Egyházunk egy-két hete

Há­la­adó is­ten­tisz­te­let ke­re­té­ben em­lé­kez­tek a gyü­le­ke­ze­tet több mint két­száz­öt­ven éve ala­pí­tó őse­ik­re feb­ru­ár 7-én, hat­va­nad va­sár­nap­ján a nyír­egy­há­zi evan­gé­li­ku­sok. Bár az el­ső be­te­le­pí­tett csa­lá­dok nél­kül ma nem len­ne Nyír­egy­há­za a Ma­gyar­or­szá­gi Evan­gé­li­kus Egy­ház egyik leg­na­gyobb gyü­le­ke­ze­te, a kö­szö­net Is­ten fe­lé mind­azo­kért a ge­ne­rá­ci­ó­kért is el­hang­zott, ame­lyek az el­múlt év­szá­za­dok­ban ápol­ták ha­gyo­má­nya­i­kat, és mind­vé­gig hit­kö­zös­ség­ben ma­rad­tak.

Ma már alig-alig be­szé­lik pá­ran őse­ik nyel­vét, a múlt irán­ti tisz­te­let még­is ar­ra ösz­tö­nöz­te a he­lyi­e­ket, hogy szlo­vá­kul is el­han­goz­zék a li­tur­gia egy-egy ele­me: a lek­ció, az imád­ság, az „Erős vár a mi Is­te­nünk…” kez­de­tű éne­künk né­hány ver­se és az út­ra bo­csá­tó ál­dás. A szol­gá­lat­ban Gu­lá­csi­né Fa­bu­lya Hil­da, az evan­gé­li­kus Or­szá­gos Szlo­vák Lel­ké­szi Szol­gá­lat lel­ké­sze se­gí­tett Ko­vács Lász­ló At­ti­lá­nak, a kör­zet lel­ké­szé­nek.

A Nyír­egy­há­zi Evan­gé­li­kus Ál­ta­lá­nos Is­ko­la és Óvo­da di­ák­jai szlo­vák nyel­vű mű­sor­ral ké­szül­tek, mely­ben éne­kek, ver­sek és a tir­pá­kok éle­té­t felidéző sze­mel­vé­nyek han­goz­tak el. Az in­téz­mény­ben a szlo­vák nyelv ok­ta­tá­sa Mi­ra Strači­no­vá nyel­vi lek­tor se­gít­sé­gé­vel fa­kul­ta­tív ke­re­te­ken be­lül, a ha­gyo­mány őr­zé­sé­nek je­gyé­ben, kis cso­por­tok­ban zaj­lik.

A kör­zet fel­ügye­lő­je, Endre­ffy Il­di­kó – aki­nek édes­ap­ja, Endre­ffy Zol­tán a gyü­le­ke­zet haj­da­ni lel­ké­sze volt – utalt ar­ra, hogy az al­ka­lom nem csu­pán egy­sze­ri is­ten­tisz­te­let, ha­nem egy több mint öt­ven éve meg­sza­kadt ha­gyo­mány fel­ele­ve­ní­té­se. Ben­czúr Lász­ló ke­rü­le­ti fel­ügye­lő kö­szön­tő­jé­ben el­mond­ta, hogy az ő ősei is szar­va­si­ak, és csa­lád­já­nak egy ré­sze on­nan jött Nyír­egy­há­zá­ra. Biz­tat­ta a je­len­lé­vő­ket a ha­gyo­mány lel­kes és sze­re­tet­ben meg­va­ló­su­ló őr­zé­sé­re és ápo­lá­sá­ra.

Fa­bi­ny Ta­más püs­pök igei szol­gá­la­tá­ban – Zsid 4,12–13 alap­ján – a be­szé­lő Is­ten élő és ha­tó igé­jé­ről mint két­élű kard­ról be­szélt. Az ige tör­té­nés és cse­lek­vés, mely Jé­zus Krisz­tus­ban je­lent meg kö­zöt­tünk – ahol pe­dig ő meg­je­le­nik, ott iga­zi vi­gasz­ta­ló­dást kap a ben­ne bí­zó. Az ige és a nyelv szo­ro­san össze­fo­nód­ik, a több­nyel­vű­ség pe­dig csak gaz­da­go­dást és még mé­lyebb is­me­re­tet je­lent­het an­nak, aki a Szent­írást ily mó­don ta­nul­má­nyoz­za. Így vál­hat elő­de­ink nyel­vé­nek ta­nu­lá­sa nem­csak egy szép gesz­tus­sá, ha­nem sa­ját ge­ne­rá­ci­ónk és kö­zös­sé­ge­ink meg­aján­dé­ko­zá­sá­vá is.

A ha­gyo­mány őr­zé­sé­nek ap­ró je­le­ként a sze­re­tet­ven­dég­sé­get elő­ké­szí­tő asszo­nyok iga­zi tir­pák cse­me­gé­nek szá­mí­tó lap­csán­kát sü­töt­tek – szám sze­rint több mint há­rom­szá­zat.

Re­mény­ség sze­rint a leg­kö­ze­leb­bi két­nyel­vű is­ten­tisz­te­le­ten is ha­son­ló­an so­kan gyűl­nek össze, és töb­ben ének­lik majd szlo­vá­kul, ke­zük­ben a pad­lás­ról vagy egy hát­só polc­ról elő­ke­rült Tra­nos­ci­us-éne­kes­könyv­vel: Hrad pre­pev­nỳe Pán Boh ná¨! ­– Erős vár a mi Is­te­nünk!

Hor­váth-He­gyi Áron