke­rül­tek vissza a gyü­le­ke­zet tu­laj­do­ná­ba. A fel­újí­tás so­rán igye­kez­tek a he­lyi­sé­gek ere­de­ti küllemét mi­nél job­ban vissza­ál­lí­ta­ni, mi­köz­ben a költ­sé­gek­re is oda­fi­gyel­tek. A költ­ség­ha­té­kony­ság ér­de­ké­ben a fel­ügye­lő és a lel­kész vál­lal­ko­zók­kal és épí­té­si anya­go­kat for­gal­ma­zó cé­gek­kel tár­gyalt, al­ku­dott, időt és ki­lo­mé­te­re­ket nem saj­nál­va. Vég­ered­mé­nyül – az e szer­ve­zői mun­ka nél­kül vég­zett fel­újí­tás költ­sé­ge­i­nek tö­re­dé­ké­ért – íz­lé­se­sen hely­re­ál­lí­tott, szük­ség ese­tén két he­lyi­ség­gé ala­kít­ha­tó új gyü­le­ke­ze­ti ter­met kap­tak. Az­óta ez a kö­zös­ség min­den kor­osz­tá­lya szá­má­ra – ki­csi­nyek­től az idő­seb­be­kig – fon­tos lel­ki ott­hon. Mi­vel a temp­lom­ban nincs fű­tés, té­len az is­ten­tisz­te­le­te­ket is itt tart­ják. Az épü­let­ben vi­zes­blok­kok és egy fel­sze­relt kony­ha is ta­lál­ha­tó, mint­hogy gya­ko­ri­ak a sze­re­tet­ven­dég­sé­gek is.

Két év­vel ez­előtt új­ra­fes­tet­ték a temp­lom hom­lok­za­tát – er­re leg­utóbb hu­szon­öt év­vel ez­előtt volt mód­juk. Két évig gyűj­töt­tek rá, és az össze­get si­ke­rült pá­lyá­za­ti pén­zek­kel is ki­egé­szí­te­ni. A to­rony hom­lok­za­tát ka­pos­vá­ri al­pi­nis­ták fes­tet­ték át, a két fa temp­lom­aj­tót pe­dig Kad­lics­kó Sán­dor pres­bi­ter ké­szí­tet­te el ado­mány­ként, az ere­de­ti min­tá­já­ra tölgy­fá­ból. Ki­cse­rél­ték a vil­lám­há­rí­tó egy sza­ka­szát is, a mun­kát Pas­ka Zol­tán vil­lany­sze­re­lő – ugyan­csak pres­bi­ter – szin­tén ado­mány­ként vé­gez­te. A temp­lom­ud­var­ba há­rom kan­de­lá­ber ke­rült, ame­lyek a jár­da meg­vi­lá­gí­tá­sát szol­gál­ják. Egy­ház­me­gyei tá­mo­ga­tás­sal a gyü­le­ke­ze­ti mun­ka­társ szol­gá­la­ti la­ká­sá­ba be­ve­zet­ték a gáz-köz­pon­ti­fű­tést. A ko­ráb­bi gyü­le­ke­ze­ti te­rem­ből ga­lé­ri­át ala­kí­tot­tak ki, ahol Eré­nyi Ala­jos al­ko­tá­sai lát­ha­tók.

Szór­vány­ról szór­vány­ra

A ta­bi anya­gyü­le­ke­zet­hez egy le­ány- és öt fi­ók­gyü­le­ke­zet tar­to­zik. Szi­ge­thy Szi­lárd au­tó­já­ban ül­ve vé­gig­jár­hat­tam eze­ket a fal­va­kat is, mi­köz­ben a lel­kész csak me­sélt és me­sélt.

El­ső ál­lo­má­sunk Bá­bony­me­gyer volt. Az it­te­ni­ek­nek a kö­zel­múlt­ban az öröm­ből és a bá­nat­ból is jócs­kán ki­ju­tott. Utób­bi­ra az adott okot, hogy le kel­lett bon­ta­ni­uk a het­ve­nes évek óta üre­sen ál­ló pa­ró­ki­át. A ház ál­la­ga az idők fo­lya­mán annyi­ra meg­rom­lott, hogy a ha­tó­sá­gok élet­ve­szé­lyes­sé nyil­vá­ní­tot­ták, és fel­szó­lí­tot­ták a gyü­le­ke­ze­tet, hogy te­gyen lé­pe­se­ket a meg­ol­dás ér­de­ké­ben. Hosszas ví­vó­dás után a pres­bi­té­ri­um kény­te­len volt a le­bon­tás mel­lett dön­te­ni.

Öröm­te­li fej­le­mény volt vi­szont, hogy e mun­ká­la­tok­kal egy idő­ben a temp­lom nyolc pad­ját vil­lany­fű­tés­sel lát­ták el, így a hí­vek tél­víz ide­jén a leg­na­gyobb hi­deg­ben is a fel­fá­zás ve­szé­lye nél­kül ve­het­nek részt az is­ten­tisz­te­le­te­ken. Kül­ső és bel­ső mun­ká­la­to­kat is vé­gez­tek az Úr há­za kö­rül, a gyü­le­ke­zet­nek pe­dig nagy re­mény­sé­ge, hogy a Szent­lé­lek új­já­te­rem­tő ke­gyel­me idő­vel a fa­lu­ban is meg­úju­lást hoz.

A hang­za­tos ne­vű Lul­la előd­je bi­zo­nyí­tot­tan már a 11. szá­zad­ban is lé­te­zett, de a 19. szá­zad­ra szin­te tel­je­sen el­nép­te­le­ne­dett. A fa­lu új­ko­ri tör­té­ne­te 1907-től da­tá­ló­dik. Az evan­gé­li­ku­sok is­ko­lát is ala­pí­tot­tak 1925-ben – ez mu­tat­ja a most már csak har­minc­hat fő­ből ál­ló gyü­le­ke­zet egy­ko­ri mé­re­tét –, nap­ja­ink­ban is az épü­let egyik he­lyi­sé­ge gyü­le­ke­ze­ti te­rem­ként funk­ci­o­nál. Ide hí­vo­gat­ja a ha­rang a hí­ve­ket két­he­ten­te va­sár­nap. A tör­té­ne­lem vi­ha­rai nem kí­mél­ték e fa­lut és la­kó­it sem – erő­sza­kos ki- és be­te­le­pí­té­sek is zaj­lot­tak a múlt­ban. Má­ra a köz­ség tu­laj­do­ná­ban le­vő is­ko­lát és a hozzá tar­to­zó gazdasági épületet a te­le­pü­lés ve­ze­tő­sé­ge szé­pen fel­újí­tot­ta, és a gyü­le­ke­ze­ti te­rem mel­lett fa­lu­mú­ze­u­mot, az egy­ko­ri gaz­da­sá­gi épü­let­ből pe­dig ván­dor­ki­ál­lí­tá­sok­nak he­lyet adó kö­zös­sé­gi he­lyi­sé­get ala­kí­tott ki.

A szin­te két ut­cá­ból ál­ló Tor­va­jon a két éve kár­pót­lá­si pénz­ből fel­újí­tott temp­lom a fa­lu büsz­ke­sé­ge. Or­go­ná­ja mű­em­lék. Az egy­kor ál­la­mo­sí­tott evan­gé­li­kus is­ko­la el­len­ér­té­két a tör­vé­nyi sza­bá­lyo­zás ér­tel­mé­ben csak a temp­lom fel­újí­tá­sá­ra for­dít­hat­ták. Ezt ki­hasz­nál­va kí­vül-be­lül meg­újult az is­ten­há­za. A hely­be­li­ek az­óta is em­le­ge­tik a 2007. ok­tó­ber 14-ei há­la­adó is­ten­tisz­te­le­tet – em­lé­ke­ze­tük sze­rint ennyi­re zsú­fo­lá­sig telt temp­lom­ban még nem gyűl­tek össze.

A kis­tér­ség mai hely­ze­te saj­nos nem se­gí­ti a szór­vány­ban élők bol­do­gu­lá­sát, a má­sutt is jel­lem­ző prob­lé­mák – el­nép­te­le­ne­dés, mun­ka­nél­kü­li­ség – rá­nyom­ják bé­lye­gü­ket e te­le­pü­lés­re és ben­ne a lu­the­rá­nus kö­zös­ség­re is.

Be­deg­kér fi­ók­gyü­le­ke­ze­té­nek hí­vei lel­ki ér­te­lem­ben hat szűk esz­ten­dőt hagy­tak ma­guk mö­gött né­hány év­vel ez­előtt: ennyi ide­ig nem volt sem is­ten­tisz­te­let, sem hit­ok­ta­tás. Az­óta azon­ban nem­hogy rend­sze­res­sé vál­tak a lel­ki al­kal­mak, de kon­fir­má­ci­ói ün­ne­pen is több­ször össze­gyűl­het­tek a ké­ri­ek. Sőt a Bony­há­di Pe­tő­fi Sán­dor Evan­gé­li­kus Gim­ná­zi­um pad­so­ra­i­ban is ül egy fa­lu­be­li di­ák!

A leg­fi­a­ta­labb gyü­le­ke­zet a hét­ből a so­mogy­meggye­si, amely­nek temp­lo­ma is csak 1952-ben lett fel­szen­tel­ve. A fa­lu­ból szár­ma­zott el Weisz Je­nő lel­kész. 1957-ben új ott­ho­ná­ban, Ang­li­á­ban is csak a meggye­si két­tor­nyú temp­lo­mot lát­ta ma­ga előtt hí­vo­ga­tó­an… A lel­készt a 2007. évi fa­lu­na­pon kö­szön­töt­te szü­lő­fa­lu­ja, és ez al­ka­lom­mal volt Itt­hon va­gyok ott­hon cí­mű ver­ses­kö­te­té­nek be­mu­ta­tó­ja. (A könyv­ről he­ti­la­punk 2007/7. szá­má­ban ír­tunk. – A szerk.)

A dim­bes-dom­bos So­mogy­dö­röcs­kén ta­lál­ha­tó a leg­ki­sebb lét­szá­mú, ugyan­ak­kor a leg­na­gyobb temp­lom­mal bí­ró gyü­le­ke­zet. A ma­rok­nyi evan­gé­li­kus pél­da­ér­té­kű kap­cso­lat­ban áll a fa­lu ve­ze­té­sé­vel. Bár itt is drá­ma­i­an meg­fo­gyat­koz­tak a hí­vek, az Úr­is­ten nem a lét­szá­mot né­zi – fel­nőtt­ke­resz­te­lő és es­kü­vő is gya­ra­pí­tot­ta az utób­bi évek anya­köny­vi be­jegy­zé­se­it.

Kon­fir­man­du­sok fa­so­ra

Lul­la fe­lé ha­lad­va fi­a­tal fa­sor sze­gé­lye­zi az utat. A leg­öre­gebb fát is csak hat éve ül­tet­ték el.

– Min­den év­ben el­jö­vünk ide a kon­fir­man­du­sok­kal, hogy el­ül­tes­sék a sa­ját hárs­fá­ju­kat – me­sé­li Szi­lárd, ahogy el­haj­tunk mel­let­tük. – Az volt a re­mény­sé­günk, hogy évek múl­va a meg­erő­sö­dött, te­re­bé­lyes­sé vált fák nem­csak tu­laj­do­no­sa­i­kat em­lé­kez­te­tik majd az egy­ház­hoz tar­to­zásuk­ra, de misszi­ói szol­gá­la­tot is vé­gez­nek az ar­ra já­rók kö­zött. Hi­szen a fa­sor­te­le­pí­tés­nek ez a mód­ja nem min­den­na­pi do­log, s ha a fák ide­ke­rü­lé­sé­nek a mi­ként­jé­ről be­szé­lünk, szól­ha­tunk hi­tünk­ről, egy­há­zunk­ról is… Azon­ban né­me­lyik fács­kát saj­nos már most pó­tol­nunk kel­lett, mert ezen a ta­la­jon, ha nem vi­se­lik gond­ju­kat, könnyen ki­szá­rad­nak.

Szá­mom­ra is nagy ta­nul­sá­gok­kal jár ez a fa­sor – foly­tat­ja a lel­kész –, és jól tük­rö­zi az Is­ten ügyén va­ló mun­kál­ko­dás örö­me­it és bá­na­ta­it, az em­be­ri gyen­ge­sé­ge­ket és kor­lá­to­kat is. Fi­gyel­mez­tet, hogy ha nem fi­gye­lünk elég­gé egy­más­ra, ha nem hor­doz­zuk kel­lő mér­ték­ben a má­sik ter­hét, ak­kor az em­be­ri kap­cso­la­tok is úgy el­szá­rad­hat­nak, ahogy ezek a cse­me­te­fák. Már­pe­dig min­den­nap­ja­ink te­le van­nak em­be­ri bot­lá­sok­kal, té­ve­dé­sek­kel, hi­bák­kal. Akar­va-aka­rat­la­nul olyan sok­szor meg­bánt­juk egy­mást se­be­ket ejt­ve és kap­va! En­nek kö­vet­kez­té­ben az­tán em­be­rek ma­rad­nak el az al­kal­mak­ról, sza­kad­nak ki a gyü­le­ke­ze­ti kö­zös­ség­ből. A jö­ven­dő­re csak ak­kor te­kint­he­tünk re­mény­ség­gel, ha a Szent­lé­lek Is­ten hi­tet éb­reszt, és el­kö­te­le­zett em­be­rek­kel erő­sí­ti meg a ne­vé­ben vég­zett mun­kát.

A jobb és bal kéz ese­te

Re­mény­vesz­tett, gon­dok­tól gyö­tört, a meg­él­he­té­sért min­den­na­pos küz­del­met foly­ta­tó em­be­rek­nek re­ményt és biz­ta­tást ad­ni az egyik leg­ne­he­zebb fel­adat. Már­pe­dig Ta­bon és kör­nyé­kén a fal­va­kat jár­va jócs­kán szem­be­sül­het az em­ber a szo­mo­rú mai ma­gyar va­ló­ság­gal. Az ön­hi­bá­ju­kon kí­vül – vagy eset­leg épp sa­ját hi­bá­juk­ból – sze­rény anya­gi kö­rül­mé­nyek kö­zött élő, oly­kor az alap­ve­tő kom­for­tot is nél­kü­löz­ni kény­sze­rü­lő csa­lá­dok gyer­me­ke­i­nek sok­szor épp a lel­kész és a gyü­le­ke­ze­ti ta­gok ki­tar­tó sze­re­te­te és az eb­ből kö­vet­ke­ző se­gít­ség je­len­ti az egyet­len esélyt a jö­vő­re. És van­nak hely­ze­tek, ami­kor a „ne tud­ja a bal ke­zed, mit tesz a jobb” sza­bályt nem le­het ma­ra­dék­ta­la­nul ér­vé­nye­sí­te­ni, mert – hogy ma­rad­junk en­nél a kép­nél – a jobb kéz egy­szer csak a le­he­tő­sé­gei vé­gé­hez ér… S ki­hez for­dul­hat a lel­kész, ha egy-egy ilyen élet­hely­zet­ben lé­vő, te­het­sé­ges hit­ta­no­sá­nak sze­ret­ne anya­gi ala­pot te­rem­te­ni a – ne­tán épp evan­gé­li­kus is­ko­lá­ban va­ló – to­vább­ta­nu­lás­hoz? Ami­kor egy­re töb­bet hall­ha­tunk evan­gé­li­kus egy­há­zunk ké­szü­lő stra­té­gia­ter­vé­ről, ér­de­mes len­ne át­gon­dol­ni, hogy az élő kö­vek egy­há­zá­ban tu­dunk-e, aka­runk-e ilyen kér­dé­sek­kel is fog­lal­koz­ni. Fon­tos­nak tart­juk-e az ilyen jel­le­gű misszi­ói fel­ada­tot is fel­vál­lal­ni?

A szo­li­da­ri­tás tör­vé­nye és a sze­gény gyü­le­ke­ze­tek

Is­me­re­tes, hogy egy­há­zunk zsi­na­ta el­fo­gad­ta a szo­li­da­ri­tá­si alap­ról szó­ló – 2007. évi IV. – tör­vényt, a be­ve­ze­té­sét pe­dig (ta­valy no­vem­be­ri ülé­sén) 2010 ja­nu­ár­já­ra ha­lasz­tot­ta. E tör­vény ér­tel­mé­ben min­den gyü­le­ke­zet rész­ará­nyo­san, ha­vi rend­sze­res­ség­gel kö­te­les be­fi­zet­ni az egy­ház köz­pon­ti pénz­tá­rá­ba bi­zo­nyos össze­get, s eb­ből az alap­ból kí­ván­ja se­gí­te­ni az egy­ház a lel­ké­sze­ket – töb­bek kö­zött – gyer­mek­ál­dás és be­teg­ség ese­tén. Ugyan­is a mos­ta­ni rend­szer­ben gyed és táp­pénz nem jár az érin­tet­tek­nek.

– A se­gé­lye­zés rend­sze­ré­nek re­form­ja fon­tos lé­pés egy­há­zunk­ban – mond­ja el vé­le­mé­nyét a ta­bi lel­kész –, de a meg­va­ló­sí­tás nem min­den gyü­le­ke­zet­ben lesz prob­lé­ma­men­tes. Ha csak a mi gyü­le­ke­ze­te­in­ket ve­szem ala­pul, a ránk eső rész be­fi­ze­té­se azt fog­ja je­len­te­ni, hogy rö­vid időn be­lül csőd­be fo­gunk jut­ni. Mi­vel hí­ve­ink anya­gi le­he­tő­sé­gei így is igen szű­kö­sek, a kö­te­le­ző plusz összeg be­fi­ze­té­sé­re az ala­pot nem tu­dom, ho­gyan tud­ják-tud­juk majd elő­te­rem­te­ni. Így is igyek­szünk min­den fo­rin­tot meg­fog­ni – pél­dá­ul a csil­la­gos égig szö­kő fű­té­si költ­sé­gek csök­ken­té­se ér­de­ké­ben a pa­ró­ki­án a gáz­tü­ze­lés mel­lett új­ra épí­tet­tünk ve­gyes tü­ze­lé­sű cse­rép­kály­há­kat. Be­val­lom, eb­ből a szem­pont­ból a pres­bi­té­ri­u­mok­kal együtt ag­go­da­lom­mal te­kin­tek a jö­vő esz­ten­dő elé.

He­ten együtt

Szór­vá­nyok­ban ter­mé­sze­tes, hogy va­sár­na­pon­ként a lel­kész gyü­le­ke­zet­ről gyü­le­ke­zet­re jár­va hir­de­ti Is­ten igé­jét. Szin­te ő az egye­dü­li ka­pocs a hí­vek kö­zött, akik esetleg éle­tük­ben nem jár­tak még a má­sik fa­lu­kö­zös­ség temp­lo­má­ban. Szi­ge­thy Szi­lárd Ta­b­ra ke­rü­lé­sé­vel egy új ha­gyo­mány ala­kult ki hat év­vel ez­előtt: pün­kösd­hét­főn min­den­ki út­ra kel, és a hét gyü­le­ke­zet egyi­ké­ben a töb­bi­ek­kel kö­zö­sen töl­ti az ün­nep­na­pot. Év­ről év­re má­sik gyü­le­ke­ze­tet ke­res­nek fel ilyen­kor, így má­ra már „vé­gig­lá­to­gat­ták” egy­mást. Nem­csak az is­ten­tisz­te­let, ha­nem a kö­zös ének­lés, a vi­dám já­té­kok, ve­tél­ke­dők és az együtt el­köl­tött ebéd is a kö­zös­ség épí­té­sét szol­gál­ja. A hét gyü­le­ke­zet hí­vei most, hogy meg­is­mer­ték egy­mást, jo­go­san mond­hat­ják, hogy egy egy­ház­köz­sé­get al­kot­nak.

Bo­da Zsu­zsa

::Nyomtatható változat::