Élő víz

„Azt a pa­ran­cso­la­tot is kap­tuk tő­le, hogy aki sze­re­ti Is­tent, sze­res­se a test­vé­rét is.” (1Jn 4,21)

Szent­há­rom­ság ün­ne­pe után a 18. hé­ten az Út­mu­ta­tó reg­ge­li és he­ti igéi fel­szó­lí­ta­nak: Jár­junk el­hí­vá­sunk­hoz mél­tó sze­re­tet­ben! Ezt azért te­het­jük, mert Jé­zus­ban meg­je­lent kö­zöt­tünk Is­ten sze­mély­vá­lo­ga­tást nem is­me­rő sze­re­te­te; mi­ként ezt az aranyevan­gé­li­um (Jn 3,16) is hir­de­ti. „Nem az a sze­re­tet, ahogy mi sze­ret­jük Is­tent, ha­nem az, hogy ő sze­re­tett min­ket, és el­küld­te az ő Fi­át en­gesz­te­lé­sül a mi bű­ne­in­kért” (1Jn 4,10; LK). Jé­zus a tör­vény­ből a sze­re­tet e ket­tős pa­ran­csát tar­tot­ta a leg­fon­to­sabb­nak: „az Úr, a mi Is­te­nünk, egy Úr, és sze­resd az Urat, a te Is­te­ne­det (…) Sze­resd fe­le­ba­rá­to­dat, mint ma­ga­dat” (Mk 12,29–30.31) „Lát­juk, hogy mi­lyen messze va­gyunk még Krisz­tus e pa­ran­cso­la­tá­tól; mert ez azt je­len­ti, hogy fe­le­ba­rá­ta­in­kat annyi­ra kell sze­ret­nünk, hogy min­de­nünk­kel tu­laj­do­nuk­ká kell vál­nunk.” (Lu­ther) A kö­zöt­tünk je­len­ lé­vő Is­ten or­szá­gát Pál apos­tol sze­rint,„igaz­ság, bé­kes­ség és a Szent­lé­lek­ben va­ló öröm” jel­lem­zi; be­tel­je­sül ez ige (lásd Zsolt 85,11): „Sze­re­tet és hű­ség ta­lál­koz­nak, igaz­ság és bé­ke csó­kol­gat­ják egy­mást.” (GyLK 727,10) Ezért „azok­ra a dol­gok­ra tö­re­ked­jünk te­hát, ame­lyek a bé­kes­sé­get és egy­más épí­té­sét szol­gál­ják” (Róm 14,19)! Azért nem ír bő­ven a test­vé­ri sze­re­tet­ről, mert „ti­te­ket is az Is­ten ta­ní­tott az egy­más irán­ti sze­re­tet­re; és mert gya­ko­rol­já­tok is ezt min­den test­vér iránt (…) De ké­rünk ti­te­ket, test­vé­re­im, hogy egy­re in­kább gya­ra­pod­ja­tok eb­ben.” (1Thessz 4,9–10) Ti­mó­te­ust így óv­ja a ha­mis ta­ní­tók­tól: „A pa­rancs cél­ja pe­dig a tisz­ta szív­ből, jó lel­ki­is­me­ret­ből és kép­mu­ta­tás nél­kü­li hit­ből fa­ka­dó sze­re­tet.(…) Ez pe­dig a bol­dog Is­ten di­cső­sé­gé­ről szó­ló evan­gé­li­um.” (1Tim 1,5.11) Csak ezt hall­juk meg, s a ma is ter­je­dő po­gány val­lá­sok tév­ta­na­i­ra sü­ket a fü­lünk? A sze­re­tet min­den­nél drá­gább kincs! „Bi­zony, erős a sze­re­tet (…) Úgy lo­bog, mint a lo­bo­gó tűz, mint az Úr­nak láng­ja.” (Éne­kek 8,6) Mi tud­hat­juk: „Is­ten sze­re­tet, és aki a sze­re­tet­ben ma­rad, az Is­ten­ben ma­rad, és Is­ten is őben­ne.” (1Jn 4,16) A szol­gá­ló sze­re­tet már az ős­egy­ház­ban sza­ko­so­dott; az asz­ta­lok­nál va­ló szol­gá­lat szét­vált az ige- és ima­szol­gá­lat­tól. Ki­vá­lasz­tot­tak hét gö­rög ne­vű, hit­tel és Szent­lé­lek­kel tel­jes fér­fit; a kö­vet­kez­mény: „Az Is­ten igé­je pe­dig ter­jedt, és na­gyon meg­nö­ve­ke­dett a ta­nít­vá­nyok szá­ma Je­ru­zsá­lem­ben, sőt igen sok pap is en­ge­del­mes­ke­dett a hit­nek.” (Ap­Csel 6,7) Jé­zust a sze­re­tet, és nem a sze­gek tar­tot­ták meg a ke­reszt­fán, ahol go­nosz­te­vő sors­tár­sa­i­ért kö­nyör­gött: „Atyám, bo­csáss meg ne­kik, mert nem tud­ják, mit cse­lek­sze­nek!” (Lk 23,34; lásd Ézs 53,12b) Azért jött Jé­zus, hogy be­tölt­se a tör­vényt. A ta­nít­vá­nya­i­tól meg­kö­ve­telt több igaz­ság az is­ten- és em­ber­sze­re­tet ket­tős pa­ran­cso­la­tá­nak a gya­kor­la­ti meg­élé­sét je­len­ti. „Mert mon­dom nektek, ha a ti igaz­sá­go­tok messze fe­lül nem múl­ja az írás­tu­dó­két és fa­ri­ze­u­so­két, ak­kor sem­mi­kép­pen sem men­tek be a mennyek or­szá­gá­ba.” (Mt 5,20) „A sze­re­tet te­hát a tör­vény be­töl­té­se” (Róm 13,10), vall­ja Pál, és him­nu­szá­val együtt mi is: „Sze­re­tet, hit, re­mény, / Meg­ma­rad ez a há­rom; / S ezek közt leg­na­gyobb / Te vagy, ó, sze­re­tet!” (EÉ 442,8; lásd 1Kor 13,1–13)

Ga­rai And­rás