Keresztény szemmel

Hozzászólás a cikkhez

Kö­ze­le­dik a nagy­hét, itt van már az aj­tónk előtt. Még egy hét, és cél­egye­nes­be for­dul a pas­sió­tör­té­net. A böj­ti he­tek­ben, de kü­lö­nös­kép­pen is az előt­tünk lé­vő na­pok­ban a ná­zá­re­ti Jé­zus­nak, Is­ten és Má­ria Fi­á­nak, a vi­lág Meg­vál­tó­já­nak szen­ve­dé­sé­re és ke­reszt­ha­lá­lá­ra em­lé­kez­nek a ke­resz­té­nyek. De nem csak em­lé­kez­nek, mert ez az ese­mény – bár egy­szer tör­tént – ma is, most is él ben­nünk. Va­ló­ban „ve­lünk élő tör­té­ne­lem”, amely örök ér­vénnyel hir­de­ti: Is­ten ha­lá­lo­san sze­ret ben­nün­ket.

Eszem­be jut a pár év­vel ez­előtt oly nagy port fel­ve­rő film, A pas­sió. Egy­más­tól na­gyon el­té­rő vé­le­mé­nyek és oly­kor nyil­ván­va­ló elő­íté­le­tek csap­tak össze mi­at­ta és kö­rü­löt­te. Okos, hig­gadt szak­ér­tők fej­tet­ték ki ve­le kap­cso­la­tos ál­lás­pont­ju­kat, más­kor meg pat­ta­ná­sig fe­szült in­du­lat­tal fo­gal­maz­tak a meg­szó­la­lók. Én is lát­tam. Volt, ami­vel nem ér­tet­tem egyet, de alap­já­ban vé­ve nem volt el­le­nem­re.

Most még­sem va­la­mi­lyen ké­sőn szü­le­tett film­kri­ti­kát írok, ha­nem ta­nús­kod­ni sze­ret­nék. Er­re is egy pár év­vel ez­előt­ti él­mé­nyem kész­tet. Egy, a Krisz­tus Urunk ke­reszt­ha­lá­lát és hús­vé­ti di­a­da­lát kö­zép­pont­ba ál­lí­tó rá­di­ós meg­szó­la­lá­som után le­ve­let kap­tam egy hit­test­vé­rünk­től. Ha eszem­be jut ez a le­vél, az­óta is min­dig el­szo­mo­ro­dom. Nem ta­gad­ha­tom, eh­hez az is hoz­zá­já­rul, hogy tu­dós, a fel­ső­ok­ta­tás­ban dol­go­zó, gyü­le­ke­ze­ti tiszt­ség­vi­se­lő test­vé­rünk ír­ta. Nem ke­ve­seb­bet kö­zölt ve­lem, mint azt, hogy Jé­zus Krisz­tus ha­lá­lá­nak és fel­tá­ma­dá­sá­nak az össze­füg­gé­sé­ben ő tud­ja a meg­ol­dást. Hús­vét ma­gya­rá­za­ta ugyan­is sze­rin­te az, hogy Jé­zus Krisz­tus a ke­resz­ten va­ló­já­ban nem is halt meg a szó iga­zi ér­tel­mé­ben. Tetsz­ha­lott volt csu­pán. Így hát min­den ért­he­tő! A ke­reszt bot­rá­nya im­már nem bot­rány, hús­vét meg az em­be­ri ér­te­lem szá­má­ra is meg­fejt­he­tő ese­mény.

Ami­kor a le­ve­let ol­vas­tam, föld­be gyö­ke­re­zett a lá­bam. Az­óta is két­ség mar­dos: jól tet­tem-e, hogy nem vá­la­szol­tam a le­vél­re? De az a ma­ga­biz­tos­ság, amely so­ra­i­ból áradt, meg­bé­ní­tott. An­nak, hogy most ez és így szü­le­tik meg az ak­tu­á­lis Ég­tá­jo­ló­ban, ez a né­hány év óta nyug­ta­la­ní­tó em­lék az egyik fő in­dí­té­ka. És a fé­le­lem – csak nem gon­dol­kod­nak még szá­mo­san így hit­test­vé­re­ink kö­zött?

Az 1980-as évek vé­ge fe­lé ná­lunk Ma­gyar­or­szá­gon is so­kan úgy ol­vas­ták és ter­jesz­tet­ték az egyik ame­ri­kai or­vo­si he­ti­lap­ban 1987. már­ci­us 15-én nap­vi­lá­got lá­tott je­len­tést, hogy ez a vég­ső és iga­zán ütős bi­zo­nyí­ték az evan­gé­li­u­mok tu­dó­sí­tá­sá­nak iga­zo­lá­sá­ra. Ez­zel meg­ol­dó­dott a prob­lé­ma, hi­szen ez az or­vo­sok ál­tal ké­szí­tett je­len­tés – sze­rin­tük – vég­ér­vé­nye­sen iga­zol­ja hi­tün­ket. Eb­ből a je­len­tés­ből idé­zek né­hány mon­da­tot:

„A ró­mai ki­vég­zé­sek tör­vé­nyes be­ve­ze­té­se rend­sze­rint kor­bá­cso­lás­sal tör­tént. A szo­ká­sos esz­köz a rö­vid kor­bács volt, amely több bőr­szíj­ból állt, a szí­jak­ra pe­dig vas­go­lyó­kat vagy he­gyes bir­ka­csont­da­rab­ká­kat kö­töz­tek. A zsi­dó tör­vé­nyek leg­fel­jebb har­minc­ki­lenc ütést en­ged­tek meg, a ró­mai tör­vé­nyek ilyen kor­lá­to­zást nem is­mer­tek. A kor­bá­cso­lás sú­lyos­sá­ga az azt vég­re­haj­tó ka­to­nák­tól füg­gött. Ered­mé­nye az ál­do­zat le­gyen­gí­té­se vagy akár ha­lá­la is le­he­tett. Or­vo­si szem­pont­ból a kor­bá­cso­lás igen fáj­dal­mas, te­kin­té­lyes vér­vesz­te­ség­gel já­ró fel­té­pett seb­zé­se­ket oko­zott, kö­vet­kez­mé­nye­ként sok­kos ál­la­pot­tal. A vér­vesz­te­ség mér­té­ke meg­szab­ta, hogy med­dig élt az ál­do­zat a ke­resz­ten. Jé­zust – a for­rá­sok sze­rint – sú­lyo­san meg­kor­bá­csol­ták, így ál­la­po­ta a ke­reszt­re fe­szí­tés előtt min­den­kép­pen rossz, de le­het, hogy kri­ti­kus volt. […]

A ke­reszt­re fe­szí­tés után a ha­lál­tu­sa az ál­do­zat ál­la­po­tá­tól, a kor­bá­cso­lás és a vér­vesz­te­ség sú­lyos­sá­gá­tól füg­gő­en há­rom-négy órá­tól há­rom-négy na­pig tar­tott. […]

Jé­zus arány­lag rö­vid – há­rom-hat órás – szen­ve­dés után, hir­te­len fel­ki­ált­va halt meg a ke­resz­ten. Mi­kor a ró­mai ka­to­na lán­dzsá­já­val a mell­ka­sá­ba szúrt, on­nan vér és ťvízŤ folyt ki. A rö­vid ide­ig tar­tó ha­lál­tu­sa az erős kor­bá­cso­lás okoz­ta nagy vér­vesz­te­ség kö­vet­kez­mé­nye le­he­tett. A lán­dzsa ütöt­te seb­ből ki­fo­lyó ťvízŤ szár­maz­ha­tott hir­te­len ki­ala­kult, mell­hár­tya vagy szív­bu­rok kö­rü­li fo­lya­dék­gyü­lem­ből, a vér pe­dig a jobb szív­pit­var­ból vagy kam­rá­ból.”

Az or­vo­si je­len­tés szer­zői vé­gül le­szö­ge­zik, hogy a tör­té­nel­mi és az or­vo­si ada­tok azt bi­zo­nyít­ják, hogy Jé­zus biz­to­san meg­halt a ke­resz­ten.

Csak az a bök­ke­nő, hogy ezt a je­len­tést is idéz­tem az em­lí­tett rá­di­ós meg­szó­la­lá­som­ban, és er­re ér­ke­zett az em­lí­tett le­vél! Hi­á­ba a je­len­tés­ben ol­vas­ha­tó meg­ál­la­pí­tá­sok, de hi­á­ba Mel Gib­son fé­lel­me­sen re­a­lisz­ti­kus film­je, A pas­sió is! Vi­szoly­gást kelt­het, rész­vé­tet éb­reszt­het a szen­ve­dés­nek ez a bru­tá­lis áb­rá­zo­lá­sa, de az evan­gé­li­um igaz­sá­gát ilyen ér­ve­lés­sel nem le­het győ­ze­lem­re vin­ni!

Aki meg­győ­ze­tett, vagy ez­után lesz meg­győ­zött, azt min­dig Is­ten igé­je győz­te és győ­zi meg, amely élő­vé és ha­tó­vá le­het em­be­rek szí­vé­ben – ahol és ami­kor Is­ten­nek tet­szik. Nincs, nem is len­ne te­hát más dol­gunk ne­künk sem, mint egy­sze­rű­en ta­nús­kod­ni ar­ról, ami meg­íra­tott, és ami­ről ő ma­ga is olyan nyo­ma­té­ko­san be­szélt már elő­re ta­nít­vá­nya­i­nak: „Most fel­me­gyünk Je­ru­zsá­lem­be, és az Em­ber­fi­án be­tel­je­se­dik mind­az, amit a pró­fé­ták meg­ír­tak. A po­gá­nyok ke­zé­be ad­ják, ki­gú­nyol­ják, meg­gya­láz­zák, le­kö­pik, és mi­u­tán meg­os­to­roz­ták, meg­ölik, de a har­ma­dik na­pon fel­tá­mad.” (Lk 18,31–33)

Ked­ves Ol­va­só! Csak né­hány mon­dat még. Az el­ső ket­tőt Pál apos­tol­tól idé­zem; jó len­ne, ha el­gon­dol­kod­nánk raj­tuk. A ko­rinthu­si­ak­nak így ír: „Mert a ke­reszt­ről szó­ló be­széd bo­lond­ság ugyan azok­nak, akik el­vesz­nek, de ne­künk, akik üd­vö­zü­lünk, Is­ten­nek ere­je.” (1Kor 1,18) A gala­ták­nak pe­dig ezt mond­ja: „Ó, esz­te­len gala­ták, ki igé­zett meg ti­te­ket, akik­nek sze­me előtt úgy ír­tuk le Jé­zus Krisz­tust, mint­ha kö­zöt­te­tek fe­szí­tet­ték vol­na meg!” (Gal 3,1)

Vé­gül egy ének­vers: „De ne csak kí­nod tud­jam, / Okát is meg­ért­sem, / Hogy te gúnyt, ha­lált, Uram, / Szen­ved­tél énér­tem. / Oka an­nak én va­gyok, / Én és ten­ger vét­kem, / Kín­ja­id ezért na­gyok. / Cé­lod üd­vös­sé­gem.” (EÉ 204,3)

Ittzés János püspök Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület

::Nyomtatható változat::