Élő víz

Ép­pen egy lel­ki­pász­tor akar­ta bi­zo­nyí­ta­ni hall­ga­tó­sá­ga előtt Is­ten irán­ti el­kö­te­le­zett­sé­gét és hí­vő­sé­gét az­zal, hogy el­mond­ta: gyü­le­ke­ze­ti el­fog­lalt­sá­ga mi­att nem ta­lált nap­tá­rá­ban idő­pon­tot nagy­fia szü­le­tés­nap­ját meg­ün­ne­pel­ni. Ek­kor lá­to­ga­tunk, ek­kor bib­lia­óra van, ak­kor meg há­zas­sá­gi év­for­du­ló. A fiú ta­lán nem is pró­bál­ko­zott to­vább.

Nem tap­sol­tuk meg a bi­zony­ság­té­telt, mert ta­lán mind­annyi­an érez­tük, hogy va­la­mi itt nem stim­mel. Ki­csit a bi­zony­ta­lan­ság lát­szott az ar­co­kon, hogy most mi van. Meg hát az van a köz­tu­dat­ban, hogy „a szol­gá­lat az el­ső”. S ezt úgy ti­tok­ban el is vár­juk egy­más­tól, szol­gá­lat­te­vők­től, lel­ki­pász­tor­tól és ne­jé­től. Meg azt a lo­vat üt­jük, ame­lyik egyéb­ként is jól vég­zi a dol­gát. Tény­leg a szol­gá­lat az el­ső? Ki mond­ta? Nem eset­leg a tel­je­sít­mény­ori­en­tált be­ál­lí­tott­sá­gunk, sé­rü­lé­sünk és az a vi­lá­gi szlo­gen, hogy nem érsz sem­mit, ha nem tel­je­sí­tesz?

Még töb­bet, még töb­bet. Az nem prob­lé­ma, hogy ez nem Is­ten aka­ra­ta és nem bib­li­kus? Az sem döb­bent rá a hi­bá­ra, hogy a nagy „át­adott­ság” el­le­né­re vagy ép­pen ezért a fent em­lí­tett­nek egyik gyer­me­ke sem jár – tu­do­má­som sze­rint – az Úr út­ján? Hogy le­het az em­ber­nek így nyu­godt ál­ma? Nem ér­ték­za­var ez? A pri­o­ri­tá­sok el­to­ló­dá­sa? Az biz­tos, hogy a Bib­li­át ta­nul­má­nyoz­va Is­ten azt sze­ret­né, ha ő len­ne az el­ső az éle­tünk­ben. Ezt a he­lyet nem ad­ja át sen­ki­nek. Biz­to­san nem té­ved sen­ki, aki Is­tent, Krisz­tust en­ge­di éle­te kö­zép­pont­já­ba, és ez­zel a hit­tel, fel­fo­gás­sal, gya­kor­lat­tal él.

Hol a csa­lád he­lye?

Ha há­za­sok va­gyunk, ak­kor tár­sunk van so­ron az ér­ték­sor­rend­ben. A fér­jem, fe­le­sé­gem. Örö­kös­tár­sam. Akit Is­ten után a má­so­dik he­lyen kell leg­job­ban sze­ret­nem, dé­del­get­nem, ér­té­kel­nem. Nem to­la­kod­hat per­sze Is­ten he­lyé­re, mert ak­kor bál­vány­imá­dó len­nék. Ki is jön utá­nam? Hát, ha van, a gyer­me­künk, gyer­me­ke­ink. Egy lel­kész­nek min­den­ki­re volt ide­je. Te­le­fo­nált, tár­gyalt, lá­to­ga­tott, fo­ga­dott stb. Hogy a csa­lád­já­ra és fe­le­sé­gé­re is jus­son ide­je, az asszo­nyá­nak az az öt­le­te tá­madt, hogy te­le­fon­fül­ké­ből hív­ják fel a „lel­kész urat”, hát­ha fo­gad­ja őket is, és be tud szá­muk­ra is üte­mez­ni időt. Leg­alább va­la­mennyit he­ten­te. Ha jól em­lék­szem, ez ha­tott az el­fog­lalt apá­ra.

Mert ki sze­res­se és ne­vel­je a gyer­me­ke­in­ket? A böl­cső­de? Óvo­da? Is­ko­la? Gyer­mek­bib­lia­kör és ifi­mun­kás? Vagy csak a fe­le­ség? Eset­leg a rend­őr vagy bör­tön­őr? Nem. Ez leg­in­kább apai fe­le­lős­ség, leg­alább­is az Ige sze­rint. Mit ér az éle­tünk, hi­va­tá­sunk, ha itt na­gyot mu­lasz­tunk, bu­kunk? Mi­előtt a hi­va­tá­sunk­kal el kel­le­ne szá­mol­nunk, el kell szá­mol­nunk a csa­lá­dunk­kal.

Jó­vá le­het ten­ni a mu­lasz­tást? Ne­he­zen. Igen, jól ol­va­sod, a har­ma­dik he­lyen jön sze­rin­tem a hi­va­tá­sunk­nak az a ré­sze, amely nem a csa­lád. El­hí­va­tás sze­rin­ti misszió­mun­ka és egyéb te­vé­keny­ség. Igen­is pri­o­ri­tá­so­kat kell ál­lí­ta­nunk. Az­tán még jön­nie kell hob­bi­nak meg sza­bad idő­nek. Dön­té­se­ket kell hoz­nunk. Kü­lönb­sé­get kell ten­nünk sür­gős és fon­tos kö­zött. Szük­ség van böl­cses­ség­re, sze­re­tet­re és bá­tor­ság­ra, ne­met mon­dás­ra is. Ak­kor is, ha va­la­ki ezt nem ér­ti. Majd meg­ér­ti ta­lán. Struk­tú­rát, is­ten­tisz­te­le­ti be­osz­tást, misszi­ós stra­té­gi­át is vál­toz­tat­ni kell azért, hogy rend­ben le­gye­nek a sor­ren­dek.

Ha be­le­be­teg­szünk is?

Mit ér a misszi­ónk, és mi­fé­le ered­mény az, ha meg­be­teg­szik a hí­vő csa­lád pri­o­ri­tá­si prob­lé­ma mi­att? Sem­mit. Is­ten or­szá­ga, a gyü­le­ke­zet ak­kor von­zó és erős, ha nem túl sok egye­dül­ál­ló­ból (per­sze be­lő­lük is), fe­le­más igá­ban élők­ből, ne­tán el­vál­tak­ból és az ör­dög ál­tal szét­rom­bolt csa­lá­dok­ból áll, ha­nem ép­pen az el­len­ke­ző­jé­ből. Krisz­tus-köz­pon­tú ház­né­pek­ből (oi­kosz), mond­hat­nánk, há­zi gyü­le­ke­zet­ből, amely­ből az­tán össze­áll a nagy csa­lád és az egy­ház.

Jó len­ne fi­gyel­ni a pri­o­ri­tá­sok­ra. Ak­kor min­den­re jut időnk és erőnk is. Jó len­ne, ha fi­gyel­nénk er­re lel­ki­pász­to­rok, ve­ze­tő­k a gyü­le­ke­zet­ben. Ige­hir­de­tők is. Mind­eb­ből per­sze ál­dás fa­kad a há­zas­sá­gunk­ra, a kö­vet­ke­ző nem­ze­dék­re, Is­ten or­szá­gá­ról nem is be­szél­ve. Mun­ka­al­ko­ho­liz­mus­ból és tel­je­sít­mény­ori­en­tált­ság­ból pe­dig gyó­gyul­ni sza­bad, sőt kell is! Há­lás va­gyok Is­ten­nek, hogy er­re kö­rül­be­lül öt­ven­éves ko­rom­ban rá­döb­ben­tett, és úgy gon­do­lom, hogy ki­gyó­gyí­tott. Több a ke­gye­lem a tel­je­sít­mény­kény­szer­nél.

Bayer György