Kultúrkörök

Szo­mo­rú? Sok a gond­ja? Leg­szí­ve­seb­ben el­fe­lej­te­ne min­dent és min­den­kit? Ak­kor ön­nek Vác­ra kell utaz­nia, hogy meg­néz­ze az áp­ri­lis 1-jén nyílt Mo­soly­tá­rat! Az or­szág egyet­len sza­tí­ra- és ka­ri­ka­tú­ragyűj­te­mé­nye ga­ran­tált ki­kap­cso­ló­dást és a bá­nat­fel­le­gek biz­tos el­ker­ge­té­sét je­len­ti. S hogy a de­rű­re jus­son egy kis kel­le­mes „bo­rú” is, egy fe­ke­tét is meg­ihat a mú­ze­um jú­li­us­ban nyílt ká­vé­zó­já­ban.

Vác tör­té­nel­mi le­ve­gőt árasz­tó, gir­be­gur­ba ut­cá­in vé­gig­sé­tál­va, az Esz­ter­há­zy ut­cai ma­gán­gyűj­te­mény aj­ta­ján be­lép­ve egy me­se­be­li Vác­ra ér­kez­he­tünk. A há­rom­ezer da­rab­ból ál­ló ki­ál­lí­tás na­gyobb ré­szét ugyan­is Saj­dik Fe­renc Mun­ká­csy-dí­jas gra­fi­kus­mű­vész al­ko­tá­sai te­szik ki, aki meg­fes­tet­te a vá­ros ut­cá­it, te­re­it, fon­tos tör­té­nel­mi és kul­túr­tör­té­ne­ti ese­mé­nye­it is.

Na de ho­gyan? Hát olyan „saj­di­ko­san”! A kék, pi­ros, fe­hér, sár­ga és ró­zsa­szín há­zak fö­lött nagy or­rú ma­da­rak röp­köd­nek – csak nem köz­tük van a fil­mek­ből jól is­mert Bat­man, az­az a de­ne­vér­em­ber is?! –, az ut­cá­kon vi­dám em­be­rek kí­nál­ják por­té­ká­ju­kat, te­re­fe­rél­nek, ha ép­pen nem es­kü­vői me­net­ben ara­szol­nak a temp­lom fe­lé, egy­más bo­rát kós­tol­gat­ják a sző­lő­he­gyen, vagy épp hor­gász-jó­sze­ren­csé­jük­re vár­nak a Du­na-par­ton. A ku­tyák jól­la­kot­tan tré­csel­nek, a lo­vak ló­gó or­ral bú­sul­nak, a ha­lak pe­dig vi­dá­man fi­cán­kol­nak a víz­ben – akár­csak a Pom Pom-me­sék­ben vagy a nagy ho-ho-hor­gász ka­land­ja­i­ban.

De hogy ko­mo­lyabb té­má­kat is em­lít­sünk, meg­te­kint­het­jük, ho­gyan fu­tott be Vác­ra az el­ső gőz­ha­jó, majd 1846-ban az el­ső vo­nat, ho­gyan te­kin­tet­te meg 1764 au­gusz­tu­sá­ban Má­ria Te­ré­zia a tisz­te­le­té­re emelt – és az or­szág­ban az­óta is egyet­len – di­a­dal­ívet, vagy pél­dá­ul ho­gyan tör­tént az omi­nó­zus eset Me­gye­ri egyet­len, sár­ga ka­bát­já­val és a tin­tá­val. Pe­tő­fi ugyan­is Vá­cott ír­ta meg A tin­tás­üveg cí­mű ver­sét, csak­úgy, mint – szü­lei vá­ci há­zá­ban – az Anyám tyúk­ját.

Papp Lász­ló csa­lá­di vál­lal­ko­zás­ként lét­re­ho­zott ma­gán­gyűj­te­mé­nyé­ben a mo­soly­ra vá­gyók meg­te­kint­he­tik az egy­ko­ri sza­ti­ri­kus he­ti­lap, a Lu­das Ma­tyi ne­ves ka­ri­ka­tu­ris­tá­i­nak al­ko­tá­sa­it is, mint pél­dá­ul a lap egy­ko­ri mű­vé­sze­ti ve­ze­tő­je­ként is is­mert Toncz Ti­bor gra­fi­ká­it. Na­gyobb kol­lek­ció lát­ha­tó Szal­ma Edit­nek a Jó­zsef At­ti­la Al­ta­tó­já­hoz ké­szí­tett me­se­raj­za­i­ból, Z. Ko­vács Jó­zsef kü­lö­nös mun­ká­i­ból, Ver­tel And­rea ke­rá­mia­ma­da­ra­i­ból és Tóth Er­nő lí­ra­i­an gro­teszk fest­mé­nye­i­ből, szob­ra­i­ból.

Bo­da Zsu­zsa