Evangélikusok

Is­ten­tisz­te­let-köz­ve­tí­tés a rá­di­ó­ban

Va­ny­arc te­le­pü­lés Nóg­rád me­gye dél­ke­le­ti ré­szén fek­szik, a Cser­hát lan­kái kö­zött, fes­tői kör­nye­zet­ben, Bu­da­pest­től het­ven ki­lo­mé­ter tá­vol­ság­ban. A fa­lu­ról az el­ső írá­sos fel­jegy­zést IV. Lász­ló ki­rály egy 1286-os ado­má­nyo­zó ok­le­ve­lé­ben ta­lál­juk Wo­norch név­vel, amely ere­de­ti­leg a te­le­pü­lés ko­ráb­bi bir­to­ko­sá­nak ne­ve le­he­tett. A ta­tár­já­rás ide­jén a fa­lu mel­lett ál­ló, Hrasz­ti ne­vű föld­vár pró­bált el­len­áll­ni a ta­tár pusz­tí­tás­nak. Egy 1484-es ok­le­vél már Wa­­nyarc né­ven em­lí­ti a te­le­pü­lést, amely ek­kor a Ré­dei csa­lád bir­to­ka volt. Ké­sőbb a Bá­t­ho­ri­a­ké lett. A te­le­pü­lés a tö­rök hó­dolt­ság ide­jén tel­je­sen el­pusz­tult.

Az 1700-as évek ele­jén te­le­pült új­ra a fa­lu. A fel­vi­dé­ki Ba­gyin, Po­nyi­ce, Cse­lov­ce, Ce­ro­vo, Ne­de­lis­tye, Li­ta­va ne­vű fal­vak­ból ér­kez­tek te­le­pe­sek (ezen fel­vi­dé­ki fal­vak ne­ve­it a csa­lád­ne­vek mind a mai na­pig őr­zik). In­nen kezd­ve be­szél­he­tünk a gyü­le­ke­zet tör­té­ne­té­ről is. A re­for­má­ció két­szá­za­dik év­for­du­ló­ján, az­az 1717-ben hang­zott el Va­ny­ar­con az el­ső evan­gé­li­kus ige­hir­de­tés, Pi­larik Je­re­mi­ás gu­tai lel­kész szol­gá­la­tá­val, a sza­bad ég alatt, a nagy kör­te­fá­nál a szá­raz­ma­lom mel­lett.

Hosszú ide­ig a gu­tai gyü­le­ke­zet­hez tar­toz­tak a va­nyar­ci­ak, il­let­ve egy rö­vid ide­ig Szi­rák­hoz. Idő­köz­ben a gyü­le­ke­zet annyi­ra meg­nö­ve­ke­dett, hogy 1783-ban ön­ál­ló­so­dott. El­ső lel­ké­sze Pe­tyi­an Mi­hály volt. Ócsai Ba­logh Pé­ter­től (egy­há­zunk el­ső egye­te­mes fel­ügye­lő­jé­től) tel­ket ka­pott a gyü­le­ke­zet, és 1799-től 1800-ig, mint­egy más­fél év alatt fel­épí­tet­ték a je­len­le­gi temp­lo­mot. Ek­kor már Ben­czúr Ist­ván volt a közösség lel­ké­sze.

A te­le­pü­lé­sen la­kott a Desse­ffy csa­lád egyik ága, akik a gyü­le­ke­zet tag­jai s je­len­tős tá­mo­ga­tói vol­tak. Itt élt Ve­res Pál­né Be­nicz­ky Her­min, aki a ma­gyar nő­ne­ve­lés te­rü­le­tén szer­zett el­évül­he­tet­len ér­de­me­ket. A kú­ria gya­ko­ri ven­dé­ge volt Ma­dách Im­re; Az em­ber tra­gé­di­á­ja cí­mű mű­vét itt ol­vas­ta fel elő­ször.

Az el­ső és má­so­dik vi­lág­há­bo­rú­ban Va­ny­arc­nak is sok hő­si ha­lott­ja volt. 1947-ben, az úgy­ne­ve­zett ma­gyar–szlo­vák la­kos­ság­cse­re so­rán öt­ven csa­lád ment ki az ak­ko­ri Cseh­szlo­vá­ki­á­ba. Majd kö­vet­ke­zett a gyü­le­ke­zet is­ko­lá­i­nak és föld­je­i­nek ál­la­mo­sí­tá­sa.

Is­ten min­den ne­héz­ség­ben és sors­csa­pás­ban meg­tar­tot­ta a gyü­le­ke­ze­tet. Je­len­leg ki­lenc­száz tag­ja van. Az idő­sek kö­zül még so­kan be­szé­lik a szlo­vák nyel­vet, két­ha­von­ta van szlo­vák is­ten­tisz­te­let. Az óvo­dá­ban és is­ko­lá­ban száz hit­ta­nos gyer­me­künk van. Meg­ha­tá­ro­zó a gyü­le­ke­zet­ben az ének­kar je­len­lé­te és szol­gá­la­ta. Min­den kor­osz­tályt igyek­szünk el­ér­ni az evan­gé­li­um­mal. Rend­sze­res­sé vál­tak a nyá­ri tíz­na­pos ze­nei tá­bo­rok, me­lyek sok fi­a­talt von­za­nak. Test­vér-gyü­le­ke­ze­ti kap­cso­la­tot ápo­lunk a kis­pes­ti, va­la­mint az er­dé­lyi hosszú­fa­lu-fű­rész­me­zői gyü­le­ke­ze­ttel.

Va­ny­ar­con ren­de­zik meg már évek óta szep­tem­ber má­so­dik szom­bat­ján az úgy­ne­ve­zett Hal­us­ka­fesz­ti­vált, mely or­szág­szer­te ren­ge­teg ér­dek­lő­dőt vonz.