Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2009 - 44 - Reg­ge­li kö­zös imád­ság

Cantate

Zsol­tá­ros imád­sá­gok

Reg­ge­li kö­zös imád­ság

Mai cik­künk­ben to­vább foly­tat­juk a GyLK-ban ta­lál­ha­tó is­ten­tisz­te­le­ti ren­dek be­mu­ta­tá­sát. Majd két­ezer éve ala­kult ki, és az­óta is szi­lár­dan áll a ke­resz­tény­ség két nagy szer­tar­tás­cso­port­ja: a mi­se (va­sár­na­pi-ün­ne­pi fő­is­ten­tisz­te­let) és a zso­lozs­ma (min­den­na­pi kö­zös zsol­tá­ros imád­ság).

A zso­lozs­ma ősi rend­je a fo­lya­ma­tos imád­ság gon­do­la­tá­ra épül. A tár­sa­dal­mi mun­ka­meg­osz­tás­ban a szer­ze­te­sek fel­ada­ta volt, hogy há­rom­órán­ként a kö­zös­sé­gért imád­koz­za­nak. Bi­zo­nyos vál­toz­ta­tá­sok­kal, össze­vo­ná­sok­kal bár, de ez a rend­szer ma is él.

Gyü­le­ke­ze­ti kö­zös­ség­ben fő­leg a reg­ge­li és az es­ti ima­órát gya­ko­rol­ták – a 16–17. szá­za­di ma­gyar nyel­vű pro­tes­táns gra­du­á­lok anya­ga egy­ér­tel­mű­en ezt bi­zo­nyít­ja. A ké­sőb­bi év­szá­za­dok­ban vi­szont a min­den­na­pi is­ten­tisz­te­let mű­fa­ja – így a zso­lozs­ma is – hát­tér­be szo­rult. A 20. szá­za­di li­tur­gi­kai és ze­ne­tör­té­ne­ti ku­ta­tá­sok fel­is­me­ré­sei után ma új­ra fel­fe­dez­het­jük ma­gunk­nak ezt a for­mát.

Mi az ér­tel­me, lé­nye­ge en­nek az is­ten­tisz­te­let­nek? Mi­ben tud mást nyúj­ta­ni, mint a töb­bi szer­tar­tás?

Elő­for­dul­hat, hogy na­gyon ne­héz élet­hely­zet­be ke­rü­lünk. Fel­té­te­le­zem, hogy az ol­va­sók több­sé­ge is­me­ri a lel­ki­ál­la­po­tot: imád­koz­ni sze­ret­nék, de nem si­ke­rül; mint­ha ki­szá­radt vol­na a ben­sőm. Az el­ső re­ak­ció ilyen­kor a két­ség­be­esés vagy a kö­zöny. Mai öröm­hí­rem ez: ha nincs sa­ját sza­vunk, van hon­nan köl­csön­ven­ni! A Zsol­tá­rok köny­ve a zsi­dó­ság, majd a ke­resz­tény­ség imád­ság­gyűj­te­mé­nye. Ben­ne min­den élet­hely­ze­tet, lel­ki­ál­la­po­tot meg­ta­lál­ha­tunk, így sza­va­it ma­gun­ké­vá for­mál­hat­juk. A zsol­tá­ros is­ten­tisz­te­let má­sik nagy­sze­rű le­he­tő­sé­ge, hogy a min­den­na­pok zak­la­tott­sá­ga, ro­ha­ná­sa kö­ze­pet­te el­csen­de­sí­ti az em­ber­ben lé­vő zűr­za­vart, és se­gít a lé­nyeg­re kon­cent­rál­ni.

Bár ez az imád­ság­faj­ta ere­de­ti­leg kö­zös­sé­gi al­ka­lom, for­má­ja va­ló­já­ban igen ru­gal­mas, és csak né­hány per­cet vesz igény­be. Vé­gez­he­tő ma­gunk­ban vagy han­go­san, egye­dül vagy kö­zös­ség­ben, mond­va vagy éne­kel­ve, lel­késszel vagy lel­kész nél­kül, ige­hir­de­tés­sel vagy ige­ol­va­sás­sal.

Gyűj­te­mé­nyünk egy egy­sze­rűbb és egy dí­sze­sebb zsol­tá­ros is­ten­tisz­te­le­ti ren­det kö­zöl: a reg­ge­li kö­zös imád­sá­got (pri­ma – GyLK 646) és az es­ti kö­zös imád­sá­got (ve­spe­ra vagy komp­let­óri­um – GyLK 647).

Ma a pri­ma rend­jé­vel is­mer­ke­dünk meg, mely – né­hány szö­ve­gi vál­toz­ta­tás­sal – a nap fo­lya­mán bár­mi­kor hasz­nál­ha­tó. Az el­ső rész­ben a be­ve­ze­tő kö­nyör­gés (in­vo­ká­ció) és egy reg­ge­li him­nusz (több­nyi­re gyü­le­ke­ze­ti ének) után a zsol­tá­ro­zás kö­vet­ke­zik (en­nek rész­le­te­i­ről két hét múl­va ol­vas­hat­nak). A má­so­dik az igei rész. A zso­lozs­ma-is­ten­tisz­te­le­tek ere­de­ti for­má­juk­ban csak ige­ol­va­sást (ca­pi­tu­lum) tar­tal­maz­nak; evan­gé­li­kus ke­re­tek kö­zött le­he­tő­ség van ige­hir­de­tés­re is. Er­re fe­lel az – elő­éne­kes és gyü­le­ke­zet vá­la­szol­ga­tá­sá­ra épü­lő – respon­zó­ri­um (lásd a mel­lé­kelt kot­tát). Egy sor­pár (ver­zi­ku­lus) ve­zet át az imád­sá­gos rész­hez: a nap imád­sá­ga (kol­lek­ta), a ky­rie és a Mi­atyánk kap­cso­lód­nak egy­más­hoz; majd ál­dás­sal és be­ne­di­ca­musszal fe­je­ző­dik be a szer­tar­tás.

Eze­ken az is­ten­tisz­te­le­te­ken csak bib­li­ai, il­let­ve azon ala­pu­ló szö­ve­gek hang­za­nak el, me­lye­ket min­den ke­resz­tény fe­le­ke­zet ma­gá­é­nak vall­hat. A „ke­res­sük azt, ami össze­köt, ne azt, ami el­vá­laszt” el­vet ér­vé­nye­sít­ve ez a for­ma öku­me­ni­kus al­kal­mak ke­re­te­ként is ki­vá­ló­an mű­kö­dik, sok­kal in­kább, mint a fő­is­ten­tisz­te­let mű­fa­ja.

Ezt a ren­det olyan ese­tek­ben is hasz­nál­hat­juk, mi­kor – bár­mi­lyen ok­ból – nincs kö­zöt­tünk lel­kész. Vagy ha je­len van is, nem kell a min­den­áron va­ló pré­di­ká­lás kény­sze­rét érez­nie (mert le­gyünk őszin­ték, fenn­áll en­nek a ve­szé­lye).

A zso­lozs­ma-is­ten­tisz­te­le­tek iga­zi lé­nye­gé­hez va­ló el­ju­tás nem min­den­ki­nek egy­sze­rű. Aki hir­te­len jö­vő, „fel­do­bó” él­mény­re vá­gyik, könnyen csa­lód­hat. A kincs itt mé­lyeb­ben van, tü­re­lem és el­mé­lyült­ség kell hoz­zá, hogy fel­szín­re hoz­zuk. Leg­fon­to­sabb a nagy egész lel­kü­le­té­nek meg­ér­zé­se; ezt sem­mi­fé­le szó­be­li meg­győ­zés nem pó­tol­hat­ja.

Aki vál­lal­ja a fel­fe­de­ző utat, an­nak aján­lom ezt a nagy­sze­rű le­he­tő­sé­get! Nem a meg­lé­vő is­ten­tisz­te­le­tek he­lyett, ha­nem azok mel­lé.

Ecse­di Zsu­zsa