Egyházunk egy-két hete

Nóg­rád me­gye egyik ap­ró, alig fél­száz lel­ket szám­lá­ló zsák­fa­lu­já­ban év­ti­ze­dek óta a Ma­gyar­or­szá­gi Evan­gé­li­kus Egy­ház egyik volt or­szá­gos fel­ügye­lő­jé­ről ne­vez­te­tik az evan­gé­li­kus temp­lom kö­rü­li tér­ség. A bé­ri­ek akár még büsz­kék is le­het­né­nek rá, hogy már a rend­szer­vál­tás előtt egy­há­zi sze­mé­lyi­ség ne­vét ír­hat­ták né­hány ut­ca­táb­lá­ra, csak hát az egye­te­mes fel­ügye­lő­vé 1952-ben „vá­lasz­tott” Mi­hály­fi Er­nő te­vé­keny­sé­gét a leg­ke­vés­bé sem egy­há­zi­as lel­kü­let ha­tot­ta át. Mi­u­tán Thu­ránsz­ky Ist­ván lel­kész er­ről mind­ed­dig hasz­ta­lan győz­köd­te hí­ve­it, gon­dolt egyet, és – a kom­mu­niz­mus ál­do­za­ta­i­nak idei em­lék­nap­ja al­kal­má­ból – szak­ér­tők meg­hí­vá­sá­val szer­ve­zett meg egy tény­fel­tá­ró temp­lo­mi al­kal­mat. No­ha Is­ten bé­ri haj­lé­ka múlt szom­ba­ton zsú­fo­lá­sig meg­telt, a hely­bé­li­ek kö­zül csak ke­ve­sen vol­tak kí­ván­csi­ak az igaz­ság­ra. Ta­lán mert a ven­dé­gek (az egy­ház­me­gyei kon­fir­man­dus­ta­lál­ko­zót is e na­pon tar­tot­ták) „messzi­ről” jöt­tek – Mi­hály­fi Er­nő (1898–1972) pe­dig Bé­ren szü­le­tett…

Nagy­sze­rű do­log, hogy a Krisz­tus­ba ve­tett hit együ­vé tud te­rel­ni más-más tör­té­ne­lem­szem­lé­let­tel át­ita­tott ke­resz­té­nye­ket. A hit­be­li meg­győ­ző­dés azon­ban nem le­het gát­ja an­nak, hogy a tör­té­nel­mi va­ló­ság té­nyei egy temp­lom te­rén be­lül is ki­mon­das­sa­nak, hi­szen – mi­ként Thu­ránsz­ky Ist­ván rá­mu­ta­tott – a lel­kész „mun­ka­anya­ga” ele­ve az igaz­ság.

A feb­ru­ár 27-i meg­em­lé­ke­zés­re egy­be­gyűl­te­ket Thu­ránsz­ky Ist­ván egy Bi­bó Ist­ván­tól köl­csön­zött idé­zet­tel kö­szön­töt­te: „Ha egy kö­zös­ség a ha­zug­sá­gok rend­sze­ré­be be­le­szo­rul, és nem le­het és nem is sza­bad ne­vén ne­vez­ni a dol­go­kat, az a kö­zös­ség fo­lya­ma­to­san – er­köl­csi­leg és ér­tel­mi­leg – le­zül­lik.”

Ne­he­zí­ti per­sze a szem­be­né­zést – mond­juk a lé­te­zett szo­ci­a­liz­mus bű­ne­i­vel –, ha egy adott kö­zös­ség­hez tar­to­zók több­sé­ge nem annyi­ra ál­do­za­ta, sok­kal in­kább ha­szon­él­ve­ző­je volt a kár­hoz­ta­tott esz­mé­nek. A Rá­ko­si-, majd a ká­dá­ri rend­szer fel­tét­len hí­ve­ként és ki­szol­gá­ló­ja­ként lé­nye­gé­ben tö­ret­len párt­ál­la­mi kar­ri­ert be­fu­tott Mi­hály­fi Er­nő jó­vol­tá­ból pe­dig ép­pen­ség­gel még egy va­do­nat­új trak­tort is vá­sá­rol­ha­tott 1961-ben az ak­ko­ri ter­me­lő­szö­vet­ke­zet… Mint Su­lyan And­rás egy­ház­köz­sé­gi fel­ügye­lő­től meg­tud­hat­tuk, szint­úgy az ő köz­ben­já­rá­sá­ra in­dul­ha­tott Bér­ről már 1953-ban köz­vet­len au­tó­busz­já­rat Bu­da­pest­re, még előt­te pe­dig 1948-ban ő sür­get­te a vil­la­mos áram be­ve­ze­té­sét a te­le­pü­lés­re. (Tet­te mind­ezt ál­lí­tó­lag há­lá­ból azért, mert a há­bo­rú alatt a fa­lu­be­li­ek búj­tat­ták zsi­dó szár­ma­zá­sú fe­le­sé­gét.)

Hogy még ért­he­tőb­bé te­gyük Mi­hály­fi Er­nő he­lyi meg­íté­lé­sé­nek el­lent­mon­dá­sos­sá­gát, árul­juk el vég­re a leg­fon­to­sab­bat: hogy tud­ni­il­lik Mi­hály­fi Er­nő „mel­les­leg” pap­gye­rek volt; Mi­ha­lo­vich Sá­mu­el bé­ri evan­gé­li­kus es­pe­res idő­seb­bik fia…

Így az­után ta­lán ért­he­tő, hogy az egyik je­len­le­gi he­lyi ve­ze­tő aj­ká­ról ki­sza­lad­ha­tott a mon­dat: „Ne­kem az­tán mind­egy, hogy öt­ágú vö­rös csil­lag vagy Lu­ther-ró­zsa.” De ért­he­tő az is, hogy e ci­ni­kus meg­jegy­zés mé­lyen meg­ren­dí­tet­te azt a – más­hon­nan szár­ma­zó – evan­gé­li­kus lel­készt, aki tör­té­ne­te­sen a hely­be­li­ek­nél mé­lyeb­ben tisz­táb­ban van – nem­csak a lu­the­ri szim­bó­lum je­len­té­sé­vel, de a kom­mu­niz­mus ter­mé­szet­raj­zá­val is. A feb­ru­ár 27-i meg­em­lé­ke­zés­re ál­ta­la meg­hí­vott au­ten­ti­kus elő­adók – D. Sze­bik Im­re nyu­gal­ma­zott el­nök-püs­pök, dr. Bö­röcz Eni­kő egy­ház­tör­té­nész és Prőh­le Ger­gely or­szá­gos fel­ügye­lő – ke­resz­té­nyi sze­re­tet­tel, ám át­fo­gó tárgy­is­me­ret­tel vi­lá­gí­tot­tak rá a nyil­ván­va­ló igaz­sá­gok­ra.

Egye­dül az el­ső­ként szót ka­pott Szá­ri Nor­ber­tet nem kel­lett, hogy vissza­fog­ja a kö­te­les ta­pin­tat, így a Páz­mány Pé­ter Ka­to­li­kus Egye­tem­ről ér­ke­zett vég­zős tör­té­nész­hall­ga­tó „Ne légy, fi­am, kom­mu­nis­ta!” cí­mű – el­ső­sor­ban fi­a­ta­lok fel­vi­lá­go­sí­tá­sát cél­zó – elő­adá­sá­ban ken­dő­zet­len nyílt­ság­gal szól­ha­tott a kom­mu­nis­ta ideo­ló­gia ör­dö­gi lé­nye­gé­ről.

Mi­hály­fi Er­nő­nek a Ma­gyar­or­szá­gi Evan­gé­li­kus Egy­ház éle­té­ben be­töl­tött dics­te­len sze­re­pé­ről dr. Bö­röcz Eni­kő egy­ház­tör­té­nész, evan­gé­li­kus lel­kész tar­tott elő­adást (en­nek szer­kesz­tett vál­to­za­tát az EvÉ­let kö­vet­ke­ző szá­má­ban kö­zöl­jük), me­lyet Prőh­le Ger­gely – úgy is, mint egy­há­zunk jog­ál­la­mi kö­rül­mé­nyek kö­zött meg­vá­lasz­tott el­ső or­szá­gos fel­ügye­lő­je – egé­szí­tett ki ér­té­kes gon­do­la­tok­kal.

1. Sze­bik Im­re nyu­gal­ma­zott el­nök-püs­pök a kom­mu­niz­mus ál­do­za­ta­i­ra em­lé­ke­ző al­ka­lom nyi­tá­nya­ként tar­tott dél­előt­ti is­ten­tisz­te­let ige­hir­de­tő­je­ként Mt 12,7 alap­ján így sum­máz­ta gon­do­la­ta­it: „Is­ten nem ál­do­za­to­kat akar lát­ni, ha­nem ir­gal­mas­sá­got gya­kor­ló em­be­re­ket.”

A kér­dés most már csak az, hogy med­dig ne­vez­te­tik még az evan­gé­li­kus temp­lom kö­rü­li tér – így a pa­ró­kia épü­le­te – Mi­hály­fi Er­nő­ről, avagy to­vább sze­di-e még Bé­ren ál­do­za­ta­it a kom­mu­niz­mus.

TPK