Keresztény szemmel
Tanúságtétel Jézus Krisztus halála ügyében
Közeledik a nagyhét, itt van már az ajtónk előtt. Még egy hét, és célegyenesbe fordul a passiótörténet. A böjti hetekben, de különösképpen is az előttünk lévő napokban a názáreti Jézusnak, Isten és Mária Fiának, a világ Megváltójának szenvedésére és kereszthalálára emlékeznek a keresztények. De nem csak emlékeznek, mert ez az esemény – bár egyszer történt – ma is, most is él bennünk. Valóban „velünk élő történelem”, amely örök érvénnyel hirdeti: Isten halálosan szeret bennünket.
Eszembe jut a pár évvel ezelőtt oly nagy port felverő film, A passió. Egymástól nagyon eltérő vélemények és olykor nyilvánvaló előítéletek csaptak össze miatta és körülötte. Okos, higgadt szakértők fejtették ki vele kapcsolatos álláspontjukat, máskor meg pattanásig feszült indulattal fogalmaztak a megszólalók. Én is láttam. Volt, amivel nem értettem egyet, de alapjában véve nem volt ellenemre.
Most mégsem valamilyen későn született filmkritikát írok, hanem tanúskodni szeretnék. Erre is egy pár évvel ezelőtti élményem késztet. Egy, a Krisztus Urunk kereszthalálát és húsvéti diadalát középpontba állító rádiós megszólalásom után levelet kaptam egy hittestvérünktől. Ha eszembe jut ez a levél, azóta is mindig elszomorodom. Nem tagadhatom, ehhez az is hozzájárul, hogy tudós, a felsőoktatásban dolgozó, gyülekezeti tisztségviselő testvérünk írta. Nem kevesebbet közölt velem, mint azt, hogy Jézus Krisztus halálának és feltámadásának az összefüggésében ő tudja a megoldást. Húsvét magyarázata ugyanis szerinte az, hogy Jézus Krisztus a kereszten valójában nem is halt meg a szó igazi értelmében. Tetszhalott volt csupán. Így hát minden érthető! A kereszt botránya immár nem botrány, húsvét meg az emberi értelem számára is megfejthető esemény.
Amikor a levelet olvastam, földbe gyökerezett a lábam. Azóta is kétség mardos: jól tettem-e, hogy nem válaszoltam a levélre? De az a magabiztosság, amely soraiból áradt, megbénított. Annak, hogy most ez és így születik meg az aktuális Égtájolóban, ez a néhány év óta nyugtalanító emlék az egyik fő indítéka. És a félelem – csak nem gondolkodnak még számosan így hittestvéreink között?
Az 1980-as évek vége felé nálunk Magyarországon is sokan úgy olvasták és terjesztették az egyik amerikai orvosi hetilapban 1987. március 15-én napvilágot látott jelentést, hogy ez a végső és igazán ütős bizonyíték az evangéliumok tudósításának igazolására. Ezzel megoldódott a probléma, hiszen ez az orvosok által készített jelentés – szerintük – végérvényesen igazolja hitünket. Ebből a jelentésből idézek néhány mondatot:
„A római kivégzések törvényes bevezetése rendszerint korbácsolással történt. A szokásos eszköz a rövid korbács volt, amely több bőrszíjból állt, a szíjakra pedig vasgolyókat vagy hegyes birkacsontdarabkákat kötöztek. A zsidó törvények legfeljebb harminckilenc ütést engedtek meg, a római törvények ilyen korlátozást nem ismertek. A korbácsolás súlyossága az azt végrehajtó katonáktól függött. Eredménye az áldozat legyengítése vagy akár halála is lehetett. Orvosi szempontból a korbácsolás igen fájdalmas, tekintélyes vérveszteséggel járó feltépett sebzéseket okozott, következményeként sokkos állapottal. A vérveszteség mértéke megszabta, hogy meddig élt az áldozat a kereszten. Jézust – a források szerint – súlyosan megkorbácsolták, így állapota a keresztre feszítés előtt mindenképpen rossz, de lehet, hogy kritikus volt. […]
A keresztre feszítés után a haláltusa az áldozat állapotától, a korbácsolás és a vérveszteség súlyosságától függően három-négy órától három-négy napig tartott. […]
Jézus aránylag rövid – három-hat órás – szenvedés után, hirtelen felkiáltva halt meg a kereszten. Mikor a római katona lándzsájával a mellkasába szúrt, onnan vér és »víz« folyt ki. A rövid ideig tartó haláltusa az erős korbácsolás okozta nagy vérveszteség következménye lehetett. A lándzsa ütötte sebből kifolyó »víz« származhatott hirtelen kialakult, mellhártya vagy szívburok körüli folyadékgyülemből, a vér pedig a jobb szívpitvarból vagy kamrából.”
Az orvosi jelentés szerzői végül leszögezik, hogy a történelmi és az orvosi adatok azt bizonyítják, hogy Jézus biztosan meghalt a kereszten.
Csak az a bökkenő, hogy ezt a jelentést is idéztem az említett rádiós megszólalásomban, és erre érkezett az említett levél! Hiába a jelentésben olvasható megállapítások, de hiába Mel Gibson félelmesen realisztikus filmje, A passió is! Viszolygást kelthet, részvétet ébreszthet a szenvedésnek ez a brutális ábrázolása, de az evangélium igazságát ilyen érveléssel nem lehet győzelemre vinni!
Aki meggyőzetett, vagy ezután lesz meggyőzött, azt mindig Isten igéje győzte és győzi meg, amely élővé és hatóvá lehet emberek szívében – ahol és amikor Istennek tetszik. Nincs, nem is lenne tehát más dolgunk nekünk sem, mint egyszerűen tanúskodni arról, ami megíratott, és amiről ő maga is olyan nyomatékosan beszélt már előre tanítványainak: „Most felmegyünk Jeruzsálembe, és az Emberfián beteljesedik mindaz, amit a próféták megírtak. A pogányok kezébe adják, kigúnyolják, meggyalázzák, leköpik, és miután megostorozták, megölik, de a harmadik napon feltámad.” (Lk 18,31–33)
Kedves Olvasó! Csak néhány mondat még. Az első kettőt Pál apostoltól idézem; jó lenne, ha elgondolkodnánk rajtuk. A korinthusiaknak így ír: „Mert a keresztről szóló beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek, de nekünk, akik üdvözülünk, Istennek ereje.” (1Kor 1,18) A galatáknak pedig ezt mondja: „Ó, esztelen galaták, ki igézett meg titeket, akiknek szeme előtt úgy írtuk le Jézus Krisztust, mintha közöttetek feszítették volna meg!” (Gal 3,1)
Végül egy énekvers: „De ne csak kínod tudjam, / Okát is megértsem, / Hogy te gúnyt, halált, Uram, / Szenvedtél énértem. / Oka annak én vagyok, / Én és tenger vétkem, / Kínjaid ezért nagyok. / Célod üdvösségem.” (EÉ 204,3)
Ittzés János püspök Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület