Élő víz

A ve­jem­mel nem­rég olyan há­zi­mun­ká­ban vet­tünk részt, mely bár egy­sze­rű­nek tűnt, a va­ló­ság­ban még­is sok­kal ne­he­zebb lett vol­na, ha nem együtt csi­nál­juk. Da­vid, aki­nek ki­tű­nő ér­zé­ke van a gé­pek­hez, va­ló­szí­nű­leg egye­dül is meg­bir­kó­zott vol­na a fel­adat­tal, az én se­gít­sé­gem­mel azon­ban min­den sok­kal gyor­sab­ban ment. Én, mint tech­ni­kai an­ti­ta­len­tum, re­mény­te­le­nül el­ve­szett let­tem vol­na az ő meg­lá­tá­sai és uta­sí­tá­sai nél­kül.

Szak­mai mun­kám so­rán ez az alap­igaz­ság új­ból és új­ból be­bi­zo­nyo­so­dott. Hír­lap­szer­kesz­tő­ként én irá­nyí­tot­tam a hí­rek össze­gyűj­té­sét, össze­ál­lí­tá­sát és szer­kesz­té­sét, míg má­sok az il­luszt­rá­ci­ó­kért, a rek­lá­mo­kért, a lap kül­le­mé­ért, a nyom­dai mun­ká­kért, a ter­jesz­té­sért és a pénz­ügye­kért vol­tak fe­le­lő­sek.

Ma­ga­zin­szer­kesz­tő­ként az én vál­la­mon volt min­den fel­adat, én fe­lel­tem a ki­ad­vány tel­jes tar­tal­má­ért, emel­lett né­hány cikk meg­írá­sát is el­vál­lal­tam. Raj­tam kí­vül még so­kan dol­goz­tak az írott anya­gok, a fény­ké­pek össze­ál­lí­tá­sán és az il­luszt­rá­ci­ók el­ké­szí­té­sén, me­lyek­ből egy kü­lön ter­ve­ző csa­pat va­rá­zsolt von­zó egy­ve­le­get. Az ad­mi­niszt­rá­ci­ót kéz­ben tar­tó tit­ká­rom fi­gyelt a fon­tos rész­le­tek­re, majd vé­gül a nyom­da le­helt éle­tet nyers­anya­ga­ink­ba, így szü­le­tett meg egy újabb ké­pes ma­ga­zin. Szám­ta­lan­szor, ahogy a nyom­dá­ból ki­ke­rü­lő el­ső pél­dányt szem­ügy­re vet­tem, meg kel­lett ál­la­pí­ta­nom, mennyi­re igaz, hogy „az egész min­dig több, mint a rész­le­tek összes­sé­ge”.

Ha be­le­gon­do­lunk, ez szin­te mind­annyi­unk mun­ka­he­lyé­re igaz. Fe­le­lő­sek va­gyunk va­la­mely te­rü­le­tért, raj­tunk kí­vül azon­ban – így vagy úgy – so­kan má­sok is hoz­zá­já­rul­nak a kí­vánt vég­ered­mény­hez. A Bib­lia ezt az aláb­bi egy­sze­rű mó­don fo­gal­maz­za meg: „Job­ban bol­do­gul ket­tő, mint egy: fá­ra­do­zá­suk­nak szép ered­mé­nye van. Mert ha el­es­nek, az egyik föl­eme­li a tár­sát. De jaj az egye­dül­ál­ló­nak, mert ha el­esik, nem eme­li föl sen­ki. (…) Ha az egyi­ket meg­tá­mad­ják, ket­ten áll­nak el­lent. A hár­mas fo­nál nem sza­kad el egy­ha­mar.” (Préd 4,9–12)

A me­nedzs­ment­ben ezt a je­len­sé­get szi­ner­gi­á­nak hív­ják. Ez ma­gá­ban fog­lal­ja a az együtt dol­go­zók egy­mást ki­egé­szí­tő erős­sé­ge­it, az egye­di erős­sé­gek, ké­pes­sé­gek és ta­pasz­ta­la­tok kom­bi­ná­lá­sát a köz­ér­dek vagy egy adott cél ér­de­ké­ben. Az üz­le­ti, szak­mai vi­lág túl gyak­ran csak a sztá­rok­ra fi­gyel – olyan egyé­nek­re, akik tel­je­sít­mé­nyük­kel ma­ga­san a töb­bi­ek fö­lé emel­ked­nek. Pe­dig még a leg­te­het­sé­ge­sebb em­be­rek­nek is sok­fé­le ad­mi­niszt­ra­tív, iro­dai és lo­gisz­ti­kai se­gít­ség­re van szük­sé­gük.

A to­váb­bi­ak­ban ve­gyük sorra a csa­pat­mun­ka elő­nye­it a Bib­lia tük­ré­ben!

Fo­lya­ma­to­san csi­szol­juk egy­mást. Ha­son­ló­an a kö­szö­rű­kö­vön élezett kés­hez, mi is csi­szo­ló­dunk a kö­zös mun­kák so­rán, még ha ez súr­ló­dá­sok­kal és konf­lik­tu­sok­kal jár is együtt. „Vas­sal for­mál­ják a va­sat, és egyik em­ber for­mál­ja a má­si­kat.” (Péld 27,17)

Osszuk meg a ter­he­ket egy­más­sal. El­szi­ge­tel­ten dol­goz­va fel­ada­ta­ink vagy fe­le­lős­sé­ge­ink ki­bír­ha­tat­lan­nak tűn­het­nek, míg má­sok­kal együtt ter­he­ink könnyeb­bül­nek és ke­zel­he­tő­vé vál­nak. „Egy­más ter­hét hor­doz­zá­tok: így tölt­sé­tek be a Krisz­tus tör­vé­nyét.” (Gal 6,2).

Buz­dít­suk egy­mást. A csa­pat­mun­ká­nak nagy­sze­rű ér­zel­mi és lé­lek­ta­ni ér­té­kei – úgy­mint baj­tár­si­as­ság és kol­le­gi­a­li­tás –, va­la­mint fi­zi­kai elő­nyei van­nak. „Ügyel­jünk ar­ra, hogy egy­mást köl­csö­nö­sen sze­re­tet­re és jó cse­le­ke­det­re buz­dít­suk. Sa­ját gyü­le­ke­ze­tün­ket ne hagy­juk el, ahogy egye­sek szok­ták, ha­nem bá­to­rít­suk egy­mást…” (Zsid 10,24–25)

Te­kint­sünk ugyan­ab­ba az irány­ba. Ide­á­lis eset­ben olyan em­be­rek­kel kel­le­ne együtt dol­goz­nunk, akik egy­aránt oszt­ják kül­de­té­sün­ket, cél­ja­in­kat és ér­té­ke­in­ket. „Ne le­gye­tek a hi­tet­le­nek­kel fe­le­más igá­ban, mert mi kö­ze egy­más­hoz az igaz­ság­nak és a go­nosz­ság­nak, vagy mi kö­ze van a vi­lá­gos­ság­nak a sö­tét­ség­hez?” (2Kor 6,14)

Ro­bert J. Ta­masy (For­rás: Mon­day Man­na)