Élő víz

Zaj­ban, az egy­más­sal ver­sen­gő hí­rek és az ér­tel­met ká­bí­tó mé­dia hang­za­va­rá­ban dol­go­zunk. Mo­bil­te­le­fo­nok csen­gé­se jel­zi a be­jö­vő hí­vá­so­kat és üze­ne­te­ket. A szá­mí­tó­gé­pek hang­adás­sal ad­ják tud­tunk­ra az új e-mai­lek ér­ke­zé­sét. Mp3 le­ját­szók és iPo­dok játsszák ked­venc me­ló­di­á­in­kat. A te­le­ví­zi­ó­ból és a rá­di­ó­ból nem­csak zene har­sog, de sza­ka­dat­lan szó­ára­dat is. Az em­be­ri­ség tör­té­nel­me so­rán még so­ha nem be­szél­tek ilyen so­kat a ke­vés­ről.

Ab­ban a cso­port­ban, ahol üz­le­ti kom­mu­ni­ká­ci­ót ta­ní­tot­tam, ar­ról be­szél­get­tünk, mi­lyen kü­lön­bö­ző za­jok aka­dá­lyoz­zák a ha­tá­sos kom­mu­ni­ká­ci­ót az egyé­ni, il­let­ve cso­por­tos be­szél­ge­té­sek köz­ben. Szi­ré­nák hang­ja, a for­ga­lom és az épít­ke­zé­sek za­ja te­rel­he­ti el a fi­gyel­mün­ket. Még egy nyi­kor­gó szék is meg­za­var­hat­ja a sza­vak és gon­do­la­tok fo­lya­mát a tár­gya­ló­ban.

Van­nak azon­ban más­faj­ta „za­jok” is, me­lyek ne­ga­tív mó­don hat­nak mun­ka­vég­zé­sünk­re. Fé­lel­mek és ag­go­dal­mak pró­bál­ják el­fog­lal­ni más gon­do­la­tok he­lyét. A stressz, a mun­ka ál­tal ránk ne­he­ze­dő nyo­más el­ho­má­lyo­sít­hat­ja az újí­tó gon­dol­ko­dást. A fél­té­keny­ség, ha­rag, ke­se­rű­ség és irigy­ség olyan „han­go­kat” te­remt ben­nünk, me­lyek gá­tol­ják, hogy a tő­lünk tel­he­tő leg­job­bat gon­dol­juk ki és va­ló­sít­suk meg.

Bár időn­ként úgy érez­zük, el­áraszt ben­nün­ket a kül­ső és bel­ső lár­ma, ugyan­ak­kor hoz­zá is szok­tunk. Egy csen­des szo­bá­ba lép­ve az a kí­sér­té­sünk, hogy ta­lál­junk va­la­mit – bár­mit, ami el­űz­he­ti a csen­det. Bár a zaj za­va­ró, de már ré­gen el­fe­lej­tet­tük ér­té­kel­ni az éle­tet za­jok nél­kül. A csend és a nyu­ga­lom már nem olyan élet­mi­nő­ség, amely­re vá­gya­ko­zunk.

Ez saj­ná­la­tos do­log, ugyan­is a nyu­ga­lom­ban, a csend­ben le­he­tünk a leg­kre­a­tí­vab­bak. A gon­do­la­tok ilyen­kor szü­let­het­nek meg, ér­het­nek, for­má­lód­hat­nak, egye­sül­het­nek. Ilyen­kor vá­laszt­hat­juk szét a fon­to­sat és a lé­nyeg­te­lent, kü­lö­nít­het­jük el a ne­mes dol­go­kat a föl­di­ek­től. A Bib­lia be­szél olyan ér­ték­ről, ame­lyet a min­ket kö­rül­ve­vő lár­má­tól va­ló tu­da­tos fél­re­vo­nu­lás­ban él­he­tünk meg, ami­kor le­he­tő­sé­günk van gon­dol­kod­ni, el­mé­lyül­ni, el­mél­ked­ni, és fel­tölt­het­jük lel­ki-szel­le­mi tá­ra­in­kat.

Ki­ke­rül­ve a zaj­ból ké­pe­sek le­szünk át­gon­dol­ni a fon­tos­sá­gi sor­ren­det. Mi cél­ból va­gyunk itt? Mi­ért tesszük azt, amit te­szünk? Ezek iga­zán őszin­te kér­dé­sek, me­lyek bel­ső mo­ti­vá­ci­ón­kat vizs­gál­va me­rül­nek fel; de a min­den­na­pok zűr­za­va­rá­ban rit­kán gon­dol­juk át és vá­la­szol­juk meg őket he­lye­sen. „Csen­de­sed­je­tek el, és tud­já­tok meg, hogy én va­gyok az Is­ten!” (Zsolt 46,11)

A za­jok ke­rü­lé­se le­he­tő­sé­get te­remt az is­te­ni böl­cses­ség be­fo­ga­dá­sá­ra. Ami­kor út­mu­ta­tást vagy meg­ol­dást ke­re­sünk ne­héz prob­lé­mák­ra, nincs jobb for­rá­sa a leg­szük­sé­ge­sebb böl­cses­ség­nek, mint Is­ten. „Légy csend­ben, és várj az Úr­ra! Re­mény­kedj az Úr­ban, ma­radj az ő út­ján!” (Zsolt 37,7.34)

A csend­ben el­mél­ked­he­tünk azon, mi is ve­zet el a si­ker­hez. A ter­ve­ző Mes­ter, Is­ten meg­al­kot­ta az élet és a mun­ka alap­el­ve­it, me­lyek év­szá­za­do­kon át bi­zo­nyí­tot­ták lét­jo­go­sult­sá­gu­kat. Új­ra és új­ra át kell gon­do­lunk eze­ket! „Ne hagyd ab­ba en­nek a tör­vény­könyv­nek az ol­va­sá­sát, ha­nem ta­nul­má­nyozd éj­jel-nap­pal, őrizd meg, és tartsd meg mind­azt, ami eb­ben meg van ír­va. Ak­kor si­ker­rel jársz uta­don és bol­do­gulsz.” (Józs 1,8)

Ki­ke­rül­ve a zaj­ból át­gon­dol­hat­juk, meg­szi­lár­dít­hat­juk ki­ala­kí­tott ál­lás­pon­tun­kat. Va­ló­szí­nű­leg sok fel­ső ve­ze­tőt óvott vol­na meg eti­kát­lan és bot­rá­nyos dön­té­sek­től, ha időt sza­kí­tot­tak vol­na a fél­re­vo­nu­lás­hoz, és át­gon­dol­ták vol­na cse­le­ke­de­te­ik ha­tá­sa­it, mér­le­gel­ték vol­na dön­té­se­ik kö­vet­kez­mé­nye­it. „Vir­rassza­tok, és imád­koz­za­tok, hogy kí­sér­tés­be ne es­se­tek: a lé­lek ugyan kész, de a test erő­te­len.” (Mt 26,41)

Ro­bert J. Ta­masy (For­rás: Mon­day Man­na)