Egyházunk egy-két hete

Svéd­nyelv-ta­nár­ként he­ten­te egy­szer já­rok ta­ní­ta­ni a bu­da­pes­ti De­ák Té­ri Evan­gé­li­kus Gim­ná­zi­um­ba. A mi­nap a ta­ná­ri­ban az amúgy is túl­zsú­folt asz­ta­lo­kon még né­hány ér­de­kes mo­dell is he­lyet ta­lált. Ér­dek­lőd­ve kuk­kan­tot­tam rá a víz­esést, ten­ger­par­tot, fo­lyó­med­ret áb­rá­zo­ló di­ákre­mek­mű­vek­re, s ter­mé­sze­te­sen rá­kér­dez­tem, mi is ez.

Mint­ha la­vi­na in­dult vol­na el! A leg­kü­lön­bö­zőbb tan­tár­gyak ta­ná­rai szin­te egy­más sza­vá­ba vág­va me­sél­ték lel­ke­sen, hogy az is­ko­lá­ban he­tek óta zaj­lik egy komp­lex ve­tél­ke­dő, mely­nek té­má­ja a víz, a víz­gaz­dál­ko­dás, a jö­vő fel­té­te­lez­he­tő víz­hi­á­nya. Mi­vel ta­nár­ként, a Ma­gyar–Svéd Ba­rá­ti Tár­sa­ság el­nö­ke­ként, négy­gye­rme­kes anya­ként s úgy ál­ta­lá­ban is na­gyon ked­ve­lem a ve­tél­ke­dő­ket, és ma­gam is szám­ta­lan al­ka­lom­mal szer­vez­tem a leg­kü­lön­bö­zőbb té­mák­ban, én is rög­tön láz­ba jöt­tem. Azon­nal to­váb­bi kér­dé­sek­kel ost­ro­mol­tam őket, és már­is be­je­gyez­tem he­ti prog­ram­ja­im kö­zé a ver­seny­so­ro­za­tot le­zá­ró ve­tél­ke­dő idő­pont­ját.

Gon­do­san vé­gig­néz­tem a fo­lyo­só­ra ki­tett, már ko­ráb­ban be­nyúj­tott pá­lya­mű­ve­ket: víz­ta­ka­ré­kos­ság­ra és kör­nye­zet­vé­de­lem­re fel­szó­lí­tó pla­ká­to­kat és a már em­lí­tett ma­ket­tek egy ré­szét. Saj­nos egyes „ver­seny­szá­mok” a hó­nap­ban el­szór­va ke­rül­tek sor­ra, így ezek­ről le­ma­rad­tam. De a ta­ná­ri kar, el­ső­sor­ban is Ist­ván­ffy­né Tom­ka Már­ta bio­ló­gia­ta­nár lel­ke­se­dé­sét jel­zi ezek vég­te­len vál­to­za­tos­sá­ga. A di­á­ko­kat és az osz­tály­fő­nö­kö­ket di­csé­ri vi­szont, hogy va­ló­ban lel­ke­sen vé­gig is csi­nál­ták a ta­nu­lók a ki­írt fel­ada­to­kat. Kel­lett pél­dá­ul vi­zes té­má­jú ver­se­ket gyűj­te­ni, víz­zel kap­cso­la­tos ze­ne­da­ra­bot vá­lasz­ta­ni és elő­ad­ni, mű­vé­szi for­má­ban be­mu­tat­ni egy ki­sor­solt vi­zes ver­set s hoz­zá­il­lő kép­anya­got össze­ál­lí­ta­ni alá­fes­tés­ként.

A komp­lex ve­tél­ke­dő­re igen nagy iz­ga­lom­mal ké­szült min­den­ki, s a ver­seny­ző csa­pa­to­kon kí­vül ter­mé­sze­te­sen szur­ko­ló né­zők is vol­tak. Megint csak a szer­ve­zők ügyes­sé­gét di­csé­ri, hogy gon­do­san ügyel­tek ar­ra, hogy mind a he­te­dik, mind a ti­zen­egye­dik osz­tá­lyos csa­pat szá­má­ra ér­de­kes és meg­old­ha­tó le­gyen a fel­adat, il­let­ve hogy a ki­seb­bek ne ke­rül­je­nek be­hoz­ha­tat­lan hát­rány­ba.

Igen nagy szük­ség volt a kre­a­ti­vi­tás­ra, öt­le­tes­ség­re. Pél­dá­ul azt az igen egy­sze­rű­nek és ta­lán el­ső hal­lás­ra sab­lo­nos­nak tű­nő fel­ada­tot, hogy mu­tas­sa­nak be egy perc­ben egy meg­ha­tá­ro­zott ví­zi­ma­da­rat, káp­rá­za­tos vál­to­za­tos­ság­gal és öt­le­tes­ség­gel ol­dot­ták meg a fi­a­ta­lok. Volt, hogy egész kis csa­pat vo­nult ki a szín­pad­ra, s meg­osz­tot­ták a mon­da­ni­va­lót, má­sok „ri­por­tot ké­szí­tet­tek” a ki­ha­ló­fél­ben lé­vő ma­dár­ká­val. Ne­kem leg­job­ban a nyol­ca­dik osz­tály meg­ol­dá­sa tet­szett. Be­sé­tált a po­rond­ra két há­ti­zsá­kos lány­ka. Egyi­kük­nél táv­cső, má­si­kuk­nál ma­dár­ha­tá­ro­zó. És ter­mé­sze­te­sen ha­mar fel­fe­dez­tek egy – kép­ze­let­be­li – ér­de­kes lát­ni­va­lót. A táv­csö­ves di­ák szol­gál­tat­ta az in­for­má­ci­ót, a má­sik lány­ka pe­dig a ha­tá­ro­zó se­gít­sé­gé­vel tett fel to­váb­bi be­ha­tá­ro­ló kér­dé­se­ket, hogy vég­re be­azo­no­sít­sák a lá­tott ma­da­rat. Ér­de­kes volt meg­fi­gyel­ni, ho­gyan kö­ze­lí­tet­tek a pon­tos meg­fej­tés­hez.

Volt leg­ek ver­se­nye (leg­na­gyobb, leg­hosszabb), amely­hez fény­ké­pek szol­gál­tat­tak né­mi se­gít­sé­get, egy má­sik fel­adat­ban ki­sebb rész­le­tek­ből kel­lett fel­is­mer­ni egy ké­pet.

Hi­he­tet­len kre­a­ti­vi­tás­ról ta­nús­ko­dott a ta­lán leg­na­gyobb vál­to­za­tos­sá­got ered­mé­nye­ző fel­adat is: há­rom­per­ces utó­pisz­ti­kus szí­ni­elő­adás a víz­hi­á­nyos jö­vő­ről. Nem volt ha­tá­ra a di­á­kok le­le­mé­nyes­sé­gé­nek: ki­szá­radt fo­lyó­ban va­ló eve­zés, a fo­lyót meg­tes­te­sí­tő sza­lag­gya­kor­lat, a tisz­ta víz mint áru­cikk, de még a ta­ná­ri kar mint a szak­mák egye­di és ka­rak­te­risz­ti­kus kép­vi­se­lői is mind-mind fel­buk­kan­tak a je­lene­tek­ben.

Igen nagy öröm volt meg­fi­gyel­ni, hogy va­ló­ban csa­pat­mun­kát hoz­tak lét­re. Ez azért re­mek, mert egy-egy ilyen kö­zös prog­ram, jól le­bo­nyo­lí­tott ve­tél­ke­dő ki­vá­ló al­ka­lom az osz­tály­kö­zös­ség erő­sí­té­sé­re, de ter­mé­sze­te­sen csak ak­kor, ha ma­guk a di­á­kok is kel­lő lel­ke­se­dés­sel ve­tik be­le ma­gu­kat a „mun­ká­ba”. És itt ezt meg­tet­ték. A szel­le­mes utó­pisz­ti­kus tör­té­ne­tek­be pom­pá­san be­le­fűz­ték a kör­nye­zet­vé­del­mi tud­ni­va­ló­kat: mit te­he­tünk mi, egyé­nek is azért, hogy ez a vál­to­zás las­sab­ban kö­vet­kez­zék be, mi­képp ta­ka­ré­kos­kod­ha­tunk a víz­zel, véd­het­jük köz­vet­len ter­mé­sze­ti kör­nye­ze­tün­ket.

A ve­tél­ke­dő alatt több ta­nít­vá­nyom ész­re­vet­te, hogy ott va­gyok, oda­jöt­tek, s lel­ke­sen me­sél­tek to­váb­bi rész­le­te­ket, sa­ját osz­tá­lyuk ké­szü­lő­dé­sét. Lát­szott raj­tuk, hogy mi­lyen öröm­mel ké­szül­tek er­re a ren­dez­vény­re, mennyi­re ko­mo­lyan vet­ték a fel­ada­to­kat. Így az­tán bi­zo­nyá­ra a ve­tél­ke­dő rej­tett – vagy ta­lán nem is annyi­ra rej­tett – szán­dé­ka, a kör­nye­zet­tu­da­tos­ság­ra va­ló ne­ve­lés célt is ért.

Az­óta azt is meg­tud­tam, hogy az is­ko­lá­ban éven­te meg­ren­dez­nek egy-egy ilyen, a gyer­me­kek „fel­rá­zá­sá­ra” és is­me­ret­ter­jesz­tés­re egy­aránt al­kal­mas komp­lex ve­tél­ke­dőt. Ta­valy a re­form­kor Ma­gyar­or­szá­ga, két éve a re­ne­szánsz, há­rom éve a skan­di­náv or­szá­gok volt a té­ma (ak­kor saj­nos még nem ta­ní­tot­tam az is­ko­lá­ban).

Har­rach Ág­nes